Donald Trump szerint az emberek "fellázadnának", ha alkotmányos eljárás keretében eltávolítanák őt az amerikai elnöki hivatalból – idézte a Politico című lap kedden este Trump interjúját, amelyet a Reuters hírügynökségnek adott.

Trump a Fehér Ház Ovális irodájában fogadta a londoni székhelyű hírügynökség munkatársait. A mintegy félórás interjú során a többi között a Hasogdzsi-ügyről, az amerikai-szaúdi viszonyról, a jemeni háborúról, és az alkotmányos eljárás keretében történő esetleges eltávolításáról beszélt.

Trump: az emberek "fellázadnának", ha őt alkotmányos eljárással eltávolítanák

Fotó: pixabay.com CCO

"Nehéz eltávolítani valakit, aki semmi rosszat nem csinált, és aki országunk történetében a legvirágzóbb gazdaságot teremtette meg" – fogalmazott. Hangsúlyozta, hogy egyáltalán nem aggódik emiatt, annál is kevésbé, mert szerinte "az emberek fellázadnának, ha ez megtörténne".

Az elnök kötekedő megjegyzést tett azokra az ügyészekre, akik vizsgálják 2016-os elnökválasztási kampánya munkatársainak állítólagos orosz kapcsolatait. "Pitiáner dolgok ezek" – mondta az újságíróknak. Volt ügyvédjére, Michael Cohenra utalva – akire pénteken kért az ügyész több évig tartó börtönbüntetést – Trump megjegyezte: ha Cohen hallgatási pénz kifizetésével meg is sértett bármilyen törvényt, az az ő baja. "Michael Cohen ügyvéd, feltételezem, tudja, mit csinál. Remélem, tudta is. Az ügyvédeim azt mondják, minden rendben volt" – jelentette ki. Ugyanakkor fontosnak tartotta leszögezni azt is, hogy volt ügyvédje nem kampánypénzből fizette ki azt a pénzt, amelyet két nőnek adott állítólag azért, hogy hallgassanak a Trumphoz fűződő kalandjukról.

Az újságírók kérdezték az elnököt Dzsamál Hasogdzsi, szaúdi újságíró meggyilkolásáról és arról, hogy szerinte vajon Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörökösnek volt-e köze hozzá, ám Trump közölte: nem kíván ezzel foglalkozni. "Annyit mondhatok – tette hozzá –, hogy ő (Szalmán herceg) azt állítja, hogy nem volt köze hozzá, egyesek azt mondják, hogy nem volt köze hozzá, mások pedig azt állítják, hogy volt köze". Trump megismételte: "a tény az, hogy (a szaúdi trónörökös) vehemensen tagadja". Kifejtette továbbá: reméli, nem hozakodnak elő azzal, hogy további lépéseket tegyen Szaúd-Arábia ellen, hiszen azzal a szaúdi pénz Oroszországba és Kínába vándorolna és több százezer amerikai munkahely is veszélybe kerülne.

Donald Trump kifejtette: ő és kormányzata kiáll Szaúd-Arábia mellett és ez a trónörökös melletti kiállást is jelenti. "Ő Szaúd-Arábia vezetője" – fogalmazott és Rijádot "nagyon jó" szövetségesnek nevezte.

A jemeni háborúról hangsúlyozta: nyitottan áll hozzá, hogy Washington véget vessen az amerikai részvételnek, de – mint mondta – "a tánchoz két ember kell". Megismételte korábbi álláspontját, miszerint Iránnak távoznia kell a térségből.

Újraválasztási kampányáról szólva bizakodó hangot ütött meg. Idézte a Rasmussen közvéleménykutató-intézetet, amelynek hétfői adatai szerint 50 százalékos az elfogadottsága. "Ez nagyobb arányú, mint Obamáé volt, jóval nagyobb arányú" – mondta. És hozzátette: "még Bruce Springsteen is azt mondta, hogy nincs senki, aki legyőzhetné Trumpot".

(MTI)

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

tulipan
Vicces egy krapek ez a Trumpli!!! :)))))))))
sokanvagyunk
Így kell barátokat és szövetségeseket választani: "reméli, nem hozakodnak elő azzal, hogy további lépéseket tegyen Szaúd-Arábia ellen, hiszen azzal a szaúdi pénz Oroszországba és Kínába vándorolna...".
Jozefina
Az igazság ellen kevesen lázadoznának. Talán családon belül maradna a lázongás!!??
SystemError
Pedig menni fogsz a lecsóba, ahogy a mi kis kakasunk is, ha kibulizta magát :)
Werlissa
Szeretnéd megtalálni egy nő egy éjszakát? Látogatás a = = > www.3xDate.top

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.