Őrizetbe vette csütörtökön a szlovák rendőrség Ján Kuciak oknyomozó újságíró és mennyasszonya meggyilkolásának gyanúsítottjait – értesült a helyi média.

Nyolc embert vettek őrizetbe a szlovák újságíró-gyilkossággal kapcsolatban

"Jelenleg házkutatások folynak, további információkat akkor teszünk közzé, ha a helyzet megengedi" – idézte a rendőrség közleményét a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség, amely jelentésében saját értesülésére hivatkozva is azt írta: a Kuciak-gyilkosság gyanúsítottjairól van szó.

A Dennik N című szlovák napilap szerint nyolc embert vettek őrizetbe a rendőrök a dél-szlovákiai Gúta (Kolárovo) környékén.

A meggyilkolt újságíró családjának ügyvédje, Daniel Lipsic korábbi belügyminiszter a gyanúsítottak letartóztatásának hírére reagálva Facebook-bejegyzésében rámutatott: a vizsgálat addig nem érhet véget, amíg nem sikerül kézre keríteni a gyilkosság megrendelőit is.

Peter Pellegrini szlovák kormányfő szintén a Facebookon üdvözölte az előrelépést az ügyben.

"Hiszek abban, hogy sikerül feltárni ezt a brutális tettet, az indítékait illetve megrendelőit is, hogy a továbbiakban már ne ossza meg társadalmunkat " – írta Pellegrini.

Ján Kuciakot és barátnőjét február végén találták holtan a galántai járásban lévő Nagymácsédon lévő családi házukban. A párnak vélhetően Kuciak munkája miatt kellett meghalnia. Haláluk óriási közfelháborodást váltott ki az országban, és heteken belül korábban sosem látott tüntetéssorozathoz és belpolitikai válsághoz vezetett. A történések végül a kormány több tagjának, köztük Robert Kalinák belügyminiszter és Robert Fico miniszterelnök távozásához vezettek.

(MTI)

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

TASzSz
Csehszlovákia felbomlása után a szélnek eresztett titkosszolgálati emberek keserű szájízzel távoztak, de ők mind a mai napig összetartanak! Sajnos, fiatal életek látják kárát ennek,mint a fent említet újságíró... pedig Ő csak a dolgát végzi... gondolta ő...
maci0427
Ennyien vettek részt a gyilkosságban, te jó ég !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.