Két bukaresti szavazókörben a névjegyzékben szereplő csaknem ötezer választópolgár egyike sem voksolt a kétnapos alkotmánymódosító népszavazáson – közölte vasárnap a Mediafax hírügynökség.

Romániai népszavazás – üresen konganak a szavazókörök

Fotó: Daniel MIHAILESCU / AFP

Ionica Anton, az egyik érintett szavazókör elnöke elmondta: a teljes választási bizottság szavazópecsétekkel, szavazólapokkal, nyomtatott választási útmutatókkal és szabályzatokkal felfegyverkezve már második napja hiába várja, hogy legalább egy szavazó betegye hozzájuk is lábát: eddig senki sem jött voksolni. Miután rájöttek, hogy a névjegyzékben szereplő valamennyi szavazójuk lakcíménél ugyanaz az utcanév és házszám szerepel, arra a következtetésre jutottak, hogy olyan, a Moldovai Köztársaságból származó polgárokról lehet szó, akik csak a román iratok megszerzése érdekében jelentkeztek be az illető címre, valójában azonban valamelyik másik uniós országban dolgoznak.

Romániában átlagosan ezer választópolgár jut egy szavazókörre, úgyhogy a bukaresti ház csaknem ötezer lakójának akár öt választási bizottságot is kirendelhettek volna, de "bezsúfolták" őket két szavazókörbe nevük kezdőbetűje alapján. Abban a szavazóhelyiségbe, amelyet a fantomház lakóközössége A-tól K betűig terjedő része számára rendeztek be egyetlen voksoló sem érkezett, a másik körzet választási bizottságának tagjai viszont megdolgozhattak juttatásukért: náluk 12 Bukarestbe látogató turista iratkozott fel és szavazott pótlistára.

(MTI)

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pálinkás Pál
Ismerős a helyzet fidesznyikek...Románia az egyetlen ország ahol szintén voksokért adják a határon túlra a papírokast!!
Eladott Ország
Romániában tovább folytatódik a dübörgő népszavazás. Arról népszavaznak a polgárok, hogy az alkotmányban kicseréljék-e a házasság szót egy férfi és egy nő önkéntes elhatározásával létrehozott házasság-ra. Nem mondom, szerintem is ez korunk legégetőbb problémája. A románok is átérzik ezt, mert az elmúlt 24 órában (ott kétnapos a népszavazás) a szavazásra jogosult polgárok 5,72 százaléka rohant voksolni. Pedig fontos lenne nagyon, mert mi van, ha egymáshoz kényszerítenek egy tölgyfát és egy barnamedvét? Vagy – ez még szörnyűbb – két meleg tengerimalacot? Vagy nem tudom. Romániában sajnos nem volt ott a magyar kormány és a komplett Fidesz színe-visszája hogy elmagyarázza a polgároknak, hogy az összes meleg liberális – ez persze fordítva is igaz, mert az összes liberális meleg -, mindegyiket Soros György pénzeli, mert ő akar ott állni a Hargitán a honvéd helyett és az összes buzi liberális a keresztény gyökereket akarja kiásni és megzabálni, majd szorosan ez után kiárusítani az országot. Ha ezt megteszik, akkor mindenkinek kötelező lesz a saját nemével házasságra lépni, a férfiakat nővé, a nőket férfivá kell operálni, a folyók visszafelé folynak és a végromlás megállíthatatlan.
papa.49
@Mirabilis: Az szerintem mindegy is a nép már szavazott a távolmaradásával ...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.