Londoni pénzügyi elemzők szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) keddi monetáris intézkedései és főleg Matolcsy György jegybankelnök szavai arra vallanak, hogy az MNB továbbra is egyértelműen a magyar gazdaság növekedésének ösztönzésére összpontosítja figyelmét.

Paul Fage, a TD Securities globális befektetési tanácsadó csoport londoni részlegének felzárkózó piacokkal foglalkozó főközgazdásza a történteket értékelő kommentárjában közölte: a ház megítélése szerint Matolcsy György jelzése arról, hogy nincs szó monetáris szigorítási ciklus kezdetéről és az egynapos betéti eszköz kamatának 10 bázispontos emelése csak egyszeri intézkedés, arra vall, hogy legalábbis a következő két kamatdöntő ülésen csekély a valószínűsége a további szigorító intézkedéseknek.

Fage szerint ugyanakkor az inflációs nyomás miatt ennél hosszabb távon már újabb szigorítási lépésekre lesz szükség.

A TD Securities vezető londoni elemzője közölte azt is, hogy a ház lefelé módosította idei kamatvárakozásait: új előrejelzése szerint a három hónapos BUBOR ráta az év végén 0,62 százalék lesz.

A cég eddig 0,93 százalékos – vagyis a jelenlegi MNB-alapkamatot meghaladó – három hónapos BUBOR-szintet valószínűsített 2019 végére.

Paul Fage megjegyezte, hogy a határidős forintkamatláb-kontraktusok (FRA) jelenlegi görbéjéből levezethetően a piac 0,45 százalékos három hónapos BUBOR-rátát áraz az év végére.

A TD Securities főközgazdásza szerint az MNB növekedésösztönző alapállásának eleme az a program is, amelynek alapján a jegybank a nyáron 300 milliárd forintos vállalati kötvényvásárlási programot indít.

Az elemző szerint ez egyben része a jegybank azon hosszú időre visszanyúló törekvésének is, amelynek célja a vállalati szektor hosszú lejáratú, rögzített kamatú hitelellátásának serkentése.

Tatha Ghose, a Commerzbank londoni befektetési részlegének európai feltörekvő piacokkal foglalkozó főközgazdásza kedd esti értékelésében úgy vélekedett: az MNB javított növekedési előrejelzései önmagukban nemigen támasztják alá azokat az érveket, hogy a magyar gazdaságnak további monetáris ösztönzésre van szüksége, sőt inkább a túlfűtöttség bizonyos jeleit lehet már tapasztalni.

A Commerzbank vezető londoni közgazdásza szerint ugyanakkor ez a jegybanki alapállás mégsem ad okot komolyabb aggodalomra, mivel a német és a szélesebb euróövezeti feldolgozóipari ciklusok gyengülésnek indultak, és bizonyos késéssel ez a magyar gazdaságot is érinti majd.

Ghose közölte, hogy a Commerzbank saját növekedési és inflációs előrejelzései alacsonyabbak a magyar jegybank prognózisainál. Ebben a környezetben a céget "nem aggasztja túlzottan", hogy az MNB most nem kezdett hosszabb monetáris szigorítási ciklusba, sőt a ház úgy véli, hogy ha a magyar jegybank szigorítási sorozatra szánta volna el magát, azzal hamarosan fel kellett volna hagynia.

Mindezek alapján a Commerzbank a monetáris tanács keddi intézkedéseit és bejelentéseit nem tartja túlságosan ellentmondásosnak.

Tatha Ghose szerint az MNB számára nem volt reális opció az, hogy kedden se jelentsen be semmiféle monetáris intézkedést, mivel a maginfláció az elmúlt hónapokban folyamatosan tartott a jegybanki célszint felé, és e környezetben a további tétlenség már az MNB hitelességét veszélyeztette volna.

A Commerzbank vezető londoni elemzője szerint a negatív betéti kamat emelése jó kompromisszum: a kamatfolyosó így valamivel szimmetrikusabbá vált, ugyanakkor a 10 bázispontos emelésnek nem lesz jelentőseb reálgazdasági hatása.

Az elemző közölte: a cég várakozása szerint a forint a következő egy évben a 315-317 forint/eurós árfolyamsávban mozog majd.

Liam Carson, az egyik legnagyobb londoni központú globális pénzügyi-gazdasági elemzőház, a Capital Economics európai feltörekvő piacokkal foglalkozó vezető közgazdásza a keddi kamatdöntő ülés történéseit elemezve szintén annak a véleményének adott hangot, hogy a betéti kamat 10 bázispontos emelése valószínűleg a jegybanki hitelesség megőrzéséhez szükséges minimális lépés volt, különös tekintettel arra, hogy az MNB döntéshozói már korábban erős jelzéseket adtak az ultraenyhe monetáris politika feszesebbé tételének márciusban várható kezdetére.

Carson szerint az MNB monetáris politikájának pályája rövid távon erősen függ az euróövezet gazdasági kilátásaitól.

Az elemző szerint a Capital Economics komornak tartja e kilátásokat: a ház várakozása az, hogy az euróövezeti aktivitás nagyon gyenge marad, és a cég euróövezeti növekedési előrejelzései a konszenzusos sáv alsó szélén vannak.

Carson szerint ugyanakkor mindezzel együtt is valószínű, hogy ha az euróövezeti kondíciók a jelenlegi szintről nem romlanak túlságosan még tovább, az MNB visszatereli figyelmét a hazai inflációs folyamatokra. Ennek alapján a ház továbbra is megfelelőnek tartja azt a várakozását, hogy az idén a magyar jegybank újabb szigorító lépéseket tesz.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.