Erdélyben vizsgálják a rászoruló gyermekeket a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) önkéntes orvosai október 7. és 12. között – közölte a szervezet az MTI-vel.

Erdélyben gyógyítanak a gyermekmentő szolgálat önkéntes orvosai

Az önkéntes orvosok évente kétszer utaznak a romániai Hargita megyébe, ahol a megyei kórházban, iskolákban, óvodákban és egyéb

gyermekintézményekben vizsgálják és gyógykezelik a rászoruló gyermekeket. Az intézményeket gyógyszerekkel, gyógyászati segédeszközökkel és szakmai továbbképzéssel is segítik – áll a közleményben.

A szervezet önkéntesei 2017-ben több mint 10 000 vizsgálatot végeztek, a szűrővizsgálatok eredményeképpen 58 gyermeket műtöttek, vizsgáltak ki, gyógykezeltek Magyarországon, és 50 gyermek jutott ingyenesen szemüveghez. Az NGYSZ gyermekneurológusa ezen túlmenően folyamatosan támogatja munkájával a szervezet által felújított csíkszentmártoni Korai Fejlesztő Központot.

A gyermekmentő szolgálat mozgó fogászati busza idén is csatlakozik az úthoz, ebben szűrik, szükség esetén pedig kezelik a gyerekek fogait. A mobil rendelőben dolgozó fogorvosok tavaly egy hargitai község általános iskolájának 181 tanulója számára végeztek szűréseket, kezeléseket.

Csatlakozik az egyhetes körúthoz a szervezet nőgyógyászati kamionja is: a mobil rendelőben dolgozó orvosok szűréseket, vizsgálatokat végeznek és tanácsadást tartanak. Tavaly csaknem 800 nőgyógyászati szűrést végeztek, 6 esetben derült fény súlyos elváltozásra/betegségre, műtéti beavatkozásra, 155 esetben pedig gyógyszeres terápiát írtak elő. A szükséges műtéteket, gyógykezeléseket a csíkszeredai és a székelyudvarhelyi orvosok végzik el.

(MTI)

Cikk- és címlapkép: pixabay.com

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Itthon is lehetne rászoruló gyermeket találni éppen eleget !!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
human
@advocat: Meg sok a stadion. Ezért épít Orbán a mi adóforintunkból stadiont külföldön is. Had legyen jó nekik is, ha már ide megérkezett a stadion Kánaán.

www.atv.hu/thumbnail/772x0fit/d/05/a2000.jpg

sztarklikk.hu/images/articleMain/26505.jpg

"Szlovákiában épít 1,8 milliárdért stadiont az Orbán-kormány"
mno.hu/belfold/szlovakiaban-epit-18-milliardert-stadiont-az-orban-kormany-2411368

"Miért építenek magyar adóforintokból szlovákiai stadionokat?"
www.atv.hu/belfold/20170818-1-8-milliard-forintos-magyar-allami-tamogatas-szlovak-focicsapatoknak
qui
Magyarországon már annyi korai fejlesztő van, hogy minden rászoruló gyerek hozzájut. Ja, nem is.
papa.49
Itthon is lehetne rászoruló gyermeket találni éppen eleget !!!
namihami
Na végre! Már zavaró volt, hogy egy szegény beteg gyereket annyi orvos állt körül, hogy a szerencsétlen már tőlük nem jutott levegőhöz.
A legjobb lenne, ha ezek végleg kinnmaradnának. Így legalább javulna a gyerekorvosok akkora mértékű száma, ami már a kórházakban való létszámukat is túlzottnak mondhatóvá teszi.
És így a Romániai orvosképzésbe is juttathatunk némi jómagyar adóforintot is. Itthon már úgyse tudjuk maholnap elkölteni. A stadionok és fociakadémiák se képesek a felesleg elköltésére. Így most adódhat még egy feneketlen zsák, amibe beleszórhatjuk a mi pénzünket.
Nessy
Mi ebből a tanulság? Kell egy erdélyi címet szerezni, egy lakatlan kert is jó, aztán majd a magyar orvosok megvizsgálják az itthon éppen gyermekorvos nélküli területen élő gyermeket!
Nem drágák kicsit a határon túli voksok???
papa.49
@Nessy: Nagyon drágák ezek a ,,VÉRSZÍVÓK,, nekünk, és nem is a regnálókra gondoltam, hanem a ,,HASZONÉLVEZŐKRE,, !!!
Nem vagyok elfogult de ha ezt a szoci kormányok tették volna Pest romokba heverne !!!
,,ellenzék,, ÉBRESZTŐ, mert így a nép nem csoda ha leszar benneteket !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.