Feltehetően Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőnek szánt, 90 ezer palacknyi orosz vodkát foglaltak le a holland vámhivatal munkatársai Rotterdamban – közölte az Algemeen Dagblad című holland napilap kedden.

Kim Dzsong Unnak szánt kilencvenezer palack vodkát foglaltak le Hollandiában

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető, a kommunista Koreai Munkapárt elnöke. Fotó: MTI/EPA/VNA

A napilapnak Roul Velleman, a vámhivatal szóvivője megerősítette az intézkedés sikerét és a lefoglalt csempészáru mennyiségét. Elmondta, a vodkásüvegeket a holland kikötővárosban dokkoló kínai teherhajó repülőgép-alkatrészeket tartalmazó szállítmánya közé rejtették. Hozzátette azonban, nem bizonyítható, de erősen feltételezhető, hogy a háromezer doboznyi alkohol, az ENSZ hatályos szankcióit megsértve Észak-Koreába tartott volna.

Sigrid Kaag, holland külgazdasági és fejlesztési együttműködési miniszter gratulált a vámhatóság munkatársainak és kijelentette, a nukleáris rakétatesztek miatt az ENSZ Biztonsági Tanácsa egyebek mellett luxustermékek exportjára vonatkozó, egyértelmű szankciókat vezetett be Észak-Korea ellen, amelyek érvényesítése fontos mindenki számára.

Forrás: MTI

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

desiro
Hát mé viszik ekkora kerülőve?
Jó birgya a cefrét. Nekem is adhattá vóna 1 pár üvegge, én nem dobtalak vóna fő.
fekete
A drag termelo Hollandok lecsapoljak a sok uveg palinka't!Hiaba Hollywood segnyaloi szankci-
ok betartasa't kovetelik.Hazug egy be'ka feju egy nemzett.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.