Hét rab meghalt egy túlzsúfolt észak-brazíliai börtönből történt tömeges szökési kísérletben.

Pará brazil tagállam büntetés-végrehajtási hatósága szerint hat fogollyal a társaik végeztek, illetve egy további összeégett holtestet is találtak az Altamira településen lévő börtönben. Három sebesült fegyencet kórházba kellett szállítani. Úgy tudni, egy fogolynak sem sikerült megszöknie.

A Globo helyi napilap jelentése szerint kedden

120 rab kezdett randalírozni a börtönben, miután 16 társuk próbált egy szellőzőjáraton keresztül a szabadba jutni.

A lázongó rabok mindenekelőtt a fogva tartásuk körülményeit és a jogi eljárások lassúságát sérelmezték. A rendőrségnek csak a késő esti órákban sikerült a rendet helyreállítani a büntetés-végrehajtási intézetben, amelynek

étkezdéjét és hivatali helyiségeit felgyújtották, celláit, titkárságát és egészségügyi részlegét pedig feldúlták. A lángokat csak két óra múltán sikerült a helyszínre kiérkező tűzoltóknak eloltani.

A börtönt elvileg 208 fegyencnek alakították ki, jelenleg azonban 374 rabot tartanak fogva benne.

Több rab is meghalt egy börtönből történt tömeges szökési kísérletben

Emberi jogi aktivisták folyamatosan bírálják a brazíliai börtönviszonyokat, azt állítva, hogy a dél-amerikai országban átlag 70 százalékkal vannak túlzsúfolva a büntetés-végrehajtási intézmények, és azokat részben bűnbandák ellenőrzik. A brazil börtönökben időről időre lázadások vagy a foglyok bandái közötti összecsapások robbannak ki.

Cikk- és címlapkép: Pixabay

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.