Hosszútávú megoldásként a jelenlegi svédek helyett, amerikai vadászgépeket vásárolhat a kormány. Az esetleges beszerzés az amerikai külügyminiszter budapesti látogatásán is napirenden lehet. 

2026-ban lejár a jelenleg a Magyar Honvédség által használt 12 darab JAS Gripen húszéves lízingszerződése, a 2016-ban módosított szerződés szerint ekkor lenne arra lehetőség, hogy a használt vadászgépek megvásárlásával magyar tulajdonba kerüljenek a légvédelmet most ellátó svéd repülők.

Magyarország azonban dönthet úgy is, hogy nem veszi meg az eddig használt Gripeneket, és lecseréli a technológiát. És információink szerint a honvédelmi vezetés komolyan mérlegeli is annak a lehetőségét, hogy a negyedik generációs technológiát képviselő Gripen vadászgépeket ne vásárolja meg, az ötödik generációs vadászgépek beszerzéséről szóló döntés pedig belátható időn belül megszülethet.

Egy milliárd dolláros vadászgépvásárlással engesztelhetjük az amerikaiakat

Fotó: Wikipedia

Ezeket így a Gripen-szerződés kifutására le is szállíthatja a gyártó, és az új repülők 2026-ra hadrendbe állhatnának. Ezzel a döntéssel további 30-35 évre oldanák meg a hazai légvédelmet, méghozzá a jelenleg elérhető legmodernebb technológiával.

– A Gripenekben 2026-ban minden valószínűség szerint lesz további 10-15 év üzemeltetési lehetőség. Ezidáig nem volt jellemző a magyar adminisztrációra, hogy ennyire előre gondolkozzon, s azt mérlegelje, hogy miként lehet ismét több évtizedre nyúló megoldást találni – mondta a 24.hu-nak Kővári László, a katonai repüléssel foglalkozó Aranysas magazin főszerkesztő-helyettese. Hozzátette ugyanakkor, hogy elméletileg ez egy racionális döntés lenne, még akkor is, ha az ötödik generációs vadászgépek lényegesen magasabb védelmi igényre lettek kifejlesztve, mint ami Magyarországon fennáll.

Jelenleg egy szóba jöhető szállítója van az ötödik generációs vadászrepülőknek, az Amerikai Egyesült Államok. Az F22 és az F35 típusok képviselik ezt a technológiát.

Más szakértők szerint ilyen terv esetén egyértelműen az F35 jöhet szóba. És ha szóba jön, akkor minden bizonnyal szóba jön Mike Pompeo amerikai külügyminiszter budapesti tárgyalásai során, ahol a 24.hu információja szerint egy másik légvédelmi ügyben – egy amerikai rakétákkal felszerelt norvég légvédelmi rendszer vásárlásában – ennél is nagyobb előrelépés várható.

Egy milliárd dolláros vadászgépvásárlással engesztelhetjük az amerikaiakat

Fotó: AFP

Az adott típus alapára gépenként 80-85 millió amerikai dollárnál indul, de finanszírozástól, fegyverzettől és megvásárolt üzemeltetési környezettől függően a gépek darabára akár ennek a duplájára is rúghat. Azt számítva, hogy jelenleg 12 repülő alkotja a légvédelem vadászflottáját, akkor is egymilliárd dollárra rúghat a flottacsere, ha a legszerényebb kivitelben rendeljük meg a repülőket.

Egy ekkora üzlet alapjaiban határozza meg Magyarország politikai viszonyát az Amerikai Egyesült Államokkal, és a viszonynak jelenleg van is hová fejlődnie. Az pedig egyáltalán nem ritka, hogy Magyarország ipari vagy katonai beszerzésekkel próbál pozíciót fogni a nemzetközi diplomáciában. Ez az üzlet azonban nemcsak a magyar-amerikai, de a szintén nem éppen tökéletes magyar-svéd kapcsolatokat is befolyásolná.

(24.hu)

21 hozzászólásarrow_drop_down_circle

arcmás
Orbánnak semmi nem drága (főleg mások pénzéből), ha a hatalma megtartásáról van szó.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
silber13
A magyar légierőnek a szuper orosz PO-2 gépek kellenének!:-)))
Donáld Tramp
@RonaGyuri: Még mindig jobban kibírják mint demszkitek féle alstromos sz@rok az ellen miért nem lázadsz !!!??? JAA Nem láttalak a tegnapi TÜNTETÉSEN !!! POFA van Tett semmi ! Nevetséges vagy a többi Propissal együtt ! :D :P
fekete
Boglit is el kell adni! Ezek mind szeme't,kioregedett !
Lepényleső
Akkor ha a tartótiszt engedélyt ad a bán elvtársnak,hogy vegye,legyen meg az USA kedve,
ők meg itt újabb negyven évre?
CsipkeRózsa
Ez a kiengesztelés túl sokba kerül, ki fogja ezt kifizetni, miből?
CsipkeRózsa
@Donáld Tramp: február 11., 12:22
"Nevetséges vagy a többi Propissal együtt !"

Te is Propis vagy.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.