Az Emberi Jogok Európai Bíróságánál (EJEB) emelt panaszt Románia ellen a korrupcióellenes ügyészség (DNA) éléről történt leváltása miatt Laura Codruta Kövesi – erősítette meg kedden a volt román korrupcióellenes főügyész.

Kövesi közleményéből kiderült: tavaly decemberben fordult az EJEB-hez, mivel úgy értékeli, hogy sérült a tisztességes tárgyaláshoz való joga, amikor a román alkotmánybíróság döntésének eleget téve a román államfő tavaly nyáron felmentette őt a korrupcióellenes ügyészség (DNA) éléről. A volt főügyész azt kifogásolja: az alkotmánybíróság anélkül hozott megfellebbezhetetlen határozatot leváltása ügyében, hogy beidézte volna, és lehetőséget biztosított volna számára a védekezésre.

Az alkotmánybíróság 2018 júniusában a szociálliberális kormánynak adott igazat a jobboldali elnökkel folytatott jogvitában, és szavazattöbbséggel megállapította: Klaus Iohannis államfő alkotmányos konfliktust okozott azzal, hogy megtagadta Laura Codruta Kövesi leváltását, amelyet az igazságügyi miniszter kezdeményezett. A taláros testület szerint az elnöknek nem lett volna joga megtagadni a kormánykoalíció által visszaélésekkel vádolt főügyész leváltását. Az alkotmánybíróság határozatában arra kötelezte az elnököt, hogy adja ki a DNA-főügyész felmentéséről szóló rendeletet, aminek Iohannis – egy hónapos vonakodás után – eleget is tett.

A politikusok százait börtönbe juttató DNA "lefejezésével" a kormánypártok fontos jelképes győzelmet arattak a főügyész munkájával elégedett jobboldali államfő felett. A szociálliberális koalíció szerint Kövesi és a DNA ügyészállammá tette Romániát, ahol a titkosszolgálati összefonódások révén háttérből irányított DNA szerintük ártatlan embereket hurcol meg, és politikai tisztogatást végez a korrupcióellenes harc ürügyén.

A legfőbb ügyész Kövesi felmentése után a DNA vezetését ideiglenesen Anca Jurmára bízta, aki féléves mandátuma lejártával hétfőn váratlanul bejelentette, hogy a rá nehezedő nyomás – például egyik beosztottjával folytatott beszélgetése hangfelvételének nyilvánosságra hozatala – miatt nem vállal újabb ideiglenes főügyészi mandátumot a DNA élén.

A DNA ideiglenes vezetését kedden az egyik főügyészhelyettes vette át. A DNA-nál azért van szükség ideiglenes vezetőre, mert a vádhatóság körüli politikai harc nem ért véget Kövesi leváltása után sem: Iohannis ugyanis elutasította az igazságügyi miniszter jelöltjét a DNA főügyészi posztra, a tárcavezető pedig most ismét az alkotmánybíróságtól akar "segítséget" kérni, hogy akaratát ráerőltesse az elnökre.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.