Bár a rendőrség korrupciós feljelentésre hivatkozva hallgatta ki a kormányellenes tüntetések szervezőit, hamar kiderült, hogy más állhat a háttérben. A kihallgatottak, civil szervezetek és Andrej Kiska szlovák államfő szerint is megfélemlítő volt a rendőrség eljárása.

Egy "korrupcióval kapcsolatos" feljelentésre hivatkozva, kihallgatta a szlovák rendőrség a tavaszi kormányellenes tüntetések szervezőit – erősítette meg az országos rendőr-főkapitányság kedden a pozsonyi média értesüléseit. A névtelen feljelentés alapján indított vizsgálatot a tüntetések szervezői rendőrség általi megfélemlítésnek minősítették, és péntekre újabb tiltakozó megmozdulást jelentettek be.

Soros György és egy tervezett államcsíny miatt hallgatták ki a koratavaszi szlovák tüntetések szervezőit

Tüntetők március 9-én Pozsonyban

Fotó: wikipedia CC BY-SA 4.0/Slawomir Freso

Arról, hogy a fiatal szlovák újságíró, Ján Kuciak meggyilkolása után indult tüntetések szervezőit kihallgatták, elsőként két liberális pozsonyi lap, a Denník N és a Sme számolt be. Értesülésük szerint a feljelentésben az is szerepel, hogy a tüntetések szervezői államcsínyt kíséreltek meg végrehajtani, és az is, hogy Soros György pénzelte őket.

A szlovák rendőr-főkapitányság ezzel kapcsolatban arról tájékoztatott, hogy az üggyel megbízott vizsgálótiszt lehetséges sértettként hallgatta ki azokat a személyeket, akiket a feljelentés szerint felhasználtak, megmutatták nekik a feljelentést, és kiegészítő adatokat, egyebek mellett számlakivonatokat kértek tőlük annak érdekében, hogy megítélhessék a feljelentésben szereplő állítások igazságtartalmát.

A tavaszi kormányellenes tüntetéseket szervező Tisztességes Szlovákiáért mozgalom egyik aktivistája, az ügy egyik érintettje, Juraj Seliga keddi sajtótájékoztatóján hazugságnak nevezte a feljelentés tartalmát, a kihallgatásról pedig azt mondta, hogy azzal csak megfélemlíteni próbálja őket a rendőrség. Ezt követően a mozgalom aktivistái bejelentették: pénteken tiltakozó megmozdulást tartanak Pozsonyban.

A kialakult helyzetre több ellenzéki párt, valamint a tavaszi tüntetések mellé álló szlovák államfő, Andrej Kiska is reagált. Mindannyian a rendőrségi eljárást, illetve a kormányt és Robert Fico volt kormányfőt, a legerősebb kormánypárt, az Irány (Smer) elnökét bírálták, megengedhetetlen megfélemlítésnek minősítve a rendőrség eljárását.

Denisa Saková szlovák belügyminiszter a maga sajtótájékoztatóján azt mondta: a rendőrségnek feladatköréből adódóan minden egyes feljelentést ki kell vizsgálnia, függetlenül a feljelentő személyétől és attól, hogy abban ki szerepel. Leszögezte: bízik a nyomozó hatóságok munkájában, s azt gondolja, hogy a rendőrség munkája nem szabadna, hogy politika tárgya legyen.

Szlovákiában tavasszal azt követően kezdődött belpolitikai válsághoz, majd teljes körű kormányátalakításhoz – és Robert Fico kormányfő távozásához – vezető tüntetéssorozat, hogy február végén barátnőjével együtt meggyilkolták Ján Kuciak fiatal tényfeltáró újságírót. Kuciakot, a rendőrség feltételezése szerint munkájával összefüggésben ölték meg. Az újságíró-gyilkosság után történteket Robert Fico többször is olyan, az állam teljes destabilizációjára tett kísérletnek nevezte, amelynek "forgatókönyve nem Szlovákiában íródott". A Kuciak gyilkosság feltételezett elkövetőit októberben letartóztatta a rendőrség.

(MTI)

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
mti, rifos,888. egy kutya hazudik mind !!!
Sandor33
---Megtalálja Meztelen Lányok a környéken itt van : Huit.Re/Lanyok
Amyranna
Szeretnéd megtalálni egy nő egy éjszakát? Látogatás a = = > www.3xDate.top

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.