Az Európai Parlament (EP) nem az egyes jelölteket támogatja, hanem a csúcsjelölti rendszert védi, az ugyanis több demokráciát jelent, nagyobb beleszólást biztosít az állampolgároknak az Európai Unió működésébe az Európai Bizottság elnökének megválasztásán, majd pedig személyén keresztül – jelentette ki Antonio Tajani, az EP elnöke kedden.

Orbán aggódhat – egyre inkább Webernek áll a zászló

A múlt heti európai parlamenti választásokat követően – annak értékelésére – összehívott rendkívüli EU-csúcson tartott sajtótájékoztatóján Tajani aláhúzta: az által, hogy kedden az Európai Parlament (EP) házbizottságaként működő, úgynevezett Elnökök Értekezlete megerősítette a csúcsjelölti rendszer támogatását, a demokrácia erősödik.

Az EP elnöke újságírói kérdésre válaszolva elmondta, az uniós állam-, illetve kormányfőiből álló Európai Tanács a keddi munkavacsorán "nem nevekről vitatkozik" sem az Európai Bizottság elnöki tisztsége, sem pedig más megüresedő uniós tisztségviselők pozíciója tekintetében.

Az uniós tagországok vezetői arra összpontosítanak, hogy az uniós szerződésekben foglalt kötelezettségeknek eleget téve, több szempontot – egyebek mellett a földrajzi, demográfiai, politikai, nemek közötti megoszlást – figyelembe véve egyensúlyt teremtsenek – mondta Tajani.

Az Elnökök Értekezlete keddi ülésén a frakciók többsége egyetértett azzal, hogy az Európai Bizottság elnökének megválasztásakor a csúcsjelölti rendszerből kell kiindulni. Az elfogadott közös nyilatkozatban azt írták, hogy mindenképpen olyan személynek kell majd kapnia a brüsszeli testület vezetését, aki valamelyik pártcsalád képviseletében Európa-szerte kampányolva megismertette magát és programját az állampolgárokkal.

Az EP tavaly elfogadott határozata kimondja, hogy készek elutasítani azon jelölteket az Európai Bizottság elnöki posztjára, akik egyik pártcsaládnak sem voltak csúcsjelöltjei. Ennek ellenére a jelöltállítás joga az uniós alapszerződés szerint az állam-, illetve kormányfőket illeti meg.

Az EP-választáson legtöbb szavazatot szerző Európai Néppárt listavezetője a német Manfred Weber. A hivatalos joganyagban mindazonáltal a csúcsjelölti rendszer sehol nem szerepel, és ezért több vezető már jelezte, hogy nem ért egyet az alkalmazásával.

Forrás: MTI

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

jancsipapa
Nekem nem úgy tűnik,mintha olyan mesésen hasítana Merkel,Weber vagy Macron - viszont az egymás közti szkanderük újabb remek lehetőség a "potyalesőknek". Szerintem korai még leírni Orbánt , még akkor sem ,ha a szerepe már korántsem olyan látványos ,mint az eddigi kakaskodása. A jelenlegi adok-kapok bőven kínál lehetőségeket a most kétségkívül erősödött "populisták -radikálisok"( jobb és bal oldalon is ) számára.A britek kiválása még rátenne erre egy lapáttal . ( egy kis matek a végén: Az EPP 167 mandátummal rendelkezik a Fidesz 13 mandátuma nélkül .Az Európai Konzervatívok és Reformerek /eueroszkeptikus/59 mandátum ,a Szabadság és Nemzetek Európája /Salvini és Le Pen 58 mandátum ,a Szabadságjogok és Demokrácia Európája /Brexit-párt és Öt Csillag 54 mandátum.Ez már önmagában is 171 . És nincs benne a Fidesz 13 helye .A Jobbiknak is van 1 .) Ennyit arról ,hogy Webernek nincs szüksége a Fideszre...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.