Mike Pompeo amerikai külügyminiszter és Mohamed bin Szalmán szaúdi koronaherceg egyetért az alapos és átlátható vizsgálat fontosságában a Hasogdzsi-ügyben – szögezte le kedd délelőtti közleményében az amerikai külügyminisztérium.

A Heather Nauert külügyi szóvivő által aláírt közlemény leszögezte: a külügyminiszter tudatta a koronaherceggel, hogy az amerikai elnök aggódik Dzsamál Hasogdzsi eltűnése miatt és azt szeretné, hogy kiderüljön, mi történt.

A külügyminisztérium) kedden reggel már kiadott két rövid közleményt. Az egyikben Mike Pompeo és a szaúdi-arábiai külügyminiszter, Ádel al-Dzsubeir tárgyalásait részletezte, a másikban a későbbiben pedig az amerikai külügyminiszter és Szaúd-Arábia uralkodója, Szalmán bin Abdul-Aziz Al Szaúd király megbeszéléséről tájékoztatott.

A külügy második közleménye szerint az amerikai diplomácia irányítója megköszönte Szalmán királynak Szaúd-Arábia erős partneri viszonyát az Egyesült Államokkal, valamint a Hasogdzsi-ügyben az alapos, átlátható és időben elvégzett vizsgálat melletti elkötelezettségét.

Ezen kívül az uralkodó és az amerikai külügyminiszter egy sor regionális és kétoldalú kérdést is megvitatott. Mike Pompeo hétfőn érkezett Rijádba, Szaúd-Arábia fővárosába, miután Donald Trump amerikai elnök hétfőn reggel mintegy húszperces telefonbeszélgetést folytatott a Hasogdzsi-ügyről Szalmán királlyal.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.