Az előzetes eredmények szerint csaknem az összes régióban a kormányzó Egységes Oroszország jelöltjei győztek az oroszországi választásokon – derült ki a Központi Választási Bizottság által hétfőn Moszkvában nyilvánosságra hozott eredményekből.

Vasárnap az Oroszországi Föderáció 22 alanyának az élére választottak vezetőt, 16 régióban a helyi törvényhozás összetételéről szavaztak, az Állami Duma (parlamenti alsóház) hét képviselői körzetében pedig pótválasztást tartottak.

Négy régióban – a Habarovszki és a Tengermelléki területen, Vlagyimir megyében és a Hakasz Köztársaságban – egyik jelölt sem szerzett abszolút többséget, így ott második fordulót kell tartani. Az Egységes Oroszország hivatalban lévő helyi vezetőinek két-két kommunista, illetve liberális demokrata riválissal kell majd versenyezniük.

Jakutszk kormánypárti polgármesterének sem sikerült újraválasztatnia magát. Sajtóértesülések szerint Uljanovszk és Irkutszk megye és Hakaszföld törvényhozásában feltehetően a kommunistáknak nagyobb frakciójuk lesz, mint az Egységes Oroszországnak.

Szergej Szobjanyin kormánypárti moszkvai polgármester ugyanakkor – mintegy 31 százalékos részvétel mellett – 70, Andrej Vorobjov Moszkva megyei kormányzó 61, Szergej Civiljov Kemerovo megyei kormányzó pedig 83 százalékot kapott.

A hét parlamenti mandátum közül öt az Egységes Oroszországnak, egy-egy pedig a kommunistáknak és a liberális demokratáknak jutott.

Ella Pamfilova, a Központi Választási Bizottság elnöke közölte, hogy néhány, a Burját Köztársaságban észlelt esettől eltekintve súlyos szabálysértés nem történt. A Vedomosztyi című napilap szerint ugyanakkor álhírek sokasága zavarta a választásokat. Vlagyimir Zsirinovszkij, a konzervatív-nacionalista Liberális Demokrata Párt elnöke vasárnap lemondásra szólította fel Pamfilovát.

A választások napján egyébként Oroszország több mint 80 városában tüntettek a nyugdíjkorhatár tervezett emelése ellen, a rendőrség 1018 embert vett őrizetbe az OVD-Info civil szervezet szerint, közülük 452-őt Szentpéterváron, 183-at Jekatyerinburgban, 60-at Krasznodárban, 43-at pedig Moszkvában. Az orosz fővárosban Zsirinovszkij videofelvétel tanúsága szerint megütött és börtönbüntetéssel fenyegetett meg egy tüntetőt.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.