Ferenc pápa panamai látogatása egyik fő eseményén felszólalt a menekültek megbélyegzése ellen.

A Panamaváros tengerparti parkjában, több százezer hívő előtt elmondott szentbeszédében értelmetlennek és felelőtlennek nevezte, ha a hazájukból elvándorlókat fenyegetésnek tekintik a társadalomra.

Olyan egyházat akarunk, amely szívélyesen fogad, véd, támogat és integrál, amely

nem megbélyegző, és kevéssé megbocsátó az összes migráns társadalmi veszélyként való értelmetlen és felelőtlen elítélése esetén

– mondta.

A pápa felszólalt a menekültek megbélyegzése ellen

Ferenc pápa szerint felháborító, ha

a menekültek szolidaritás helyett elutasítással találkoznak egy jólétben bővelkedő társadalom részéről,

és ezen felül az összes társadalmi baj felelősének és hordozójának tekintik azokat, akik kénytelenek voltak elhagyni a hazájukat vagy elvesztették a szülőföldjüket, gyökereiket, családjukat és munkájukat.

Ferenc pápa a Katolikus Ifjúsági Világtalálkozóra utazott szerdán Panamába. A látogatás január 28-ig tart.

Cikk- és címlapkép: AFP

(MTI)

50 hozzászólásarrow_drop_down_circle

vacsi
A pápának még akár igaza is lehetne, ha nem ez a - csupa fiatal, katonaviselt férfiból álló -csőcselék rohanná meg az európai országokat; ha nem követelőznének; ha nem támadnák sorra meg a nőket, sőt, a kislányokat; ugyanez vonatkozik a kisfiúkra; ha a családjukat nem hagyták volna otthon, ahol "nem lehet élni", stb.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
tothjani
Minden menekült egy undorító terrorista féreg.
És akkor most elemezzük a mondatot 56 fényében !! :(
human
A jezsuita blogról:
"A kommunista rendszer végén sem volt ilyen erős például a közismerten kommunista ellenes II. János Pál pápa hazai kritikája. Fura látni, hogy, mintha még a kommunisták is jobban tisztelték volna a katolikus egyház vezetőjét, mint a „kereszténység” egyes mai hazai védelmezői…"
A teljes írás itt olvasható: szemlelek.blog.hu/2018/01/09/ferenc_papa_es_a_migracio_894

Kiemelném a fideszesek számára:
Ferenc pápát a korlátlan bevándorlás támogatásával vádolják, pedig ez nem felel meg a pápa nézeteinek. Kevésbé ismert, de Ferenc pápa beszédeiben is jelen van a mérték kérdése. A pápa szerint az országoknak „figyelembe kell venni, mennyi embert képesek elhelyezni, ugyanis nemcsak befogadni kell a menekülteket, hanem integrálni is. Nem humánus dolog becsukni a szívünket, bezárni az ajtót, mert hosszú távon ennek ára van. Politikai szinten ugyanakkor nem szabad óvatlannak lenni, vagyis több embert befogadni, mint amennyit integrálni tudunk, mert ennek is megfizetjük az árát. Ha ugyanis nem illesztjük be a menekülteket vagy a migránsokat a társadalomba, akkor elgettósodnak. Ha pedig egy kultúra nincs kölcsönhatásban a másikkal, akkor az veszélyes lehet.”
Lepényleső
Akkor fő ellensége lett kormányunknak,hiszen így bizonyítja,hogy bérence Sorosnak?
Kíváncsian várom a kndp,ezt miképp nyomják le torkukon a katolikus magyaroknak.
human
Amíg a propaganda média éppen a jobbik elnökét támadja (talán jogosan) az antiszemitizmus vádjával addig a propaganda média pápáról szóló cikke alatt olvasni ilyen kommentet:
"Ez a pápa inkább egy rabbi…"

Akinek van gyomra az elolvashatja a cikket ami alá ilyet lehet kommentelni.
pestisracok.hu/bayer-zsolt-migransok-labat-moso-ferenc-papa-legnagyobb-farizeus/
lusta
Föld-trafik ártunk és qurmányunk csak azokat a menekülteket bélyegzi meg, akik nem neki fizettek, hanem holmi embercsempészeknek.
magyarbakancs
Kereszténység megmentésében fényeskedő kormányunk meg hallotta ezeket a szavakat amit a
Pápa mondott?
Nessy
Először kibombázza hazájukból emberek millióit a hithű fehér ember, aztán megbélyegzi őket. Isten áldásával!
Majd Hollik, mint keresztény demokrata, elmagyarázza, hogy nem úgy van az úgy van. Természetesen kötvényért, bárki, bármikor jöhetett családostól, ha köztörvényes bűnöző , még diplomata kocsit is küldtünk érte!
Nessy
@magyarbakancs: Ez nem a Pápa véleménye szerintúk, hanem Ő is Soros embere!
kokopelli
A fidesz szócsövei,Bayer et.-al az élen már régen értékelték a Pápa személyét,nézeteit
és "hitetlen" megszólalásait! A Semmilyen Zsóti meg eljátszotta a némát hozzá! Csuhások
térdre a Bayer-ék előtt !? Létezik még a KáDéeMPé,vagy csak a főnök végbelében mele-
gednek térdre esve???
SystemError
Na igen vannak a keresztényi értékek és egy van Gallia melletti suttyó kis falú, egy köpcös kis gecivel a horogkeresztények szellemi atyjával:)
Nessy
Csíksomlyón mise közben kifütyülik majd Ferenc Pápát?
Esetleg Orbán mondja a szentbeszédet? Természetesen jól kiosztva Őszentségét, mint az unióval szokta tenni!
vacsi
A pápának még akár igaza is lehetne, ha nem ez a - csupa fiatal, katonaviselt férfiból álló -csőcselék rohanná meg az európai országokat; ha nem követelőznének; ha nem támadnák sorra meg a nőket, sőt, a kislányokat; ugyanez vonatkozik a kisfiúkra; ha a családjukat nem hagyták volna otthon, ahol "nem lehet élni", stb.
Cicamama55
@Lepényleső: Amikor gyalázták, szidták nyilvánosan a pápát, akkor sem szólalt meg közülük senki! 1-2 % -os pártból különben nem lehetne kormánypárt...Hazai pápát szolgálják! :(((((
csak úgy....
@Shikari: ...mondja ezt egy kétes multú, hite hagyott ,fidesz nyalonc. :)
luiz
Vajon az állkeresztények miatt nem látogat el kis hazánkba ő felsége? Igen
csak úgy....
@vacsi: figyusz ,te utolsó vacsi! fingom nincs,hogy hány éves lehetsz,de tegyük föl,hogy 60 fölött! tegyük föl,hogy vannak gyerekeid és unokáid ! ha kitörne egy háború,- fogadok ,hogy te az magad irháját mentenéd,leszarva gyereked és unokád ! remélem érted a logikát...
vacsi
@csak úgy...: És Te vajon mit tennél hasonló helyzetben?!
Egyébként az illegális migránsokkal nem az a bajom, hogy menedéket kérnek, hanem az, ahogyan viselkednek! Ezt a mocsok bandát itt - ahol a gyerekeim, unokáim élnek - nem akarom látni!
Rockxy
A pópa arról nem szövegelt, hogy kinél van a bélyegző?
csak úgy....
@vacsi: mondjuk,nem a magam börét menteném !!! picit ferdítettél az eredeti szövegeden,hogy neked legyen igazad!
mi lesz veled,ha egyszer az unokád az egyiptomi piramisokat szeretné látni !?
oda engednéd a "mocskos" banda közé ? az arab országokban nem úgy viselkednek mint európába de ez nem zárja ki,hogy ök is emberek...
jaaah, a fölsöbbségi arja fajelmélet ! :)
azt tudtag,hogy az elsö európai orvosok az tetves araboknál tanulták a mesterséget ?
Nessy
@vacsi: Gondolod, anno örültek az Európai és Brit gyarmatosításnak? Az erőszakos hittérítésnek?
Úgy mellékesen gondok lennének, ha vissza térnénk a római számokhoz!
Ne érts félre, nem vagyok híve a migrációnak, sem a hazai emigrációnak, csak a hangnem nem éppen dicséri a fehér kultúrát.
cikicakk55
Mi a franért kell egy Pápának,papnak,Püspöknek stb bele ugatni a politikába? Szerintem nekik az a dolguk,hogy Istent képviseljék. Mivel Istent mi nem láthatjuk csak Ők és Ők hallhatják is,akkor arról regéljenek amit isten üzen. Például a lopásokról,a bűnözésekről, a betegségek megelőzéséről, a kórházak és orvosok megfizetéséről. Hirdessék,hogy minden ember isten akarata szerint éljen.Állítólag Isten igazságos és mindent lát és tud. Miért engedi,hogy az egyhátak befolyásolják a politikai életet,? Az a politikusok dolga. A sok Istenhívő embernek teljesen megzavarják az agyát,mert azok élnének becsületesen,tisztességesen,ahogy az a bibliában le van írva,de azt látják,hogy rengeteg ember él becstelenül és még is büntetlenül. Látják az emberek,hogy a papok nagyobb része vizet prédikál és bort iszik. Kapják az államtól a támogatást, a hívektől az adományokat,mise közben a kalapozás is megy,még sem rohannak segíteni a hajléktalanokon,az éhezőkön. Hova megy el az a rengeteg pénz,amit a templomok és azok papjai kapnak? A suszter maradjon a kaptafánál. Április 8 előtt hallottam olyanoktól,akik templomba járnak,hogy a kezdő miatyánktól a végső Ámen közt,másról sem volt szó,mint,hogy a Fideszre kell szavazni,mert Ők a kereszténység megmentői. Jó erős a templomok tetőszerkezete,hogy egyetlen papnak sem szakadt a fejére a templom teteje.
kopacsijanos
Mit szólná ha én is hivatlanul beállítanaák a vatikánba és azt mondanám itt minden az enyém!!Ugye hogy kibaszatnál mint a mcskát szarni?? Vagy tényleg mindent nekem adnál??Te szégyentelen szarházi!!
kopacsijanos
Mit szólná ha én is hivatlanul beállítanaák a vatikánba és azt mondanám itt minden az enyém!!Ugye hogy kibaszatnál mint a mcskát szarni?? Vagy tényleg mindent nekem adnál??Te szégyentelen szarházi!!Menjenek azokhoz akik elzavarták őket! Elég gazdag nemzet!!USA a neve!!
csak úgy....
@kopacsijanos: janikám,te egy szent tehén vagy, neked jogodban áll ,mint küldött a vatikánba legelészni!
SystemError
@Shikari: Összekevered a horogkeresztény fideszes vezetővel, a ku klux klán vezetőjével a pápát szerintem, Innen nézzük akkor tök jogos a felháborodásod! :) Ezt szerintem Bayer fajtársadnak is mond el, mert már szétégeti magát a kiherélt buzis kis hangjával.
Flashianna
Üdvözöljük a legjobb szex társkereső oldalon >>> tinyurl.com/kp95cw8
csak úgy....
@Shikari: csak nem miatta - @SystemError: miatt vagy otthonülö,hogy kéznél legyen mindíg a lavór,ha hánynod köll!? :) ...te nagyon hülye tibi! :)
csak úgy....
@Szeparepa2: Ezek szerint, Te több mint ezer évre számoltatnád el az aktuális pápát ,közben az aktuális politikusokat tíz évre visszamenöleg lehetetlen!?
csak úgy....
@Shikari: mesélj még tibim, föleg az identitásodról...,különben höss pics szíriába,
csak úgy....
@Shikari: azta ! csak nem te osztod a lapot a propelleren!? :) ha kéhetem,inkább vén hülyézzél, a kis hülye,mint te ...,az már régen volt ! :)
csak úgy....
@Shikari: reggel 6tól-este 10ig ,nem semmi...
ugye nem pénzért csinálod?
csak úgy....
@ibn Said: a drakulaista soros pápisták :)
magyarbakancs
@Nessy: Szegény soros menyit csuklik,hogy emlegetik folyton..?
olivér
@Szeparepa2: sok szempontból igazad van,ha az európai népesség mára megszabadult vallásos béklyóitól,akkor a pápa lelki pressziójára egyáltalán nem kell figyelnünk.Ezért egyáltalán nem kell lelkiismeretfurdalást érezned azért,mert nem engedünk a nyakunkra telepedni egy csomó agresszívan vallásos,középkori szinten gondokodó muzulmán élősködőt.Ezt a koloncot nem kell a nyakunkba venni,elég a bajunk és kiadásunk az itteni élősködőkkel is.Felesleges ezt ragozni.Ha más nemzetek ezt elbírják,legyen az ő gondjuk!
SystemError
@Shikari: Milyen fajtámtól te gennyes kis náci? Ide jössz pénzért, senkiről semmit nem tudsz, igazából ilyen fideszesen mindegy is, mert csak a szar szlogenjeidet és propagandádat olvasod be, amit tövig felnyomott neked reggel a Kubatov. Beszéljünk még a te fajtádról takony kis náci?
SystemError
@durbincs: Megjött Shikaka kis felszopó pincsije is. Hogy megy a hígítóról való leszokás?
SystemError
@durbincs: Ó hát ez egy elég konkrét kijelentés volt. durbikám. Volt már részed TEK-es intézkedésben. Berúgják az ajtótad, mész a földre(ez akár órákig is tarthat), bilincs, de ne izgulj később már kényelmes póráz is, ha a tárgyalásokra hoznak majd kopasz haverjaiddal
vacsi
@Nessy: Mi, európaiak vajon mennyire örültünk az erőszakos kereszténységnek, az inkvizíciónak?!
Nessy
@vacsi: Nem túlzottan! De mára csak a szépre emlékeznek! Tény, hogy akkor a kereszténység létszükséglet volt. Az inkvizíció már nem éppen dicsőséges időszaka a kereszténységnek. Azért akkoriban is meglehetett bolondítani az embereket. A homo usion és a homo iusion vitában sok ezren haltak meg értelmetlenül egy "i" betűért.
tudode
Na ez az!
.
A XXI. században előfordulhat az, hogy követve ŐFŐMÉLTÓSÁGÁT, aki volt ÉLŐ ISTEN "is"
.
---Milliókat követelnek vissza Jézus zalai reinkarnációjától
index.hu/belfold/2019/01/28/spiritualis_gyogyito_csalas_kuruzslas_zalaegerszeg_miklos_ciprus_ingatlan_atveres_rendorseg/
,
""" ól menő vállalkozók, ügyvédek, művészek, értelmiségiek, modellek, celebek is hívei voltak Miklósnak, a Zalában élő spirituális gyógyítónak, aki a puritánságot hirdette, és többször utalt arra, hogy ő lehet Jézus reinkarnációja. Tanítványai milliós adományokkal segítették, aztán minden összeomlott. Megtudták, hogy Miklós megkörnyékezte a csoportba járó fiatal lányokat, több luxusautót, ingatlant, köztük egy ciprusi villát is használt. Csalás és kuruzslás miatt tettek feljelentést ellene, és még többen fontolgatnak hasonló lépést, hogy milliókat követeljenek vissza tőle. A zalaegerszegi rendőrség nyomoz, már több mint tíz embert hallgattak ki tanúként."""
.
A misztikum hatHAT!
olivér
@csak úgy...: azt tudtad,hogy az első arab orvosok,a görög-római orvostudományt próbálták utánozni,de miután ez nem sikerült,meg is rekedtek azon a szinten,egészen addig,míg néhányan -például nálunk- nem kaptak képzést?
olivér
@Szeparepa2: á,dehogyis ,tényszerű tévedésben vagy ismét.Az ellenzék képviselői mindannyian kifejezték,hogy partnerek lennénk a kötelező kvóta szerinti migránsbetelepítésben és zokszó nélkül örömmel költöztetnének a szomszédodba,melléd egy 18 tagú paki menekültekből álló családot.Akkor aztán hallgathatnád egész nap,az adódból vígan éldegélő család lakásából a lambadát.Ha meg szólni mernél,szépen megetetnék veled a szívedet! Amire Szél Börni csak annyit mondana,hogy nem szabad túldramatizálni,tolerának kell lenni.Kár,hogy ez már Rajtad nem segítene !
kopacsijanos
Ötven évre oda kellne adni az Szovjwetunióba! Majd nem pofáznál olyan büszkén! Azokat meg fogadja be amerika mert Ő indit mindenhol foradalmakat ! Ő csinál mindenhol viszályt!!Ők adják el java részt a fegyvereket és se4gitik hatalomra a terroristákat!!
olivér
@Szeparepa2: csúnya dolog ezt is elismerem,de ezeket a figurákat nem fogod a bótban látni,amikor lopnak,sőt a szomszédodba sem költözik egyik sem.Már mindnek van pesti lakása,aki venni akart közülük vagy továbbálltak.A betelepített paki röghöz lesz kötve,így nálad is marad,ha akar,ha nem,de el kell tartanod,ebben már megegyeztek Marrakeshben,akár tetszik Neked,akár nem.Orbánék nem írták alá ezt az árulással felérő dokumentumot,de az összes többi pótolná az elmaradást !
olivér
@olivér: az első két mondatban a letelepedési kötvényesekről beszéltem,de ez nem százezres nagyságrend,mint írod.Ez egyébként EU gyakorlat sok országban.
Aki Én
@olivér: Ki és hol nem reked meg, ha nem kap képzést?

A fideszes letelepedési kötvény nem gyakorlat sehol. Sehol nincs olyan, hogy miközben nem beszélnek másról, mint a migrációról, gyakorlatilag erre építik a kormányzást és a propagandát, addig tízezrével engedik be őket letelepedési kötvénnyel, ezrével pedig a kvótásokat, akik miatt még hazug de érvénytelen és drága népszavazás is volt.
Sehol nincs olyan, hogy miközben kizárólag fideszhez köthető cégek, magánszemélyek !!! 100 milliárdokat !!! keresnek rajta, addig az államkasszának, vagyis nekünk magyaroknak, több tízmilliárdos hiányt hoz.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.