A brazil hadseregnek a Venezuelával határos észak-brazíliai Roraima államba vezénylését rendelte el kedden Michel Temer brazil elnök, amit a több ezer venezuelai menekült biztonsága és a közrend szavatolásával indokolt.

Michel Temer brazil elnök úgy fogalmazott:

a rendelet kiegészíti a brazil szövetségi kormány humanitárius erőfeszítéseit, amelyeket már hónapok óta tesz a venezuelaiak megsegítése céljából.

A brazil televízióban közvetített beszédében Temer Nicolás Maduro venezuelai elnököt hibáztatta a kialakult helyzetért, amely szavai szerint már egész Dél-Amerikára rányomja bélyegét. Közölte, hogy a venezuelaiak beáramlása a környező országokba a hazájukban tapasztalható szörnyű életkörülmények eredménye.

Katonákat vezényeltek ki a menekültválság miatt

Hírügynökségek emlékeztettek, hogy

naponta mintegy 500 venezuelai lépi át a határt a roraimai hatóságok adatai szerint, ami feszültségeket gerjesztett a helyi lakosok körében Brazília egyik legszegényebb államában.

Több mint egy hete mintegy 1200 venezuelai menekült vissza a határ túloldalára, miután a helyi lakosok rájuk támadtak. Sajtóértesülések szerint a roraimaiak tiltakozó menetet szerveztek, miután egy helyi üzletembert venezuelai bevándorlók támadtak meg egy nappal korábban. Az eredetileg békésnek indult megmozdulás erőszakba torkollott, miután tiltakozók felgyújtották a venezuelaiak sátrait és házi készítésű robbanószerkezetetekkel támadtak rájuk.

Katonákat vezényeltek ki a menekültválság miatt

A Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) és az ENSZ adatai szerint

mintegy 2,3 millió venezuelai hagyta el hazáját a belpolitikai és gazdasági válság következtében. A legtöbben Kolumbiába, Ecuadorba, Peruba és Brazíliába menekültek.

Peruban, ahova több mint 400 ezer venezuelai érkezett az utóbbi időben, hatvan napos egészségügyi szükséghelyzetet rendeltek el két tartományban, vélhetően a venezuelai bevándorlók nagy számú érkezésével összefüggésben. Perui egészségügyi tisztségviselők korábban aggodalmuknak adtak hangot a migránsok által potenciálisan hordozott betegségek, például a kanyaró és a malária esetleges terjedése miatt.

Cikk- és címlapkép: AFP

(MTI)

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

wagabund
..."Több mint egy hete mintegy 1200 venezuelai menekült vissza a határ túloldalára, miután a helyi lakosok rájuk támadtak. "...

brüsszel nem tiltakozik? küldjenek néhány filantrópot a brazil határra, aztán meglátjuk...vagy merkel utazzon oda, és mondjon beszédet az érkező éhező embereknek...
fekete
Venezuelatt is Trump vagta agyon a Szankciojaival.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.