Az amerikai szenátus megszavazta csütörtök délután Donald Trump elnök jelöltjét, Andrew Wheeler lobbistát a környezetvédelmi hivatal (EPA) élére.

A szenátus 52:47 arányban támogatta a jelöltet, aki a Barack Obama kormányzata idején hozott környezetvédelmi intézkedések leállításán dolgozik. Andrew Wheeler az előző vezető, Scott Pruitt tavaly júliusi távozása óta ügyvezető igazgatója a környezetvédelmi hivatalnak. Karrierjét is az EPA-ban kezdte még az 1990-es évek elején, aztán a kongresszusban dolgozott, majd energetikai lobbista volt. A Trump-kormányzat idején került vissza a környezetvédelmi hivatalhoz.

Az amerikai szenátus megszavazta Donald Trump jelöltjét a környezetvédelmi hivatal élére

Fotó: wikipedia Public Domain/U.S. EPA

A republikánusok dicsérik a szabályzók lazítását célzó politikáját, a demokrata párti politikusok elsősorban azért bírálják őt, mert habozott intézkedéseket hozni a globális klímaváltozás hatásainak enyhítése érdekében.

Januári szenátusi meghallgatása során Wheeler hangsúlyozta, hogy tucatnyi korábbi környezetvédelmi intézkedés megsemmisítését kezdeményezte, és kinevezése esetén ezt a politikát kívánja folytatni. "Deregulációs politikájával a Trump-kormány bebizonyította, hogy a szövetségi szabályzók nem szükségszerűen segítik elő a környezetvédelem ügyét" – fogalmazott a meghallgatáson Wheeler.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.