Jean-Claude Junckert, az Európai Bizottság elnökét nem érdekli, ha Orbán Viktor kormányfő kampányt folytat ellene, sokkal jobban zavarja az "idegengyűlölet". 

Junckert nem Orbán zavarja, hanem az idegebgyűlölet

Jean-Claude Juncker az európai parlamenti választásra vonatkozó kérdésre azt mondta: nem érdekli az ellene folytatott kampány, sokkal jobban aggasztja, hogy a magyar miniszterelnök

a túlzott nacionalizmus lejtőjén halad, másokkal szemben politizál, elutasít másokat, nem enged be szerencsétleneket, mivel a menekültek mindenekelőtt szerencsétlenek, és én az idegengyűlölet minden formáját ellenzem".

Jean-Claude Juncker szerint ez a fajta nacionalizmus és mások elutasítása háborúhoz vezet.

Az Európai Bizottság elnöke hangsúlyozta, nem a nemzeti szuverenitást kritizálja.

Szeretem a nemzeteket, történelmet, tájakat, kultúrát, a diverzitást, (...) de a nemzeti identitáson túl figyelembe kell venni az európai identitást is.

Jean-Claude Juncker aggodalmát fejezte ki Olaszország gazdasági helyzete miatt. Példaértékűnek nevezte viszont azt, amit az ország tett a migráció ügyében.

Az EU legalább egymilliárd euróval segítette Olaszországot.

Talán az európai szolidaritás elégtelen volt, de minden lehetségest megtettünk – jelentette ki a politikus.

Forrás: MTI

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

tudode
Mit vár Juncker úr attól, aki még a SAJÁT édesapját is pellengérre állította, mert kapott egy, két nevelő taslit.
.
Rohad a narancs, az ÉLET ISKOLÁJÁTÓL nagyobb frászokat FOG KAPNI amiatt, mert amilyen módon, személyes érdekének megfelelően, rövid időtávon belül változtatja elveit, abból az következik, hogy erre csak egy POLITIKAI SZÉLHÁMOS képeSS:
.
uploads.disquscdn.com/images/7b71275cd118aa489fd4c0565d7a7b2359945ae74d4ba2ff4e615626f3375ffe.gif
.
Különben rossz ómen, hogy a MANYUP szószólója, és a megváltozott munka képességűek VÉGREHAJTÓJA bújt elő a FideSS boszorkánykonyhájából a CSALÁDTÁMOGATÁSI asszonyok BECSERKÉSZÉSÉVEL!
.
1magyar
Engem meg az zavar junkerben, hogy nem az uniós állampolgárokat szolgálja, védelmezi hanem azok ellen uszít és terheli őket azzal, hogy eltartatja velük a gyilkosaikat.
Nagy különbség a két politikus között.
1magyar
@tudode: Az apját nem pellengérre kellene állítani hanem börtönbe csukni az ilyen és hasonló szülőket akik bántalmazzák a gyerekeiket.
A kisgyereknek magyarázni kell nem ütni!
Csodálkoztok ha a bántalmazó szülőket olykor-olykor megölik a gyerekei mert igazságot szolgáltatnak. A kicsi gyerek nem tud védekezni.
Eriksson
Köztudott, hogy Juncker úr vezetési stílusát a határtalan szeretet jellemzi.
www.kepfeltoltes.eu/images/2019/03/621juncker_vezet.jpg

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.