Nagy az érdeklődés Ferenc pápa csíksomlyói látogatása iránt, alig egy hét alatt mintegy 50 ezren regisztráltak az eseményre az erre kijelölt honlapon – közölte csütörtökön a látogatás szervezéséért felelős sajtóbizottság.

Bodó Márta, a csíksomlyói pápalátogatást előkészítő sajtóbizottság tagja az erdélyi római katolikus egyházmegyék által működtetett Romkat.ro hírportálnak elmondta: az eseményre való regisztráció március 1-jén kezdődött, és már látszik, hogy nagy az érdeklődés. Március 6-ig több mint 300 csoport és körülbelül 45-50 ezer személy regisztrált. Emellett a szervezők 100 különféle kérdést, észrevételt tartalmazó elektronikus levelet is kaptak. A sajtóbizottság a telefonos megkeresésekre is igyekszik érdemben válaszolni.

Egy hét alatt közel 50 ezren regisztráltak Ferenc pápa csíksomlyói látogatására

Fotó: wikipedia CC BY-SA 2.0/Jeffrey Bruno

A pápalátogatáson résztvevők a Pontifex.ro honlapon regisztrálhatnak. Ezt azért hozták létre, mert a csíksomlyói nyereg több mint tíz hektárnyi felülete biztonsági okokból el lesz kerítve, az ott kialakított szektorokba egy ingyen, elektronikus postán elküldött vonalkódos regisztrációs jegy alapján lehet csak bejutni, amit a résztvevőknek előzőleg ki kell nyomtatniuk. Azok akik nem regisztrálnak, csak távolról, kivetítőn követhetik a pápa által bemutatott misét.

A regisztráció egyének és csoportok számára lehetséges, de a szervezők a csoportos regisztrációt javasolják, mert az sokkal egyszerűbb. Ez utóbbi esetben a csoportvezető regisztrál, a regisztráció lezárulta, március 31. után is ő kapja meg elektronikus formában a kinyomtatandó jegyeket. A szervezők ugyanakkor az egyénileg vagy családdal érkezőket is szívesen látják.

Ferenc pápa május 31. és június 2. között látogat Romániába, a tervek szerint június 1-jén a csíksomlyói hegynyeregben tart latin nyelvű szentmisét.

(MTI)

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Foxley
@Tavryni őrnagy: @3dwhite: Fél hektóliter szentelt víz, azt megoldja.
arcmás
Sátánista embergyilkos rohadék, Pápa.
Embereket, Bibliákat égettek, a keresztesháborúk mocska, az inkvizíció mocska, a keresztény vallásháborúk mocska, a hatalommal visszaélés mocska, a nácikkal lepaktálás mocska, a maffiával lepaktálásának mocska, és az évszázadokon át tartó szexuális bűncselekmények mocska, az emberek 1700 éve tartó becsapásának mocska, hogy az emberek - SZINTE SENKI - nem ismeri Istent ezen a világon,, és a Vatikán szerencsejátékokban, és fegyverkezésben való részvételének mocska.
a pedofilok mocska, a kormányokkal való szövetkezés mocska csak és kizárólag pénzért...

Démonokkal harcolóként (és főleg nem a sajátjaimmal), mit is mondhatnék neked, akinek az előadására minden jegy elkelt...
Jelenések könyve.
A szentek vére (nem az eredménytelenekről beszélek, akiket ti avattatok szenté bullshit módon), a ti - konkrétan a TE lelkeden is szárad, Ferenc pápa.

Szerinted ismered a Jelenések könyve rátok vonatkozó részét?
Ha nem ismered, miért is vagy te Pápa?
Ha ismered, miért is vagy te Pápa?
A te bűnödet, egy egész világ megtévesztést nem lehet egy tollvonással eltüntetni.

Látod az angyalokat, akik a négy szelet visszatartják, és miattuk - csak miattuk - nem következett be még a pusztulás?

Én tudom miről beszélek. Minden meg fog történni abból, amiről én beszélek.
De te, Pápa... amiről te beszélsz... abból semmi nem fog megtörténni.
namihami
A tegnapi hírekben mondták be, hogy különvonatokat indítanak, 150 millió (értitek:: 150 millió) forint ingyenpénzt adnak a 19-23 éves fiataloknak az úthoz, segítik a nyugdíjasokat. Milyen szép, nemes gesztus, hogy még ilyesmire is van pénze, no nem az egyhàznak, amelyiknek az eseménye és gazdagon feji az államot, hanem az --elméletileg-- szekuláris âllamnak.
És amitől aztán végképp kis rőzselángok gyúlnak az ember lelkében, az az a tudat, hogy még erre is szórja a Füstös a pénzt. Eközben azért emlékezzünk meg arról a kisgyerekről, akinek az összes felmenője ugyan évtizedek óta fizette, szintén ennek az államnak a a TB-t, de mivel az izomsorvadás-gyógyszere "" nem gazdaságos!!!"", ezért állambácsi hagyja a gyereket szépen és békésen, hosszasan kínlódva meghalni. Úgy, hogy a családja abban a szerencsében részesül, hogy végig is nézheti.
Pápavonat kontra gyerekhalál. Keresztényi szeretet nevében.
Kell ennél szebb elkötelezettség az egyház és az általa a hívek felé prédikált megfelelő pártra történő voksolás iránt?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.