A szlovén parlament Görögország után másodiként ratifikálta kedden a macedón NATO-csatlakozásáról szóló jegyzőkönyvet, amely lehetővé teszi, hogy a balkáni ország a katonai szövetség 30. tagja legyen – közölte a helyi sajtó.

A 90 fős szlovén törvényhozásban 72-en szavaztak 12 ellenében a protokoll elfogadása mellett. A szlovén parlament döntését üdvözölte Talat Xhaferi, a macedón parlament első albán származású házelnöke, aki kétnapos hivatalos látogatáson vett részt Szlovéniában, és jelen volt a szavazáson is.

Miro Cerar szlovén külügyminiszter kijelentette: országa a gyors ratifikálással erős támogatását akarta jelezni.

A macedón NATO-csatlakozást az teszi lehetővé, hogy az ország lezárta a Görögországgal évtizedeken át tartó névvitát, és Szkopjéban és Athénben elfogadta a parlament, hogy Macedónia neve ezentúl Észak-Macedónia legyen.

A névvita 1991 óta folyt Macedónia és Görögország között, azóta, hogy Macedónia függetlenné vált Jugoszláviától. Mivel Görögország északi tartományát, ahol jelentős macedón kisebbség él, Makedóniának hívják, a görögök úgy vélték, a macedónok területi követelésekkel állhatnának elő. Ezt megelőzendő tiltakoztak a hasonló névválasztás ellen, és mindeddig akadályozták a nyugat-balkáni ország euroatlanti integrációját. Az ország így a nemzetközi dokumentumokban eddig a Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság nevet viselte, alkotmányában azonban nem szerepelt utalás Jugoszláviára. Macedónia az új névvel, Észak-Macedóniával egyértelművé teszi, hogy nem tart igényt az észak-görögországi területre.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.