Donald Trump amerikai elnök ügyvédje, Rudolph Giuliani egy televíziós interjúban csütörtökön kijelentette: az elnök ugyan nem játszott össze az oroszokkal, de kampánycsapatának tagjaival kapcsolatban ezt már nem zárja ki.

Giuliani aki korábban többször is azt hangoztatta, hogy az elnök környezetéből soha senki nem játszott össze oroszokkal, a CNN hírtelevíziónak adott interjújában úgy fogalmazott: "soha nem mondtam azt, hogy nem volt összejátszás a kampánycsapat vagy egyes tagjai részéről. Fogalmam sincs erről."

Trump ügyvédje nem zárja ki, hogy az elnök kampánycsapatának tagjai összejátszottak az oroszokkal

Fotó: pixabay.com CCO

Hangsúlyozta ugyanakkor: nincs bizonyíték arra, hogy Donald Trump összejátszott volna oroszokkal, hogy meghekkeljék a Demokrata Párt vezető szerve, a Demokrata Országos Bizottság elektronikus leveleit. Giuliani ezzel a bizottság e-mailjeinek a 2016-os elnökválasztási kampányban történt meghekkelésére utalt, amelynek nyomán az ellopott elektronikus leveleket a sajtóban hozták nyilvánosságra. "Az elnök nem játszott össze Oroszországgal" – szögezte le az ügyvéd.

Szavaira több demokrata párti törvényhozó reagált. Richard Durbin szenátor például az MSNBC televíziónak azt nyilatkozta: Giuliani ezzel mintha elismerte volna, hogy tudomása van a Trump kampánycsapata és oroszok közötti összejátszásról. "Ez beismerés az elnök ügyvédje részéről" – fogalmazott Durbin.

A The Wall Street Journal csütörtökön arról közölt értesüléseket, hogy Michael Cohen, Trump volt személyes ügyvédje – akit több mint háromévi börtönre ítéltek adó- és banki csalásért és a kampányfinanszírozási törvények megsértéséért – 2016-ban egy technológiai vállalatot felkért arra, hogy manipuláljon két közvélemény-kutatást Trump érdekében.

Cohen a cikk megjelenése után Twitter – üzenetében elismerte ezt, hozzátéve, hogy Donald Trump utasítására cselekedett.

(MTI)

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
akik el fogják vinni helyette a balhét! =))
RonaGyuri
@RonaGyuri: ja és jobb ha Orbán pribékjei elgondolkodnak, mert itt sem lesz másképp, ha végre számonkérőszék elé kerül!!! =))
Rockxy
Azok már az ókorban is összejátszottak a szovjetokkal.
Jozefina
A jól fésült pasi tudta nélkül nem történhetett semmi!!!?? Szerintem!!!?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.