A londoni felsőbíróság pénteki végzése alapján nem kell bíróság elé kell állnia Boris Johnson volt brit külügyminiszternek, Theresa May távozó miniszterelnök legesélyesebbként számon tartott utódjelöltjének a brit EU-tagságról rendezett népszavazás kampányában tett kijelentéseiért.

Mégsem kell felelnie Boris Johnsonnak a hazugságokért a Brexit-kampányban

Johnson ellen egy magánvádló, Marcus Ball kezdeményezett jogi eljárást egy ügyvédi iroda közreműködésével a londoni Westminster kerület magisztrátusi bírósága előtt.

A kereset szerint Boris Johnson közhivatalt betöltő személy által elkövetett visszaéléssel vádolható, mindenekelőtt londoni polgármesterként és parlamenti képviselőként tett kijelentései miatt.

Johnson 2015 óta alsóházi képviselő, és 2016 májusáig London polgármestere volt, vagyis még e tisztséget töltötte be a brit EU-tagságról 2016 júniusában tartott, a kilépést pártolók szűk, 51,89 százalékos többségű győzelmével végződött népszavazás kampányában.

Theresa May kormányában egy ideig külügyminiszter is volt, de az általa túl enyhének tartott kormányzati Brexit-stratégia miatt tavaly lemondott.

A Johnson ellen kezdeményezett eljárás fő elemét az a később hivatalosan is cáfolt állítás képezte, hogy Nagy-Britanniának az EU-tagság heti 350 millió fontjába (127 milliárd forint) kerül.

Ez volt a Johnson vezette Brexit-kampány központi, egyben legsúlyosabban bírált állítása, amely hatalmas betűkkel szerepelt Boris Johnson világszerte ismertté vált kampánybuszának oldalán is, azzal kiegészítve, hogy ezt az összeget inkább a brit állami egészségügyi ellátórendszerre (NHS) kellene költeni.

Az állítás szinte azonnal heves támadások kereszttüzébe került, és még a Brexit-tábor más prominens képviselői közül is többen elhatárolódtak tőle.

A brit statisztikai hivatal független felügyeleti hatósága nyílt levélben tette közzé elítélő állásfoglalását, hangsúlyozva: Johnson ezzel a kampányfogással összekeverte a nettó és a bruttó EU-befizetéseket, és egyértelműen visszaélt hivatalos statisztikai adatokkal.

Néhány hete másfél ezer brit jogi szakértő írt alá és tett közzé egy közös felhívást, amely ugyanezekre az okokra hivatkozva megkérdőjelezte a brit EU-tagságról tartott 2016-os népszavazás érvényességét.

Az ügyben első fokon eljáró bíró a múlt héten úgy rendelkezett, hogy Johnsonnak meg kell jelennie a magisztrátusi testület előtt, és az ügy ezután magasabb, koronabírósági szintre kerül tovább, mivel a közhivatalt betöltő személy által elkövetett visszaélés vádja túl súlyos ahhoz, semhogy magisztrátusi szinten tárgyalható legyen.

A végzést azonban a konzervatív párti politikus ügyvédei megfellebbezték, és a fellebbezésnek a londoni felsőbíróság pénteken helyt adott, hatályon kívül helyezve a konzervatív párti politikus bírósági megjelenését elrendelő első fokú végzést.

Az ügyben eljáró kéttagú felsőbírósági tanács egyelőre nem indokolta részletesen döntését, a végzést felolvasó bíró annyit azonban megjegyzett, hogy Johnson ügyvédjének érvei "meggyőzték" a tanácsot.

A volt külügyminiszter jogi képviselője elsősorban azzal érvelt, hogy az eljárás kezdeményezőjét politikai indítékok vezérlik, és valójában a Brexitet akarja megakadályozni.

Forrás: MTI

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.