Az amerikai elnök szerint a brit kormány hibát követett el azzal, hogy nem vonta be Nigel Farage-t a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről folytatott tárgyalásokba.

Trump kioktatta a briteket, hogy kellett volna csinálniuk a Brexitet

Donald Trump, aki hétfőn érkezik háromnapos állami látogatásra, vagyis hivatalosan II. Erzsébet királynő vendégeként Nagy-Britanniába, a The Sunday Times című konzervatív vasárnapi brit lapnak nyilatkozva kifejtette azt is, hogy London helyében nem fizetné ki az Európai Uniónak az EU-val szembeni, a Brexit utáni időkre is átnyúló pénzügyi kötelezettségeket.

Nigel Farage a brit politika legradikálisabban EU-szkeptikus vonulatának zászlóvivője. Nem egészen két hónapja alapított új pártja, a Brexit Párt az első helyen végzett a május 23-án tartott brit európai parlamenti választásokon.

Farage már az előző, 2014-es brit EP-választásokat is megnyerte, akkor még egy másik radikálisa EU-ellenes erő, az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártja (UKIP) vezetőjeként.

Trump a The Sunday Timesnak adott interjúban kijelentette: nagyon kedveli "Nigelt", aki "nagyon okos ember".

Hozzátette: az EP-választási szavazatarányokat tekintve valószínűleg nagyon sokan egyetértenek ezzel a megállapítással.

Az amerikai elnök szerint mindezek alapján hiba volt, hogy a konzervatív párti brit kormány nem vonta be Farage-t az Európai Unióval folytatott Brexit-tárgyalásokba, mivel Nigel Farage "sok mindennel hozzá tudott volna járulni" e tárgyalási folyamathoz.

Trump szerint ennek ellenére nem fogják bevonni Farage-t a Brexit-folyamatba, pedig a brit kormány "nagyon jól járna, ha ezt megtenné, csak erre még nem jött rá".

Donald Trump nem először fejezi ki nagyrabecsülését Nigel Farage iránt. Elnökké választása után a brit politikusok közül elsőként Farage-t fogadta, és rögtön komoly diplomáciai botrányt is keltett azzal a Twitter-bejegyzésével, hogy Nigel Farage lehetne Nagy-Britannia washingtoni nagykövete.

Ezt a felvetést a Downing Street annak idején feltűnően indulatos közleményben utasította vissza, hangsúlyozva, hogy a washingtoni nagyköveti poszton "nincs üresedés", és a brit nagyköveteket "alapelvszerűen" Londonban nevezik ki.

A The Sunday Times által közölt interjú két napon belül második, amelyben az amerikai elnök nyíltan kifejtette véleményét sarkalatos horderejű brit belpolitikai kérdésekben.

A The Sun című konzervatív, erősen EU-szkeptikus irányzatú brit tömeglapnak adott, szombaton megjelent interjúban Trump kijelentette, hogy Boris Johnson volt brit külügyminiszter – a Konzervatív Párt keményvonalas Brexit-táborának frontembere – "nagyon tehetséges", és "nagyszerű munkát végezne" Theresa May távozó miniszterelnök utódjaként a Konzervatív Párt és a brit kormány élén.

A The Sun elismerte az interjúhoz fűzött kommentárjában, hogy Trump e kijelentéseivel komoly protokollsértést követett el, és a The Sunday Times is azt írta a vasárnap közölt újabb interjú bevezetőjében, hogy az amerikai elnök "drámai módon elszakadt a diplomáciai konvencióktól", "áttaposva" a brit belpolitika területére.

Theresa May május végén jelentette be, hogy a Brexit feltételrendszerét rögzítő, a londoni alsóházban háromszor is elutasított megállapodás elfogadtatásának kudarca miatt június 7-én távozik a Konzervatív Párt éléről. Ez miniszterelnöki megbízatásának végét is jelenti, de ügyvezető minőségben az utód július végére várható megválasztásáig ellátja a kormányfői feladatokat.

Vasárnapig tizenhárman jelezték, hogy indulnak a hivatalosan június 10-én kezdődő utódválasztási versengésben, a londoni fogadóirodák azonban Johnsont tartják a legesélyesebb jelöltnek.

A The Sunday Timesnak adott interjúban Donald Trump kijelentette: Nagy-Britannia helyében ő nem fizetné ki az Európai Uniónak a Brexit után még fennmaradó, 39 milliárd fontra (több mint 14 ezer milliárd forintra) becsült pénzügyi kötelezettségeket.

Hozzátette: azt tanácsolta Theresa Maynek, hogy ehelyett perelje be az Európai Uniót, mivel ezzel a brit kormány komolyabb mennyiségű "munícióhoz" jutna a tárgyalásokon.

Trump szerint még "most sem késő", hogy London megfogadja e tanácsot.

Az amerikai elnök alig burkoltan arra is biztatta a brit kormányt, hogy ha nem tud elérni "tisztességes egyezséget" az EU-val, akkor megállapodás nélkül lépjen ki az unióból.

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

bencemacska
@Eladott Ország: ma, 14:19
Az inkriminált kijelentés kemény hazugság volt, de hát: Similis,simile gaudet!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Nessy
@Yoda69: Ebben egyetértenek Putyinnal. Lásd atomegyezmény felmondása.
Lepényleső
...ahogy neki,vagy a rokonlelkű bánnak a választásokat,bevenni az oroszokat?
fekete
II Erzsebet,hogy meghivta hivatalos la'togata'sra eszt a ???Ugy la'tszik,hogy bekukult II
Erzsebet is.A Monarchianak is beharangosztak.Miota oda kerult egy senkihazi ve'n -u-Megem!
evacica
Kibicnek semmi se drága! Ez az örült kakadu mindenhol csak kavarja a sz...! Tényleg félő, hogy addig ugrál míg kirobbant egy háborút! Nem tudom, hogy ennyi örült, hogy került elő egyszerre a politikában! Ezeknek az amcsiknak is elment a józan eszük mikor ezt a kanárimadarat elnöknek választották!!! Ilyen pojáca elnökük még nem volt!
kokopelli
@evacica: Mit várjunk el egy valamikori bájgúnár "Daily Soap"-os senkitől,akinek Honolulu
nem az USA egyik városa,aki fotókat hamisít a "relatív valóság"-ra hivatkozva,aki tízezreket
csődbe kergetett Atlantic City-ben a Casino-ival!! Ő ad tanácsokat az EU-nak? (;-))))))))))
(akinél érdemes megszámolni a NY-i Tower-jébe az emeleteket,mert egy "jó párat" kihagyott
ú a számolásnál stb...stb!)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.