Románia jövő évi soros EU elnöksége egyik fontos feladatának nevezte Teodor Melescanu román külügyminiszter az Európai Unió nyugat-balkáni bővítését, kiemelten a Szerbiával folytatott csatlakozási tárgyalások felgyorsítását, valamint Macedónia meghívását az EU-ba.

A román diplomácia vezetője kedden a temesvári egyetemen tartott előadásában beszélt erről. Melescanu szerint a 2019. első fél évi román soros EU-elnökség sikeres lehet, ha felgyorsulnak a Szerbiával folytatott csatlakozási tárgyalások, és történelminek is nevezhető – magyarázta –, amennyiben Macedónia is megkapná a csatlakozási tárgyalások elkezdését jelentő hivatalos meghívólevelet.

"Ez a legfontosabb feladatunk, és biztosíthatok mindenkit, minden erőfeszítést megteszünk, hogy teljesüljön a két cél a román EU-elnökség idején" – mondta Melescanu.

A külügyminiszter értékelte a jelenlegi osztrák EU-elnökség erőfeszítéseit, amelyek elmondása szerint alapkövét jelentik a térség újabb EU-bővítésének. Közölte, hogy a 2019 májusában Nagyszebenben tartandó informális EU-csúcson Bukarest megpróbál elfogadtatni egy erőteljesebb kötelezettségvállalást az EU-tagállamok részéről a Nyugat-Balkán felé való nyitás ügyében.

Melescanu megbeszélést folytatott Temesváron Ivica Dacic szerb külügyminiszterrel is, aki szintén meghívottja volt a konferenciának. A román külügyminisztérium közleménye szerint a felek áttekintették a kétoldalú kapcsolatokat, és üdvözölték a védelmi, oktatási, kulturális és vízügyi kétoldalú megállapodások megkötését.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.