Lemondott Joke Schauvliege, Belgium legnagyobb lélekszámú, flamand nyelvű régiójának környezetvédelmi és mezőgazdasági minisztere, mivel kiderült, valótlanságokat állított a több hétvégén is megszervezett, több tízezer ember részvételével zajlott, klímaváltozás elleni küzdelem fokozása érdekében szervezett belgiumi megmozdulásokkal kapcsolatban.

A belga sajtó keddi tájékoztatása szerint a miniszter sajtótájékoztató keretében jelentette be lemondását, miután napvilágot látott, hogy a múlt hétvégén a flamand mezőgazdasági unió tagjai előtt tartott beszédében azt állította, a megmozdulások összeesküvés alapján szerveződtek, amelyet a nemzetbiztonsági hivatal információi is megerősítettek.

A fórumon elhangzott szavai szerint a menetből sokan nem is fogják fel, hogy egy jól előkészített terv részesei.

A flamand politikus sajtótájékoztatóján azt mondta, bizonyára az alváshiány okozta azt, hogy "túlreagálta" a közösségi médiában megjelent éles kritikákat. Mint közölte, az elmúlt hetekben a támadások középpontjában állt, több ezer e-mailt és szöveges üzenetet kapott. Ilyen körülmények között fordulhatott elő, hogy túlzásba essen, és ellenőrizetlen híreszteléseket tényként jelentett ki.

"Valóban olyasmit állítottam, ami nem felelt meg a valóságnak, de nem szándékosan hazudtam. Ezek után azonban nehéz lenne miniszterként tevékenykedni" – fogalmazott.

A miniszter elismerte, hogy kijelentései megalapozatlanok voltak, visszavonta azokat és bocsánatot kért – közölték.

A belga sajtó úgy tudja, a flamand kormány elfogadta Schauvliege lemondását, utódját még nem jelölte meg.

Belgiumban, január folyamán négy alkalommal vonultak az utcára fiatalok tízezrei, hogy határozottabb fellépést követeljenek a klímaváltozás ellen. A Youth for Climate nevű mozgalom által kezdeményezett tiltakozás résztvevői olyan ambiciózus klímapolitika elfogadását követelték a belga kormánytól, valamint az Európai Uniótól, amelynek célja, hogy 1,5 Celsius-fok alatt maradjon a Föld légkörének felmelegedése az iparosodás előtti mértékhez képest. A tüntetők bírálták a belga szövetségi kormány mellett a flamand klímavédelmi politikát is.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.