Londoni pénzügyi elemzők szerint az Egyesült Államokkal vívott kereskedelmi konfliktus hosszú távú visszahúzó és árfolyamgyengítő hatásai miatt Kína az eddig vártnál később, a 2030-as évek elején veheti át az első helyet az amerikai gazdaságtól a világ legnagyobb gazdaságainak ranglistáján.

Az egyik legtekintélyesebb londoni gazdasági-üzleti elemzőcég, a Centre for Economics and Business Research (CEBR) minden év végén összeállítja a következő másfél évtizedre szóló prognózisát a világ vezető gazdasági erőcentrumainak sorrendjéről, a dollárban folyó áron számolt nominális hazai össztermék (GDP) alapján.

Szerdán ismertetett 240 oldalas, 193 országot rangsoroló éves elemzésükben (CEBR World Economic League Table, WELT 2019) a cég szakértői közölték: jelenlegi várakozásuk szerint az Egyesült Államok és Kína 2032-ben cserél helyet a legnagyobb gazdaságok globális ranglistájának első két helyén.

A CEBR a tavalyi WELT-tanulmányban ugyanezt még 2030-ra jósolta. Az idei előrejelzés szerzői hangsúlyozták ugyanakkor, hogy az Egyesült Államokkal kialakult kereskedelmi háború már érezteti hatását a kínai feldolgozószektorban, és a kínai gazdaság növekedési üteme máris meredeken lassul. A CEBR szerint ezt a legjobban Kína kereskedelmi partnereinek exportteljesítménye illusztrálja: Ausztrália kínai exportja tavaly például 21,8 százalékkal emelkedett, az idén azonban jórészt stagnált.

Az amerikai importvámok komoly problémát okoznak a kínai gazdaságnak. A teljes kínai exportnak körülbelül az ötöde irányul közvetlenül az Egyesült Államokba, de a közvetett exportot és egyéb csatornákat is figyelembe véve valószínűbbnek tűnik, hogy a teljes kínai kivitelnek valójában a harmadát végső soron az amerikai fogyasztók vásárolják meg – áll a CEBR szerdai elemzésében.

A cég a következő másfél évtizedre folyamatszerűen lassuló kínai gazdasági növekedéssel számol. Szerdai előrejelzése szerint a kínai hazai össztermék 2018 és 2023 között éves átlagban 5,4 százalékkal, a 2023-2028-as időszakban évente átlagosan 4,1 százalékkal, a 2028-tól 2033-ig terjedő időszakban 4 százalékos évi átlagos ütemben bővül.

A CEBR hangsúlyozza: ez az előrejelzés is arra a feltételezésre alapul, hogy a kínai gazdaság elkerüli a kemény landolást, és az Egyesült Államokkal kialakult kereskedelmi viszályt sikerül megnyugtató módon rendezni.

Mindezek alapján – és feltételezve azt is, hogy a lazuló kínai monetáris politika a kínai valuta árfolyamgyengülésével jár – jutottak a CEBR londoni elemzői arra a következtetésre, hogy Kína az eddig várt 2030 helyett 2032-ben lesz a világ legnagyobb gazdasága.

A cég modellszámításai alapján a mozgó 15 éves előrejelzési időszak végére – amely 2019-től számolva ezúttal 2033-ig tart – a kínai hazai össztermék nominális értéke meghaladja a 37 700 milliárd dollárt, az amerikai GDP-érték ugyanabban az esztendőben viszont 35 416 milliárd dollár lesz.

A CEBR szerdán bemutatott új WELT-előrejelzése szerint a globális bizonytalanságok ellenére továbbra is valószínű, hogy a XXI. század az ázsiai gazdaságok évszázada lesz.

A cég hangsúlyozza, hogy 2003-ban a világ legnagyobb gazdaságainak felső ötös mezőnyében az Egyesült Államok, Japán és három európai ország – Németország, az Egyesült Királyság és Franciaország – szerepelt. Harminc évvel később, 2033-ban azonban az Egyesült Államok mellett várhatóan három ázsiai ország, az addigra már valószínűleg a világ legnagyobb gazdaságává előlépő Kína, a harmadik helyre felzárkózó India és a negyedik helyezett Japán, valamint egyetlen európai gazdaság, az ötödik helyre kerülő Németország alkotja majd az ötös élmezőnyt.

A CEBR hosszú távú prognózisa szerint a magyar gazdaság helyezése az idén a vizsgált 193 gazdaság teljes mezőnyén belül az 57. helyen stabilizálódik a dollárban mért hazai össztermék alapján, és ezt a pozíciót Magyarország a 2033-ig szóló előrejelzési időszak végéig megtartja. A ház modellszámításai szerint a magyar nominális GDP-érték abban az évben 335,4 milliárd dollár lesz.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.