Nem hisz bennük.

via GIPHY

Az amerikai elnök nem hisz a klímaváltozásban sem, mert szerinte a hidegfrontok ennek ellenkezőjét bizonyítják – írja a HVG. Az ufók kapcsán Trumpot a Good Morning America című műsor faggatta. Az elnök, amikor arról kérdezték, hogy hisz-e a pilóták különféle jelentéseinek, azt mondta,

nem igazán hisz idegen lények létezésében.

Ugyanakkor viccelődve hozzátette:

ha rájuk találnak, elsőként a riporternek szól majd.

A Pentagon szóvivője amúgy alig egy hónapja ismerte el épp, hogy

az amerikai védelmi minisztériumnak éveken keresztül volt egy ufókutatási programja.

A programot 2012-ben ugyan lezárták, de a szóvivő szerint a minisztérium változatlanul vizsgálódik, ha „azonosítatlan tárgyakról” vagy „idegen űrjárművekről” érkezik bejelentés – írta meg korábban az MTI.

A Pentagon ufókutató programjáról a nyilvánosság előtt először 2017-ben esett szó, amikor maga a Pentagon hozott nyilvánosságra egy 33 másodperces videót, amelyen az amerikai légierő két vadászgépe egy „beazonosítatlan tárgyat” vett üldözőbe a kaliforniai San Diego partjainál, még 2004-ben.

Forrás: HVG, MTI

Címlapi kép: MTI/EPA/Cristobal Herrera

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.