Az ukrán elnökválasztás vasárnap megtartott második fordulójában leadott szavazatok 97,84 százalékának összeszámlálása után továbbra is Volodimir Zelenszkij humorista-producer jelölt vezet 73,15 százalékkal, míg Petro Porosenko hivatalban lévő államfő 24,53 százalékon áll – tájékoztatott hétfőn a Központi Választási Bizottság (CVK) a honlapján.

Csaknem teljes feldolgozottság mellett is 70 százalék fölött áll Zelenszkij

Fotó: Genya SAVILOV / AFP

A részeredmények szerint az országban egyedül a nyugat-ukrajnai Lviv megyében áll Porosenko az élen – ott a voksok 62,82 százalékát szerezte meg, míg ellenfele 34,45 százalékot –, az összes többi megyében Zelenszkij vezet. Ezen kívül külföldön kapott a hivatalban lévő elnök több szavazatot (54,73 százalék), mint Zelenszkij (43,78 százalék).

Julija Timosenko, a Haza (Batykivscsina) ellenzéki párt vezetője hétfőn egy újabb esélynek nevezte a változásra Zelenszkij győzelmét a parlamenti frakciók közötti egyeztető ülésén. Szerinte kétszer volt már hasonló esélye Ukrajnának, a 2004-es "narancsos forradalom" és a 2014-es "méltóság forradalma" után, de mindkétszer veszni hagyták, most viszont az emberek békés úton szerezték meg ismét ezt az esélyt.

Szerinte most az a kérdés, hogyan kell végrehajtani a változtatásokat, mert az emberek "nem fognak éveket várni". Felszólította képviselőtársait, hogy ne akadályozzák az új elnököt a változtatások végrehajtásában, mert azzal a választók akaratával szegülnek szembe. Szavai szerint mihamarabb lehetőséget kell adni az új államfőnek arra, hogy új személyeket nevezzen ki a főügyészség, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) és a védelmi tárca élére.

Timosenko sürgette továbbá, hogy ne várjanak az őszi parlamenti választásokig, hanem már most nevezzen ki a parlament új kormányt.

Viktor Janukovics, a 2014-es Majdan-tüntetések nyomán leváltott és Oroszországba menekült volt ukrán elnök gratulált Zelenszkijnek választási győzelméhez – közölte hétfőn fiának ügyvédje, Jurij Kiszarij a Facebookon. Üzenetének valódiságát megerősítette az Ukrajinszka Pravda hírportálnak Janukovics ügyvédje, Vitalij Szergyuk is.

Ebben a menesztett ukrán elnök azt írta, hogy az ukránok nehéz történelmi pillanatban bízták rá az államfői posztot, amikor "a békeszerető ukrán nép sokkal megosztottabb és jobban radikalizált", mint bármikor volt. Janukovics a Donyec-medencei konfliktust "testvérháborúnak" nevezi üzenetében, említést sem téve az Ukrajnával szembeni orosz agresszióról – emelte ki a hírportál.

"Ezen szörnyű szenvedésekért a bűn Petro Porosenkót és társait terheli, akik az elmúlt években a gyűlölet és az erőszak politikáját folytatták. A választók már egyértelmű ítéletet mondtak fölöttük szavazataikkal. A történelem biztosan meghozza majd a saját, még keményebb ítéletét" – fejtegette Janukovics. Szavai szerint Zelenszkijnek az a feladata, hogy békét hozzon Ukrajnának "egyesítse és összebékítse az ukrán népet".

A Moszkva-barát exelnök kijelentette, hogy "mélyen fejet hajt az ukrán nép bölcs döntése, tudatos választása előtt".

Január 24-én egy kijevi bíróság 13 év börtönre ítélte távollétében Janukovicsot hazaárulásért, amiért segédkezett Moszkvának az Ukrajna elleni orosz agresszió végrehajtásában, a Krím félsziget elcsatolásában és a Donyec-medencei fegyveres konfliktus kirobbantásában. Az ítéletet Janukovics védői megfellebbezték, ezért még nem jogerős.

MTI

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Peller Anikó
Ooops, tán csak nem lehet, hogy ott náluk esetleg nem csalják el a választásokat ?
Eladott Ország
Wazze, még a végén Ukrajna is lehagy majd minket idővel.Gratulált már a Dagadt ? Ha nem akkor az azt jelenti a hívőknek, hogy utáljuk Zelenszkijt, legalábbis addig biztosan, amíg a Dagadt despota nem mond mást! Kíváncsi vagyok Putyin milyen cuccot vet be legközelebb.
uploads.disquscdn.com/images/0f3078460af63e95c4ba101ef15d3ca62d52317cb8ef68eb1869b4f44cc1cbea.jpg?w=600&h=168
uploads.disquscdn.com/images/975da5d7649c3d95493bad2514e16903c67f43326eb13ed836943023c6375d6e.jpg?w=600&h=183
uploads.disquscdn.com/images/1ce20ea08ba9105a046fb841e640f6780c01a7d03ab277c55d53920fc9c32b81.jpg?w=600&h=366
Az ukrán kétharmad háromnegyed, a magyar kétharmad, meg egyharmad.
Eladott Ország
@Peller Anikó: Ha így folytatjuk tovább, nem nagy ország leszünk, hanem egy megvetett, elbutult, minden téren lemaradt, félig kiürült banánköztársaság. Nem száz év múlva, hanem belátható időn belül.
Lepényleső
Gratulálni ildomos neki,annak aki választását nem csalással nyeri.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.