Megszavazta az Európai Parlament kedden a szerzői jogi szabályozás tervezett módosítását, amelyet máris sokan bírálnak, mivel veszélyeztetheti az internet szabadságát.

Megszavazta az EP az internet megregulázását

A strasbourgi plenáris ülésen 348:274 arányban elfogadott kompromisszumos megoldást februárban, hosszú tárgyalások után hozták tető alá az Európai Unió jogalkotó társintézményei.

Még az elmúlt napokban is komoly tiltakozások voltak a tervezet ellen, Németországban például tízezrek vonultak utcára tiltakozásképpen. 

Az irányelvvel biztosítani akarják, hogy az internetes vállalatok a jelenleginél többet fizessenek a felhasznált tartalmak után a művészeknek, a zenészeknek és a hírszolgáltatóknak. A kisebb platformokra és a startup cégekre enyhébb előírások vonatkoznának, mint például a Youtube-ra vagy a Google-re. A Wikipediához hasonló, nem kereskedelmi célú oldalak pedig automatikusan kívül esnek majd a szerzői jogi szabályzásnak alávetett tartalmak körén.

A frissített irányelv nem tér ki arra, hogy milyen eszközök szükségesek a jogsértő tartalmak eltávolítására, csupán meghatározza, hogy nem lehetnek az internetes platformokon illegális, szerzői jogi védelem alá eső tartalmak. Ha mégis ez történik, a jogtulajdonosok pert indíthatnak.

Axel Voss európai parlamenti jelentéstevő hangsúlyozta, hogy a módosítás kiegyensúlyozott, nem fog cenzúrához vagy az "internet halálához" vezetni. "Az újságírók és az alkotók tisztességtelen díjazása azzal jár, hogy egyre kevesebben hajlandók ilyen munkát végezni, ami kevesebb minőségi tartalmat jelent" – mutatott rá.

Forrás: MTI

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.