A mai társadalmat jellemző ridegség és közöny helyett testvériséget sürgetett Ferenc pápa a Szent Péter téren mondott vasárnapi beszédében.

Testvériséget sürgetett Ferenc pápa Advent második vasárnapján

Fotó: MTI/EPA/ANSA/Giuseppe Lami

Ferenc pápa kijelentette,

advent második vasárnapja a "megtérés" ideje.

Az egyházfő szerint a mai világban ez magatartásváltást jelent: az emberek önteltségükbe bezárkózva élnek, amely a ridegség és a közöny szakadékába süllyesztette őket. Innen pedig csakis a többiek iránti szeretet, gondoskodás és testvériség emelheti ki őket, mindenekelőtt a rászorulók irányában.

Ferenc pápa hasonlata szerint olyan, mintha az emberi kapcsolatok útja tele lenne lukakkal, de "lukakkal teli úton nem lehet haladni".

Hangsúlyozta, hogy

a társadalom sivatagjában elsőkként a hívőknek kell utat mutatniuk, mégpedig úgy, hogy reményt adnak embertársaiknak a beletörődést diktáló világban.

"Nem szabad megadni magunkat a bezárkózás és elutasítás negatív helyzetének, ne hagyjuk magunkat alávetni a világot uraló gondolkodásmódnak, mert életünk központjában Jézus és a világosságról, szeretetről és vigasztalásról szóló szavai állnak"- jelentette ki Ferenc pápa.

Forrás: MTI

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

wagabund
..."Testvériséget sürgetett Ferenc pápa Advent második vasárnapján"...

hmmm... mi lenne, ha nem minket intene, hanem mondjuk a Kabuliakat? ...sőt, ha beugrana Ninivébe(Mosul)és ott tartana a (magyarok pénzén)felújított templomban egy dörgedelmes beszédet a testvéreinek...az lenne csak nemes cselekedet.
Camilosta
Szeretnéd megtalálni egy nő egy éjszakát? Látogatás a = = > www.3xDate.top
picike1
drága testvéreim ! adok szeretettett de pénz azt majd más ad !boldog karácsonyt !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.