Koholt vádak alapján próbálja Magyarországot elítéltetni az Európai Parlament (EP) bevándorláspárti többsége, ezt bizonyítja az is, hogy nem halad előre a hetes cikk szerinti eljárás a tagállamok kormányait tömörítő tanácsban – jelentette ki kedden a Miniszterelnökség európai uniós kapcsolatokért felelős államtitkára.

A kormány szerint vádakat kohol Orbán ellen az Európai Parlament

Varga Judit a tagállamok európai ügyekkel foglalkozó minisztereinek luxembourgi tanácsülésén vett részt, melyen ismét napirendben volt a Magyarországgal szemben megindított jogállamisági eljárás ügye, immár ötödik alkalommal.

Mint elmondta, hivatalos meghallgatásra ezúttal sem került sor, csak egyfajta helyzetértékelésre, ezt követően pedig néhány tagállam arra próbálta ösztökélni az EU soros román elnökségét, hogy léptesse újabb szakaszba az eljárást, de nem volt szó a résztvevők többségéről.

Az államtitkár megismételte véleményét, miszerint az eljárás csupán politikai nyomásgyakorlás annak érdekében, hogy a magyar kormány hagyjon fel migrációellenes politikájával.

Kiemelte, a tanácsi elnökség nehezen tudja kezelni az EP "szerződésellenes nyomulását", azt, hogy a választásokhoz közeledve a magyar különjelentést összeállító zöldpárti Judith Sargentini és társai "egyre frusztráltabban" próbálkoznak részt venni az eljárásnak ezen szakaszában.

Azt pedig színjátéknak nevezte, hogy "Sargentiniék nyíltan megsértődnek, és nem hajlandóak" elfogadni az elnökség meghívását egy informális egyeztetésre, mivel a céljuk továbbra is az, hogy részt vehessenek a tanácsülésen.

Varga Judit kijelentette, a kormány partner lesz egy tisztességes eljárásban, ugyanis "ha a tényekről vagy a jogi részletekről kell beszélni, akkor a bevándorláspárti többség muníció nélkül marad".

Ugyan több tagállam is támogatja, hogy a hetes cikk szerinti eljárást kezdeményező EP bemutathassa az álláspontját, a tanács jogi szolgálata októberben kimondta, hogy véleménye szerint a parlamentnek ebben a szakaszban már nincsen szerepe.

Forrás: MTI

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kereső
Koholt vádak? Ne röhögtess kisanyám.Az a ti műfajotok.Ti éltek vele-és ártatlanul csukatokk börtönbe embereket,és lehetetlenitetek el vele mindenkit, aki az utatokba áll. Ami most talán már teritéken lesz az ET-ben,EP-ben, azok nem koholt vádak.Azok ülnek-és remélhetőleg orbán meg is kapja érte a jutalmát. Kiérdemelte/kiérdemlitek.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
arcmás
Csak koholok, csak koholok, csak koholom a vádakat...
A Vádkoholó.
Ahogy én koholom a vádakat, nem koholja úgy senki.

Koholt vádak alapján semmisítem meg a magyar náci zombikat?
Bocsánat, tévedtem.
De jobb bocsánatot kérni, mint engedélyt.

Eleinte egyenként kaplak el titeket, aztán tömegesen.
Fájni fog?
Igen.
Sajnálom?
Nem.

Magyarország miniszterelnöke A Fucking Psicho
arcmás
A normális emberek is hibásak, hogy hagyták a fejükre nőni ezt a rossz életű tetűt..
Kényelem mi?
Egyébként is, kivel lehetne itt forradalmat csinálni?
Lebénult túlsúlyos demenciazavaros identitászavaros demokráciát alulról sem szagoló a saját kis piszkukat féltő rabszolgák, akik örülnek, hogy tízezer forinttal többet keresnek, de közben a drágulások miatt harminc ezer forinttal többet vesztenek (igen mínusz 20 ezerben vagy, ember).
Lusta vagy, ezért várod mástól a megváltást, a védelmet, és ezt Orbán jól tudja.
Ezért játszik veled, és az életeddel - és te ezt hagyod, te béna fasz !!!

Biztonság?
Ez egy olyan világ, hogy meghal az ember - vágod, geci!
Soha többé ne merd a szádra venni az aradi vértanúk nevét, te elkényelmesedett lusta dög, semmi közöd hozzájuk, meg ahhoz sem, amiért harcoltak.

Hájas tévébuzerátor balfék, akinek a legnagyobb problémája az életben, hogy milyen nasit válasszon a kedvenc tévésorozatnézéséhez!!!

a demokráciát csinálják.
A szabadságért küzdeni kell.
Ez nem olyan, hogy ledobsz egy darab rongyot a sarokba, és abból élet lesz (ha tudnád... ha végig gondolnád, hogy az evolúciós elmélet mekkora bullshit...)

Nincs affinitásod sem a mostani, sem az elkövetkezendő szabad világhoz.
Gondolkodj!
arcmás
A populisták nem tudnak egységbe tömörülni, mert dugig vannak ellenérdekeltséggel.
Érted ezt?
A populistát, aki neked szavakba elhozza a Kánaánt, az országodban, egymással sem értenek egyet.
Tudod, a nacionalizmus lényege - amit ezek hírhedtnek -, csak mi, és más senki.
Emitt robbantak ki a háborúk.
Harcolni akarsz az osztrákokkal, a németekkel, az olaszokkal, a franciákkal?
A populistáknak ez a hozadéka.

A megbékélés, az együvé tartozás a normális cél, hogy minden ember egyenlő, és mindenkinek van lehetősége, amit szeretne.
Ha egyedül szeretne maradni, akkor egyedül marad.
Ha világot szeretne látni, akkor világot lát.
Ha egy magyarnak egy olasz a legjobb barátja, akkor legyen így.
A népek egymásközisége, egymást egyre jobban megértve (nyelvtanulás útján is) az nem rossz, az nem egy adott nemzet kultúrájából vesz el bármit is, hanem inkább hozzáad, megerősít, ragaszkodóbbá, büszkébbé tesz.
Olaszországban is vannak szép helyek, és azok mindig az olaszoké maradnak, Magyarországon is vannak szép helyek, és azok mindig a magyaroké maradnak.

A populisták megfosztanak a nyíltságtól, a szabadságtól, az egyűvétartozástól (!), a szépségtől, a szeretettől, a bizalomtól, a lojalitástól... a tértől... egymástól
A populisták be akarnak zárni egy dobozba, ami amiben nincsenek színek, ízek, illatok, amiben nincs ablak a világra - hogy észrevedd, hogy az emberek nem is annyira különböznek egymástól.
advocat
És vegyék figyelembe sanyarú gyerekkorát. Az apja gyakran verte. Azért az előbb-utóbb nyomot hagy. Agyilag is.
kissé felnőttem
oh vádakat??? mi is a vád? ja a tények ó
önmagukért beszélnek pedig kódolni is próbálták. Pl volt ilyen rádió -műsor aki emlékszik : ki nyer ma???

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.