Egyelőre nem veszélyezteti Európa pénzügyi stabilitását az olasz kormány gazdaságpolitikája, Róma ugyanakkor kockázatos irányvonalat követ, amely túlzottdeficit-eljárás megindítását vonhatja maga után – hangsúlyozta az Európai Bizottság elnöke egy keddi interjúban.

Juncker: mindegy, ki lesz Theresa May utódja, nem tárgyaljuk újra a Brexitet

Jean-Claude Juncker a Politico brüsszeli híroldal rendezvényén kijelentette, tiszteli Olaszországot, a kormány jelenlegi pályája azonban azzal a kockázattal jár, hogy az ország éveken át túlzottdeficit-eljárás alatt álljon.

Bennfentes források szerint a tagországok uniós állandó képviselői kedden arra a megállapításra jutottak, hogy a növekvő költségvetési hiány miatt indokolt lenne az eljárás megindítása Olaszországgal szemben, amennyiben nem történik korrekció.

Szakértők arról számoltak be, hogy ebben az esetben július közepén dönthetnek a megindításról az uniós pénzügyminiszterek, Juncker viszont kiemelte, hogy ezt még megfelelő olasz kötelezettségvállalásokkal el lehetne és el is kellene kerülni.

"Az olasz kormány azt a benyomást kelti, hogy az Európai Bizottság Dél-Európa ellen van, de ez nem igaz" – fogalmazott.

Juncker beszélt az Egyesült Királyság uniós kiválásának kérdéséről is, és figyelmeztetett, hogy a Theresa Mayt váltó új brit kormányfő sem tárgyalhatja majd újra a kilépés feltételrendszerét rögzítő megállapodást.

"A szerződést nem Juncker és May kötötte, hanem az Európai Unió és az Egyesült Királyság, így be kell tartania a következő miniszterelnöknek, akárki is lesz majd az" – közölte.

"Hónapok óta az a benyomásom, hogy a brit politikai osztályt May leváltása érdekli, nem az, hogy hogyan jussanak egyezségre az Európai Unióval" – szögezte le.

Hozzátette, abból a feltételezésből indul ki munkája során, hogy a szigetország 2019. október 31. előtt távozik az EU-ból.

Újságírói kérdésre válaszolva Juncker elmondta, Donald Trump amerikai elnök számos hibát követett el, de az Egyesült Államok elnökeként tiszteletet érdemel. Arra is kitért végül, hogy kedveli Trumpot, mint embert. Mint közölte, ő maga nem követi a közösségi médiát, ugyanis "nem szívesen olvasna magáról olyanokat mindennap, hogy részeges, hogy korrupt, hogy egy senki".

A volt luxemburgi kormányfő úgy vélekedett, hogy az EU-nak a 2030-as klímastratégiája megvalósítására kellene összpontosítania, mielőtt új kibocsátás-csökkentési célokat tűzne ki maga elé. "Nincs értelme újabb és újabb célokat megszabni, teljesítsük először azokat, amelyekben már megállapodtunk" – mondta.

Az EU-tisztújításról mindössze szűkszavúan nyilatkozott, elemzők szerint meglehetősen "langymeleg" támogatásáról biztosította Manfred Webert, az európai néppárti csúcsjelöltet. "Az EPP nyerte a választást, van is listavezetőjük, logikus lenne, hogy Weber legyen a bizottság elnöke, én támogatnám" – mondta.

Juncker a Politico kérdésére reagálva egyebek mellett elmondta azt is, hogy mandátuma után könyvet szeretne írni az elmúlt öt év munkájáról.

Forrás: MTI

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.