Az ENSZ sokkoló támadást indított Magyarország ellen a migráció kérdésében, az egyik emberi jogokkal foglalkozó biztosa azért akarja eljárás alá vonni Magyarországot, mert Magyarországon egy Ahmed H. nevű személyt terrorista tevékenység miatt a bíróságok elítéltek – mondta hétfői felszólalásában Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az ENSZ Faji Megkülönböztetés Felszámolásával Foglalkozó Bizottságának genfi ülésén.

Most az ENSZ támadta meg Magyarországot Szijjártó szerint

Kifejtette, Ahmed H. egy támadást vezényelt a magyar határt védő magyar rendőrökkel szemben. Az általa vezetett támadás következtében számos magyar rendőr megsérült. Ez az ember egyszerű terrorista. Ez az ember Magyarország területi integritását és szuverenitását meg akarta sérteni, és azt akarta elérni, hogy illegális bevándorlók százai, ezrei tudjanak bejönni Magyarországra – monda el az MTI-nek a felszólalásáról adott tájékoztatásában a miniszter.

Ezt a terroristát védi most az ENSZ, hiszen az világszervezet egyik emberi jogi biztosa arról tájékoztatta a magyar kormányt, hogy eljárást kezdeményez az Ahmed H.-val kapcsolatos magyarországi bánásmóddal kapcsolatban, és gyakorlatilag a terrorista védőügyvédjeként lép fel Magyarországgal és a magyar kormánnyal szemben – mondta Szijjártó Péter.

Aláhúzta: "Ez döbbenetes, hiszen az ENSZ-tisztségviselők bérét az ENSZ-tagállamok befizetéseiből fedezik, elfogadhatatlan, és sokkoló, hogy többek között a magyar adófizetők pénzéből működő ENSZ megbízottjai terroristák oldalára állnak és terroristák védőügyvédjeiként járnak el, semmibe véve azon emberek biztonságát, mint amilyenek például a magyar állampolgárok, akiknek a biztonságát fenyegette a bevándorlás, és akiknek a biztonságát fenyegette Ahmed H."

Szijjártó Péter rámutatott: "Ráadásul ez az emberi jogi megbízott szintén Soros György embere, hiszen a Nyílt Társadalom Alapítvány egyik vezetője. Egyértelmű tehát, hogy az ENSZ is – hasonlóan Brüsszelhez – Soros György befolyása alatt áll migrációs kérdésekben. Nincs különbség New York, Genf és Brüsszel között ebben a kérdésben. A magyar emberek ennek a döbbenetes és sokkoló megközelítésnek május 26-án parancsolhatnak megálljt az európai parlamenti választásokon".

Forrás: MTI

35 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
az egy dolog, hogy ez ilyen elmebeteg, de egy csomó szerencsétlen el is hiszi! =))
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Commenter
@bencemacska: köztük ilyen volt az egyébként jogász végzettségű V.G. énekesnő is, aki civilben ügyvéd és büszkén nyilatkozta hogy a kopaszokat védi. Azóta utálom az együttesét, őt is, és a dalaikat is.
qxy
Nem értem ezeket a fideszeseket.
Soros kiemelte őket a szarból, Erre ellenség lett.
Az EU . gazdaggá tette őket, elloptak mindent, EU" észre vette nagy nehezen) , Most az is ellenség.
Mindenki ellenség kérem . csak a fidesz a szent és sérthetetlen meg testesült igazság. Na az nem is baj ha ezt ki találták. Az a baj hogy a sok nyalonc meg el is hiszi.
SystemError
@Shikari: Kicsit ellentmondásosra sikerült, hogy ki is tartja sokra Goebbelst te retek náci "csak te nem vagy annyira tehetséges! "
tulipan
@durbincs: @durbincs: Te, szaros pofájú, narancsos seggnyaldosó Félfarok, a román Ploesti denevérszaros bányakecó lakója az agyagagyú, Al-Aksza bohóca vagy? vizeletes. téged most mickelnek ? reád akttiválják a Janicsar cardot a nick-hez ? 850 euro/hó munka nékűl S csak 1 nick kő hozzá ? neked van 200 kb. az 850x200 de az rettenet sok lóvé ,s ebből veszitek a bányát ? ezért itt az a sok narancsnyik Picsogó fejenkint - 4-5 bankártyával ? na de majd az adóhatoság lecsap visszamenöleg ,s évekre ? S belegondoltál már ebbe, te szaros ? majd csak felébukkan egy kugli fejű narancsos, közelben aki majd megmentsen ? " S lecsapja a fejedet-megegye a kimetszett szivedet," Hisz neked az úgyis MINEK?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.