Élesen elítélte Angela Merkel német kancellár kedden a Szászország tartományi Chemnitzben előző nap tartott tüntetéseken történt erőszakos cselekményeket, Horst Seehofer belügyminiszter pedig felajánlotta a szövetségi hatóságok segítségét a szászországi rendőrségnek.

Merkel elítélte a chemnitzi tüntetéseken történt erőszakos cselekményeket

Szélsőjobboldali tüntetők és rendőrök a kelet-németországi Chemnitzben két nappal ezelőtt történt gyilkosság miatti tiltakozáson 2018. augusztus 27-én. A chemnitzi rendőrség és az ügyészség korábban arról tájékoztatott, hogy a belvárosban tartott szabadtéri fesztivál szombati programjai után, éjjel összetűzésbe keveredett egy csoport "különböző nemzetiségű férfi". Egy ember életét vesztette, ketten súlyos sebesüléseket szenvedtek. Az emberöléssel egy 23 éves szíriai és egy 22 éves iraki állampolgárt gyanúsítanak. (MTI/EPA/Filip Singer)

A kancellár Berlinben egy más ügyben tartott tájékoztatón hangsúlyozta, hogy Németország jogállam, ahol nem fordulhat elő erőszak az utcákon.

Hozzátette, hogy a helyi rendőrség mindent megtett a rend fenntartásáért, mégis helyes, hogy Horst Seehofer felajánlotta a szövetségi hatóságok segítségét.

Horst Seehofer az ügyben kiadott közleményében kiemelte: érthető, hogy a chemnitzi lakosságot megrázta a tüntetéseket kiváltó halálos késelés, de ez nem "semmilyen körülmények között nem igazolja a zavargásokat".

Michael Kretschmer tartományi miniszterelnök drezdai tájékoztatóján elmondta, hogy a tüntetésekre idegenellenes kommentárok, összeesküvés-elméletek és "fake news" – álhírek – terjesztésével mozgósítottak az interneten, és ez a mozgósítás intenzívebb volt a megszokottnál.

Az álhírekkel kapcsolatban leszögezte: nem lehet tényekkel alátámasztani azt az állítást, hogy egy veszélybe került nő megmentésére irányuló kísérlet vezetett az emberöléshez, amellyel egy szíriai és egy iraki férfit gyanúsítanak.

A gyanúsítottak származása, állampolgársága alapján nem lehet általánosító módon megbélyegezni a külföldieket, mint ahogy a demonstrációkon megmutatkozott erőszakért sem általában véve a szászok vagy a chemnitziek felelősök, hanem "szélsőségesek", akik támadást indítottak a jogállam ellen, és a "fake news" terjesztésével az "igazság rendszere" ellen – tette hozzá a Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa.

Hangsúlyozta, hogy az állam felveszi a harcot a szélsőségesekkel szemben, és győztesen kerül ki a küzdelemből.

A tartományi miniszterelnök visszataszítónak nevezte, hogy szélsőjobboldali erők politikai céljaik érdekében felhasználnak egy ember halálával végződött tragédiát.

A helyi hatóságok kedden frissített adatai alapján hétfő este nagyjából 7500 ember tüntetett a chemnitzi belvárosban. Mintegy 6000 fő a Pro Chemnitz (Chemnitzért) nevű, a német sajtóban szélsőjobboldaliként jellemzett civil szervezet felhívására, további 1500 fő pedig a Baloldal (Die Linke) nevű szövetségi parlamenti (Bundestag-) párt felhívására.

A Pro Chemnitz tüntetésén nemcsak helyiek jelentek meg, a többi között Berlinből, Alsó-Szászországból és Észak-Rajna-Vesztfáliából is érkeztek résztvevők.

A rendőrség 591 fővel igyekezett fenntartani a rendet.

Az erőszakos cselekményekben 20 ember sebesült meg, 18 tüntető és 2 rendőr.

A rendőrség 43 feljelentést tett, a legtöbbet testi sértés vagy alkotmányellenes szervezetek jelképeinek használata miatt.

A zavargások előzménye, hogy vasárnapra virradóra a belvárosban leszúrtak egy 35 éves német férfit, aki a kórházban belehalt sebesüléseibe. Két másik áldozat súlyos sebesüléseket szenvedett. Az emberöléssel gyanúsított 22 éves szíriai és 23 éves iraki férfit röviddel a bűncselekmény után őrizetbe vették, és hétfőn előzetes letartóztatásba helyezték őket.

Vasárnap délután egy nagyjából 800 fős csoport felvonulást tartott Chemnitz központjában. A megmozdulást nem jelentették be, a rendőrséggel nem működtek együtt. A Bild című lap beszámolója szerint a csoport dühöngő tömeggé változott. Kiemelték, hogy "hihetetlen jelenetek játszódtak le: radikálisok külföldinek tartott emberekre vadásztak".

Keddre ismét tüntetéseket jelentettek be Chemnitzben.

(MTI)

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Peller Anikó
Te ítélkezel banya? Nézz tükörbe, miattad van mindez.
Csizmás Kond
Nem akkor ura a helyzetnek a kormány amikor meggyanúsítják vagy elfogják a gyilkost hanem akkor amikor nem mer valaki odáig menni, hogy gyilkoljon.
Nem gyilkost kell fogni hanem rendet és fegyelmet tartani.
wagabund
..."Merkel elítélte a chemnitzi tüntetéseken történt erőszakos cselekményeket"...

Merkelt kellene elítélni.
cikicakk55
"A kancellár Berlinben egy más ügyben tartott tájékoztatón hangsúlyozta, hogy Németország jogállam, ahol nem fordulhat elő erőszak az utcákon."
Ezt tudják azok is akik gyilkolásznak? Nem most kéne már okosnak lenni.Már 2014-ben is tudták,hogy nagyobb csorda indult el. Akkor kellett volna az Uniós határokat biztosítani.Akkor legalább a mi csuti megmentőn is kussban lenne,nem tudna mivel félelemben tartani egy csomó embert,mert már a Görögöknél vissza fordíthatták volna Őket. Legalább is azokat,akik papír nélkül jöttek. Jó az a liberális gondolkodás,csak nem szabad túlzásba esni,épp úgy mint a jobb oldalnak sem szabadna.Azért az feltűnhetett volna a Muttinak is,hogy a beözönlők 70-60%-ban életerős,nem meggyötört 16-45 év közti férfiakból áll,miközben gyereke és asszonyok sokkal kevesebben voltak.Már pedig én úgy tudom,hogy Szíriában többnejűség van,így pont,hogy nőkből és gyerekekből illenék sokkal többnek lenni. Azt miért fogadták el indoknak,hogy nem akarták a családot kitenni a veszélynek,ami a hosszú út alatt várt rájuk.Otthon a bombázás nem volt veszélyes a nőknek és a gyerekeknek?
Pálinkás Pál
Németország ébredezik...megérjük még hogy a mutti menekülni fog,csak hová???
fekete
Jol emlekszem Honecert is birosag ele' vitte'k. Merkelre is ez va'r,MIVEL europat muszlemositja!
Es szinte rohely,hogy Merkel az Eu- fo kolomposa!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.