Nem tartják meg a visegrádi négyek és Izrael kétnaposra tervezett csúcstalálkozóját Lengyelország távolmaradása miatt. Ezt a cseh miniszterelnök jelentette be. Helyette kétoldalú tárgyalások lesznek az izraeli miniszterelnök, illetve a V4-hez tartozó többi ország vezetői között.

Az egész V4-Izrael csúcsot lefújják a lengyelek távolmaradása miatt

Fotó: AFP (korábbi)

Ezzel egy időben hasonló bejelentést tett Emmanuel Nahson izraeli külügyi szóvivő is. Közleményében azt írta, hogy "nem lesz teljes V4-találkozó", a magyar, a cseh és a szlovák kormányfő külön találkozik az izraeli miniszterelnökkel.

Andrej Babis közölte újságírókkal, hogy – mint fogalmazott – "többé-kevésbe abban állapodtak meg", a V4-ek és Izrael csúcstalálkozóját várhatóan az év második felében tartják meg, amikor Csehország lesz az országcsoport soros elnöke. Hozzátette, hogy még egyeztetni fog erről Orbán Viktor magyar és Peter Pellegrini szlovák kormányfővel. 

A V4-ek és Izrael csúcstalálkozója lett volna az első olyan értekezlet, amelyet a visegrádi csoport Európán kívül tart meg.

Ahogy arról már beszámoltunk, csúcsértekezlet amiatt hiúsult meg, hogy a lengyel és az izraeli politikai vezetők között az elmúlt napokban nyilatkozatháború bontakozott ki arról, hogy milyen szerepük volt a lengyeleknek a holokausztban.

A lengyelek ezután bejelentették, hogy nem vesznek részt a tárgyalásokon és még az izraeli nagykövetet is bekérették.

(MTI)

28 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Csizmás Kond
...néha,pontosabban időközönként ha valaki mindig szájba-teremtené a zsidó baszakodókat a világon feleannyi zavargás lenne.
...pl most mirevaló volt a lengyeleket okolni ???
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Nessy
@RonaGyuri: Időnként mire megírod a véleményed, eltűnik a cikk.
Csak a szex hirdetéssel nem tud megbirkózni.
A cikkhez annyit, hogy tökéletesen igaza van a publicistának.
Trágár szavak nélkül is létezik értelmes újságírás, csak ezt itthon már feledték sokan.
Eladott Ország
Nem csak Lengyelország, de Magyarország is részese volt a holokausztnak. Szíjjártó nem toporzékol? Nem üzen "hadat" Netanjahu-nak? A V4 már rogyadozik, nem most került veszélybe. Alapvető kérdésekben van nézetkülönbség és Magyarország ennek szításában élen jár.
Csizmás Kond
...néha,pontosabban időközönként ha valaki mindig szájba-teremtené a zsidó baszakodókat a világon feleannyi zavargás lenne.
...pl most mirevaló volt a lengyeleket okolni ???
Jozefina
A Benes dekrétum még mindig életben van északi szomszédainknál!!! Ezt miért feljti el külügyér és főleg orbán!!!???
sokanvagyunk
@Csizmás Kond: ...és kezdhettük volna ezt azzal, hogy szolidárisak lettünk volna a lengyelekkel - otthonmaradással.
Csizmás Kond
@sokanvagyunk: ...szerintem Orbán csitítani ment...
Pági
@Csizmás Kond: Ha már benn ült a repülőben, gondolta elmegy.
fekete
Inkabb mentek volna Hollywoodba ugyan az a bohockoda's!
advocat
@Csizmás Kond: A zsidóket indig megtámadták. Még akkor is amikor csak azt akadályozták meg, hogy elzárják előlük a vizet, meg zokon vették, hogy Egyiptom le akarja őket rohanni, stb. Ja! Kb. ez volt 1967-ben. Is. És nem szeretik ha nem élhetnek azon a földön, ahova lassan 6000 éve költöztek! Fura egy népség!
advocat
Bocsánat. A mondat eleje: "A zsidókat mindig ..."
gulyasgyula
@Eladott Ország: ...Még Orbán nem nyilatkozott ...
terlasz
Micsoda veszteség, ha elmarad egy ilyen nagyon fontos találkozó Izraelben! Lehet, hogy ott jobb az idő, mint az Azori-szigeteken?
RonaGyuri
Csak a rend kedvéért, avagy a címzés egy kicsit mellément

egyébként igazi képmutatás botrányosnak nevezni

Hogy a derék izraeli kormányfő nem százas, de legalább is nem jellembajnok az eddig sem volt kétséges. Azonban meg kell állapítani, hogy valójában csak egy trivialitást fogalmazott meg, ha egy kis túlzással is. Azonban az tény, hogy ha már V4-es szeansz a címzés egy kicsit elcsúszott.
„a lengyelek az anyatejjel együtt szívták magukba az antiszemitizmust” illetve „a lengyelek együttműködtek a nácikkal a holokauszt elkövetésében”!
Nos ez az anyatej dolog erősen sántít, lévén – szemben a derék magyar polgárok legtöbbjével – a lengyelek zsidógyűlölete az a buzgó katolikus voltuk következménye. Ami pedig a holokausztban való közreműködésüket illeti, abban libasorban sincsenek a mi derék honfitársaink tetteivel! =))
Csizmás Kond
@advocat: Az olyanoktól akik folyton a viszályt keltik még a levegőt is el kéne venni...ha zsidó az illető ha nem.
arcmás
Azért Orbán elment.
Érted, elmarad a parti, de te mégis elmész...
Ezt a gyökeret, baszdmeg!
sokanvagyunk
Csak olyan hibáztathatja az anyatejet, aki apatejen nőtt fel.
Eladott Ország
@gulyasgyula: tegnap, 21:58; A bűnöző Orbánnak, már csak a bíróságon kellene nyilatkoznia!
advocat
Ennek az értelmetelen marhaságnak van még értelme? (Ja! A repülés meg ki volt fizetve! Vesszen a pénz?)@Csizmás Kond:
advocat
@Csizmás Kond: Mit? Több millió ( 100 ?) arabtól kell megvédeni ezt az országot! Ők 6000 éve vannak ott. Még egy Mózes nevű ember vitte oda őket. És a zsidókat üldözték, még mostanában is. Volt egy kis vitájuk a spanyolokkal, régen, meg a németekkel - többször - és azért velünk is, de az orosz pogromokat se felejtsük el!
Csizmás Kond
@advocat: ...most azt akartad megmagyarázni mi az értelem ?
Csizmás Kond
@advocat: ...a történelem is egy elég bonyolult dolog...
Úgy mint zsidók kb nyolcszáz éve vannak említve...a többi csk hozzáadott történelem.
gulyasgyula
@Eladott Ország: ...Az elmúlt 28-évben egy jelentős politikust se vontak felelősségre ez után se fognak ez csak gyerekes állom ...
Eladott Ország
@gulyasgyula: Hátha egyszer megvalósul az álom és a csútit és bűnöző bandáját felelősségre vonják, hiszen ezeknél nagyobb pusztítást az országban ezidáig senki sem végzett, Szent István óta.
hirarena.com/_user/image/kepregenyek/orban_viktor_elmebeteg_texttel.JPG
gulyasgyula
@Eladott Ország: ...Részben egyet értünk de azért nézd már meg kik lettek a volt Állami gazdaságok sok ezer hektáros földeknek , egyes még most is működő nagyipari gyárak a tulajdonosai ...Nevet nem írhatok mert már nem közszereplők de akkora értékek amit se Orbán se utána következők nem tudnak lenyúlni ...És közben az ország a csődszélére jutott és jött a bokros csomag ...Ezt tudják a politikai élet szereplői egymásról és ezért nem vonnak soha senkit felelősségre ...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.