A Kárpát-medencei óvodafejlesztési program, a külhoni magyarság és a velük élő többségi nemzetek kapcsolatát is javíthatja – jelentette ki Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a felvidéki Felsőtúron, ahol átadta a program keretében felújított helyi magyar nyelvű óvodát kedden.

Az államtitkár az ünnepélyes átadón elmondta:

a Kárpát-medencében sok olyan lépést kell megtenni, amelyek elengedhetetlenek a magyarság megmaradásához.

Kifejtette: ilyen lépés a külhoni magyarság intézményeinek támogatása és azon belül az óvoda-felújítási program is, amely azt jelzi, hogy a magyar kormánynak nagyon fontos a helyi magyarság megmaradása.

Soltész Miklós hangsúlyozta: a program a magyarság megtartásának célkitűzése mentén zajlik, de nem valaki ellen irányul, nem a többségi társadalommal szemben történik. Kiemelte: mivel a felújított intézmények a magyar gyerekek mellett a szlovákoknak is lehetőséget nyújtanak, bíznak benne, hogy ez pozitív kihatással lesz a két nemzet kapcsolatára is, amire nagy szükség van.

Az államtitkár rámutatott: a program keretében az elmúlt években már eddig is nagy lépéseket sikerült megtenni. Kifejtette: a Felvidéken 13 milliárd forintból több mint 160 egyházi illetve önkormányzati fenntartású intézményt, óvodát és bölcsődét újítottak és újítanak fel, illetve 32 új intézményt építenek. A tervezett beruházások mintegy hatvan százaléka már megvalósult, az eddig felújított intézmények száma pedig már száz körül van.

Soltész Miklós kedden két, magyar kormányzati támogatással megújult magyar óvodát adott illetve ad át a Felvidéken, a felsőtúri intézmény mellett még Ipolyvisken is. A két óvoda felújítását csaknem 35 millió forinttal segítette a magyar kormány.

A Kárpát-medencei óvodafejlesztési programot 2016 decemberében illetve 2017-ben hagyta jóvá a magyar kormány. A program, amely részben követi, részben pedig párhuzamosan fut a magyarországi óvoda és bölcsőde fejlesztési programokkal, Trianon óta a határon túli óvodákat célzó legnagyobb befektetés. A program három ütemében 47,6 milliárd forintot fordítanak az óvodai és bölcsődei rendszer megújítására Kárpát-medence szerte. A program első üteme már a végéhez közelít, a második része folyamatban van, a harmadik pedig leginkább eszközbeszerzésekre összpontosít majd.

Forrás: MTI

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.