A harmadik negyedévben negyedéves alapon 0,2%-kal zsugorodott a német GDP, ezzel pedig az éves növekedési ütem 1,1%-ra lassult. Legutóbb 2013-ban érkeztek ilyen gyenge adatok Németországból – írja a Portfolio.

Németország hazai összterméke 0,2 százalékkal csökkent az idei harmadik negyedévben az előző három hónaphoz képest

- közölte szerdán a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis).

Az Európai Unió legnagyobb gazdaságában legutóbb több mint három éve, a 2015 január-márciusi időszakban regisztráltak visszaesést negyedéves összevetésben.

Elemzők kisebb, 0,1 százalékos csökkenésre számítottak.

Az idén eddig rendre nőtt a német gazdaság teljesítménye, az első negyedévben 0,4 százalékkal, a második negyedévben 0,5 százalékkal.

A Destatis előzetes adatai alapján

a július-szeptemberi időszakban történt visszaesés főleg külgazdasági tényezőknek tulajdonítható: az export csökkent a második negyedévhez képest, az import pedig növekedett.

A belgazdasági folyamatok vegyes képet mutatnak, a beruházások bővültek és az építőipar teljesítménye is nőtt, de a háztartások fogyasztási kiadása csökkent, az állami kiadások pedig minimális mértékben haladták meg a második negyedévi szintet – áll a Destatis közleményében.

A német sajtóban ismertetett első elemzői magyarázatok szerint a gyenge teljesítményt elsősorban az okozta, hogy az autóiparban nehezen halad az átállás az üzemanyag-fogyasztási és károsanyag-kibocsátási értékek megállapítására szolgáló új nemzetközi szabványra (WLTP).

A Volkswagen csoport dízelbotránya nyomán bevezetett WLTP (Worldwide harmonized Light vehicles Test Procedures – világszinten összehangolt könnyűjármű-tesztelési eljárások) miatt meg kell újítani a típusengedélyeket, ami a vártnál lassabb folyamat, így egy sor modell értékesítését szüneteltetik.

Éves összevetésben nőtt a német gazdaság, teljesítménye 1,1 százalékkal haladta meg a 2017 harmadik negyedévében elért szintet. Elemzők nagyobb, 1,3 százalékos növekedésre számítottak.

A Destatis adatai szerint a harmadik negyedévi hazai összterméket 45,04 millió munkavállaló állította elő a 82,8 millió lakosú országban. A foglalkoztatottak száma első alkalommal lépte túl a 45 milliós küszöböt Németország 1990-ben végrehajtott újraegyesítése óta. A foglalkoztatottak száma 556 ezerrel, 1,3 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.

Forrás: MTI, Portfolio

Címlapi kép: Pixabay cco

34 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Ez nem fogja ,,padlóra,, kényszeríteni a német gazdaságot, de míg ott az autóipari hazugságok végett csökkent a nemzeti össztermék, nálunk ahol az autó összeszerelő üzemek a össztermék 35-40 % adják NÖVEKSZIK A GAZDASÁG !!!
Ez is csupán egy hazugság, és még egy nem mindegy hogy a 10 növekszik 4.6 % kal, vagy a 10 ezer csökken 0.1 % kurvára nem mindegy !!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
papa.49
Ez nem fogja ,,padlóra,, kényszeríteni a német gazdaságot, de míg ott az autóipari hazugságok végett csökkent a nemzeti össztermék, nálunk ahol az autó összeszerelő üzemek a össztermék 35-40 % adják NÖVEKSZIK A GAZDASÁG !!!
Ez is csupán egy hazugság, és még egy nem mindegy hogy a 10 növekszik 4.6 % kal, vagy a 10 ezer csökken 0.1 % kurvára nem mindegy !!!
Aki Én
Már hallom a sikerpropagandát:
Magyarország megelőzte Németországot!
kokopelli
@papa.49: @Aki Én:...és rohangálnak is a "népek" az utcákon,és a "gazdasági migrik"
már csomagolnak is,mert az üzemanyag már majdnem annyiba kerül mint Mo.-on,
és félnek,hogy a 7%-os alapelemiszerek "áfá"-ját esetleg 8%-ra emelik!
Kaszára,kapára!! Az inferno közeleg!
desiro
Jaj de kamu duma német csökken a miénk nő, HAHAHAHA..
Eriksson
@papa.49: Ért is ehhez egy villanyszerelő. :)))
görbetükör
@Eriksson: Persze, gázszerelő már sokkal inkább, igaz? :D
Eriksson
@desiro: Miért lenne kamu? A BMW Magyarországra telepített gyárat, ami már nem Németország GDP-jét fogja növelni, hanem a magyarokét. Nemigaz?
De ezt az egészet nem is értem. Miért nem a volt keletnémet régióba fektetnek be?
kereső
@kokopelli: remélhetőleg "végleg" hazaköltözöl- hiszen várhatóan hamarosan csődbe megy Németország- mi meg szárnyalunk,mint a libress!
Eriksson
@görbetükör: Csillagom, hozzád nem szóltam. A görbeségeddel próbálj meg együtt élni.
görbetükör
@Eriksson: Bogaram, ez egy nyílt fórum, ahol bárki bárkihez hozzászólhat. Próbálj meg együtt élni ezzel, ha már erre tévedsz és lecsapták a magas labdádat. :D
Eriksson
@görbetükör: Drágaságom. Éppen erre gondoltam én is. Annyi más minden téma van, melybe esetleg beleillene a megjegyzésed, de a magam megjegyzése kizárólag papa.49-nek szólt, melyet nem feltétlenül kell kiegészítened. Ennek belátása kifejezetten intelligencia kérdése.
görbetükör
@Eriksson: Cukorborsóm, jogom van eldönteni, hogy mikor, hova, kinek szólok be egy nyílt fórumon.
Az én megítélésem és elhatározásom szerint feltétlenül ki kellett egészítenem a megjegyzésedet.
És a nyomaték kedvéért megismétlem: szerinted egy villanyszerelő nem érthet a témához, miközben egy gázszerelő milliárdszor többet érthet ehhez is és minden máshoz is.
Ciki a véleményed, nem. :D
kokopelli
@kereső: Az előző évben a 2017-es BIP +2,3% volt! Ha a 2018 csak 0,2%-al csökken
(előrejelzés,akkor annak a csökkenésnek abszolútját Mo. szivesen BIP-nek venné!
Már írtam az "Olympiai vitánál" hogy a két német város,amelyek népszavazás utján
lemondták a rendezést ,azoknak a BIP-je magasabb volt külön-külön is mint M.o.-é!
(Hamburg nyári) ill.(München-Garmisch-al téli)! Miről is írogatunk?
Hazatérés? Pár évvel ezelőtt még gondoltam rá,de mivel a rokonaim az EÜ áldozatai
lettek,párszor évente felülök a RailJet-re és maradok a barátoknál,ismerősöknél és a
család egy-két fiatal "maradékánál"! Sokszor nem tudom elviselni azt,hogy minden
ß@rból politikát csinálnak,holott a mégfiatalabb generáció tényleg ß@rik az egészre,
mert megfordulgatnak nyugaton is!...van olyan ismerősöm,hogy csak nyugat felé...!
Eriksson
@görbetükör: Persze, hogy jogod van. Bármihez jogod van. Mindenbe beleszólni is jogod van. De mint mondtam, mindez csak intelligencia kérdése.
Jó éjszakát kívánok.
Peller Anikó
Hinnye basszameg, kevés lett a menedékkövetelő migrács? Pedig ezzel a pár millióval amelyik most jött 2-3 éve már az összes hiányos munkahelyet be lehetett tölteni, informatikusok, orvosok, cnc esztergályosok, tanárok, tervezőmérnökök jöttek dögivel.

Mi meg marhák lezártuk előttük a határainkat.
görbetükör
@Eriksson: Csillagvirágom, fényes nappal van, dél. Én ilyenkor szorgosan munkálkodom, de neked jó pihenést kívánok. Bizonyára te más időszámításnál élsz, vagy más időbeosztásod van. :D
Igen, intelligencia kérdése, hogy ki mibe szól bele és az is, hogy tolerálja más megjegyzését. Főleg, ha húsba vágóan találó. :D
kokopelli
@desiro: pedig olyan egyszerű! A DIW-t kell lehívni(Deutsche Institut für Wirtschaftfor-
schung),és különleges német tudás nélkül meg lehet fejteni a görbéjét a német BIP-nek
2008 -tól 2017 ill. várhatóan 2020-ig!
A 2018-ra várható emelkedés 1,8%!... ilyen egyszerű! Ha "csak" 1,7% lesz,akkor ezrek
fognak kardjukba dőlni,a fidesz szakértők szerint is?! ;-)
kereső
@kokopelli: tedd már hozzá,hogy a GDP( nemzeti össztermék) üteme csak2,7%, (2017)de az egy főre vetitett GDP növekedési üteme 5,7%-volt 2017-ben.
papa.49
@Eriksson: Meg rádió tévé műszerész, meg targonca szerelő, és legfőképp GONDOLKODNI TUDÓ EMBER, aki nem a fórum társait akarja állandóan minősíteni, csak a hírekhez fűzi a véleményét, ami nem is biztos, hogy megállja a helyét, de ez is benne van a pakliba !!!
Csupán ennyit fűznék a véleményedhez !!!
papa.49
@kokopelli: Hát gondolom igen ))))))))
Ez csak itthon Magyarországon tűnik olyan hatalmas problémának, a királyi sajtó számára !!!
kokopelli
@kereső: Azt nem közli az "análfabéta" gazdasági génius,hogy az év negyedeit,min-
dig az előző év negyedei-hez hasonlítják! Ha német gazdaság "megroggyanna",akkor
a Zorbánéknak nem igen lenne mit lopniok! (egy 2009-es -5,6%-os esést sem vettek
a németek komolyan,mert egy exportorientált ország a megrendelők gyengeségét már
egy évvel előbb megérzi!!Mivel M.o csak árvalányhajat,csikóbőrös kulacsot,és jótaná-
csokat tud exportálni,úgy a gazdaságpolitikai megállapításai is csak "babyfingok"! Sze-
rényebben elvtársak! azzal már nem terhelem,hogy a családok általában megsem érzik
az ilyen dolgokat,mivel a fogyasztott árúcikkek,a sokszoros családi kereset mellett ugyan
olyan magasak mint Hunniában!...tán a sokkal alacsonyabb áfa miatt is,vagy a nem piac
által diktált árak miatt?
... nemtooom!! ;-)
kereső
@kokopelli: Hááááááááááááát(sic')- van amivel már utol értük a "megroggyant" Németországot,meg a többi halódót IS!.Az árakban nem nagyon van különbség- mondhatnám azt is,vannak napi!cikkek,amikben vezetünk.
kakambuki
Lehet hogy így van. De inkább az lehet hogy a q.va sokba került a migráns kaland és kerül ma is. Ebből még nagy (politikai) balhé lehet náluk.
papa.49
@kereső: Viszont a fizetések a ,,fasorban,, sincsenek az ottaniakhoz !!!
kereső
A német gazdaság 3800 billió USD.GDP-t álltott elő 2017-ben.Az a negyedéves 0,1% csökkenés,haj de nagyon megrengeti ezt a gazdaságot.Na ne hülyeskédjetek már!A portfolóió is hülye cimet adott- aszonygya "megroggyant"!-meg az agyatok.
kereső
@papa.49: "nyugati árszinvonal, balkáni bérek"!
Clavigo
Vazzzzze,,,Ha egyszer mi vagyunk a ZEU. gazdasági motorja... majd kisegítjük őket,,oszt jó napot.
papa.49
@kereső: Valami ilyesmi, ahogy régen a Hofi is mondta ,,a svéd, árak, meg az albán bérek,, )))))
kokopelli
@kereső: Voltak jó párszor látogatóim,amikor otthon voltam!Azok úgy bevásároltak
(főleg a nők),hogy kiesett a szemem!Igaz,hogy vannak olyan "multik" (egy tucat) a-
melyek nem is akarnak külföldre menni,mert azt a pár-száz millió €-t inkább otthon
keresik meg sok tizezer dolgozóval!! Hálát adtak az Istennek,hogy autóval jöttek!Én
vonatozom,mert soha nincs mit vennem M.o-on! ;-)
namihami
Bezzeg a mienk meg folyamatosan efősödik. Mondta a Vargamitya. Az gyengül, a mienk erősödik. Valószinű...
Ennyit a Fidesz hitelességéről. Keresve se lehetne jobb példa rá.
desiro
@Eriksson: Van fogalmad a közgazdaságról???
"Miért nem a volt keletnémet régióba fektetnek be?"
Azé vazze me occsó a munkaerő, ezt neked oktatni kell???
Eriksson
@desiro: Hát most lebuktam vazze. :)))
Amyranna
Szeretnéd megtalálni egy nő egy éjszakát? Látogatás a = = > www.3xDate.top

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.