Megerősítette az előzetes választási eredményeket a bosznia-hercegovinai választási bizottság hétfőn.

Közzétették Bosznia-Hercegovinában az október eleji választások végeredményét
Fotó: Pixabay

Ennek értelmében az ország háromtagú államelnökségét Sefik Dzaferovic bosnyák, Zeljko Komsic horvát és Milorad Dodik szerb politikus alkotja a következő négy évben.

A boszniai központi választási bizottság adatai szerint az október 7-i választás hivatalos végeredményei alapján a boszniai Szerb Köztársaság új elnöke Zeljka Cvijanovic lesz.

Az országos parlament 42 fős alsóházába a Bakir Izetbegovic vezette bosnyák Demokratikus Akciópárt (SDA) kilenc képviselőt delegálhat, Milorad Dodik pártja, a Független Szociáldemokrata Szövetség (SNSD) hatot, míg a Dragan Covic vezette Bosznia-hercegovinai Horvát Demokratikus Közösség (HDZ-BIH) és koalíciós partnerei, valamint a Bosznia-hercegovinai Szociáldemokrata Párt (SDP) ötöt-ötöt. Három-három politikus képviseli a következő négy évben a Zeljko Komsic vezette Demokratikus Frontot (DF) és a Szerb Demokrata Pártot (SDS). Két képviselője lesz a parlament alsóházában a médiamogul Fahrudin Radoncic által vezetett Szövetség a Jobb Jövőért (SBB) nevű pártnak, a Predrag Kojovic irányította Mi Pártunk (Nasa Stranka) elnevezésű tömörülésnek, valamint a Mladen Ivanic vezette Demokratikus Haladás Pártjának (PDP). A maradék 5 mandátum megoszlik a kisebb pártok között.

Az ország többségében horvátok és bosnyákok lakta országrészében, a Bosznia-hercegovinai Föderációban a 98 parlamenti helyet tizenegy párt képviselői töltik majd be. A legtöbb politikust, 27-et a bosnyák Demokratikus Akciópárt (SDA) delegálhatja a képviselőházba. A boszniai Szerb Köztársaság parlamentjébe nyolc párt került be, a 83 képviselő közül a legtöbb, 28 a Milorad Dodik vezette SNDS-ből kerül ki.

Az október 7-i bosznia-hercegovinai választásokon a valamivel több mint 3,35 millió választópolgár 53,3 százaléka járult az urnák elé, hogy a 7497 jelölt közül kiválassza azt az 518-at, aki az országot, illetve annak részeit a következő négy évben irányítani fogja.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.