Az Egy övezet, egy út (BRI) fórum résztvevői több mint 64 milliárd dollár (18 514 milliárd forint) értékben kötöttek együttműködési megállapodásokat a kezdeményezés Pekingben tartott csúcstalálkozóján – közölte szombati sajtótájékoztatóján Hszi Csin-ping kínai elnök.

"A fórum előkészületei és a találkozó idején összesen 283 megállapodás, egyebek mellett kormányok közti egyezmény, gyakorlati együttműködésről, illetve együttműködési platform létrehozásáról szóló megállapodás született"

- tette hozzá.

A kínai elnök hangsúlyozta: valamennyi együttműködési projektben a piac alapelvei fognak érvényesülni, és a vállalatok lesznek a kulcsszereplők a projektek megvalósításában.

Gigantikus, 18 ezer milliárdos üzleteket kötöttek a világ országai Pekingben

Az új selyemút tervről szóló második nemzetközi fórumot méltatva Hszi kiemelte: a mostani esemény a 2017-ben rendezett első alkalomnál nagyobb volt és több ország képviselőit látta vendégül, és a 37 ország állam- és kormányfőivel egyetértettek a nemzetközi fórum rendszeres megtartásának fontosságában.

Bejelentette: a csúcstalálkozón – csakúgy, mint két évvel ezelőtt – közös nyilatkozatot írtak alá a résztvevők.

A nyilatkozatban a kínai elnök által az elmúlt napokban többször is hangoztatott kulcsszavak köszönnek vissza: a fenntartható fejlődésre, a résztvevők közti multi- és bilaterális kapcsolatok elmélyítésére, a földi, vízi, légi és kiberinfrastruktúra fejlesztésére és a minden fél számára előnyös együttműködésre vonatkozó, a felek jó szándékát tükröző irányelvek olvashatók a 38 pontos dokumentumban, amely azonban nem tartalmaz konkrét programot a globális gazdasági-infrastrukturális terv jövőjét illetően.

A háromnapos fórum során az egyik legfontosabb bejelentés a kezdeményezés keretében megvalósuló projektek finanszírozását célzó új irányelvek kidolgozásáról szólt, ezek ugyanis magukban foglalják a hitelek fenntarthatóságról szóló előirányzatokat is.

A BRI bírálói szerint ugyanis az Új Selyemút terv Peking eszköze arra, hogy adósságcsapdába csalja a részt vevő országokat, amelyek felett így megszilárdíthatja befolyását.

Az eseményen részt vevő Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója üdvözölte a fenntartható hiteleket irányzó megoldást, amelyet "a jó irányba tartó előrelépésnek" nevezett.

A fórum egy másik kulcskérdése a környezetvédelem volt. Hszi elnök minden nyilvános megszólalásában kiemelte, hogy Kína elkötelezett a zöld megoldások és a fenntartható fejlődés iránt, és a közös nyilatkozatban is szerepel, hogy a BRI hozzá kíván járulni az ENSZ 2030-ra kitűzött klímavédelmi céljainak megvalósításához.

António Guterres ENSZ-főtitkár, aki szintén jelen volt a csúcson, üdvözölte Kína környezetvédelemmel kapcsolatos állásfoglalását, és úgy fogalmazott: a BRI más országoknak is segítséget nyújthat abban, hogy fenntartható fejlődést érhessenek el.

A Hszi Csin-ping által 2013-ben előterjesztett kezdeményezés bírálói azonban arra hívják fel a figyelmet, hogy a BRI égisze alatt megvalósuló projektek egy része széntüzeléssel működő üzemek kialakítását finanszírozza, vagyis nagy mértékben hozzájárul a környezetszennyezéshez.

(MTI)

Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Sámannus
A pohos biztos nincstelenként tartotta ott a markát.
Illene hallatni azt is mibe fáj ez nekünk.
tudode
Még a legméltányosabb vásárlási ajánlattal, v mivel Amerika AJÁNDÉKOZOTT meg bennünket az ÓSZERESEN keresztűl:
.
---- Amerikai rakétarendszer vásárlásával billenti helyre kapcsolatát a kormány az USA-val
.
444.hu/2019/02/09/amerikai-raketarendszer-vasarlasaval-billenti-helyre-kapcsolatat-a-kormany-az-usa-val
.
Nem tudni mi mennyiért, hozomra, v részletre!
Eladott Ország
A kínaiak minden fejlődő - értsd: korrumpálható - országban ugyanazt a gyakorlatot követik. Kínai hitelből soha meg nem térülő presztízsberuházásokba kezdenek a helyi politikai elit megvásárlása által, majd amikor a projektek dőlnek és fizetésképtelenné válnak, ráteszik a kezüket az adott ország értékesebb javaira, ill. viszik haza ami mozdítható. Európában ezt 27 országban nem tudják megtenni, de szerencséjükre van egy, ahol igen. De biztosan a mienk a jó irány, és az a 27 megy szembe az autópályán. uploads.disquscdn.com/images/802d3ff504daf66e7c76f8ac9e059005d31b36235eb83ab0b537429558966474.jpg?w=600&h=402
Ott a kezében a Tescó-s szatyor, nagyon pöpec a csúti díszcigány. Kína és Oroszország szarik ránk. Azért jó boltolni velük, mert úgyis átbasznak és nem tehetünk ellene semmit, mivel egy kölyökmuslica is több kárt okoz egy hektó borban, mint amennyire mi veszélyesek lehetünk rájuk. Közben meg azoknak szarunk a fejére, akiktől érdemi támogatást kapunk, amit persze elvigadunk választott vezetőink által, ahelyett hogy valami értelmes dologra fordítanánk. Nekünk muszáj mindig az ebédlőasztalra szaró, büdös lábú tajparasztnak lennünk, de legalábbis erősen törekszünk rá, hogy ilyenek képviseljenek bennünket a nagyvilágban.
KInyo29
Nem "18 ezer milliárdos üzleteket" kötöttek, hanem az együttműködések összege 18 514 milliárd. Forintban! Nagyon nem mindegy.
kereső
Ez is összeg? Harminchét állam?- tudjátok, hogy 2010 óta 11000milliárd forint összegű eu-s támogatás érkezett Magyarországra? Na ez a gigantikus összeg.
Abból a most megkötött együttműködési összegből állampártunk kerála rögtön lestoppolt magának csak a kinaiakkal 1000 milliárdot- jövőre se lesz gondjuk a karácsonyi ajándékra a sok-sok saját lábon állónak.
Eladott Ország
@durbincs: Ki írta le azt, hogy tegnap? Az Echo tv úgy szűnt meg, hogy megmaradt miután beolvadt a másik fideszes kormányfelszopó kanálisba, a Hír tv-be. Azaz: „megszüntetve megőrizve” megmaradt, ahogy tanulták az ifjúkommunista Bibói fideszesek a foxi-maxi egyetemen a dialektikus vaslogikát a marxista materializmust. Igaz azóta mélykonzervatívak és mélykeresztények lettek, hogy semmi ne akadályozza előlük a közpénzek útját.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.