Kim Dzsong Un észak-koreai vezető és Donald Trump amerikai elnök nem ugyanúgy képzeli el az észak-koreai atommentesítést.

Nem jutott megállapodásra Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető csütörtökön, a vietnami Hanoiban folytatott csúcstalálkozó második napján, a tárgyalások ugyanakkor folytatódnak a jövőben a felek között – mondta Sarah Sanders, a washingtoni Fehér Ház szóvivője.

Trump és Kim Dzsong Un nem jutott megállapodásra

Megerősítette, hogy

a két vezető megvitatta a Koreai-félsziget atommentesítését. Hozzátette, hogy most nem jutottak megállapodásra, de a felek küldöttségei a kérdésben később összeülnek majd.

A két vezető találkozóját a szóvivő ismét nagyon jónak és építő jellegűnek minősítette.

Trump és Kim Dzsong Un a tervezettnél jóval korábban elhagyta a tárgyalások színhelyéül szolgáló szállodát a vietnami fővárosban. Eredetileg egy közös aláírási ceremóniát is terveztek a munkaebéd után, de erre nem került sor.

Kis-Benedek József nemzetbiztonsági szakértő szerint

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető és Donald Trump amerikai elnök nem ugyanúgy képzeli el az észak-koreai atommentesítést.

A szakértő csütörtökön az M1-en azt mondta, Kim Dzsong Un úgy szeretné véghez vinni a folyamatot, hogy

a már meglévő eszközöket és kísérleti területeket megtartja, csak új fejlesztéseket, kísérleteket nem végeznek.

Ezzel szemben Donald Trump azt akarja, hogy semmisítsenek meg mindent, szereljenek le teljesen – tette hozzá.

Közölte, Észak-Koreának olyan sok eszköze van, hogy többszörösen meg tudná semmisíteni a világot. Ez sok kérdést vet fel, ezért nem szabad siettetni a megegyezést – vélekedett.

Cikk- és címlapkép: AFP

(MTI)

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Yoda69
Nem tudom mire számított Trump? Egy kommunista diktátor sosem tartja a szavát. Pont úgy mint O1G
E. Koreanak egy aduja van az atom, mégha kezdetleges is. Sosem fogják feladni.
verőce21
@Yoda69: És te ennek drukkolsz? - hogy "Sosem fogják feladni"?
Yoda69
@verőce21: Mibol veszed hogy ennek drukkolok?
fekete
Hogy nem jutotak egyre kettorol? Trump nem veszi le a szankciokat de akarja ,hogy
mindent szereljenek le es majd utana!Kim J,Un mar tudja,hogy mit muveltek Iraqal is,ahol semi
atom vegyver sem volt,Me'g az unoka'jat is agyonlotek Szadamnak.
simmering73
@fekete: Irakban nem atomfegyver hanem vegyifegyver volt a casus belli.
Yoda69
@fekete: E.Korenak van atomfegyvere, amivel eleri Japant, es a Pacific Oceanon levo amerikai tamaszpontokat. Igaz tobbnyire a rakateaik visszahullanak a tengerbe, de igy is valos veszelyt jelentenek a demokratikus tarsadalomra. Ugyanis az atomfelho es a sugarzas nem tiszteli a hatarokat.
Meg ha Kim vallalna is az atom leszereleset mi a garancia arra, hogy nincsenek titkos baziasaik, ahol tovabb folytatnak az atomfegyverek gyartasat? Mint irtam feljebb egy diktatorban nem lehet megbizni, ha meg kommunista akkor plane nem.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.