Személyes ismeretség nélkül tuningolta évekig tetemes összeggel Haas György, a “magyarországi szövetség vezetője” a Márki-Zay házaspárt – minderről maga a hódmezővásárhelyi polgármester mesélt Kálmán Olgának. Az újabban főpolgármesteri babérokra ácsingózó egykori televíziós azonban valamiért elfelejtett rákérdezni arra, hogyan is került kapcsolatba a keresztény értékeket hirdető família a fényevést propagáló férfival, akiről az sem derült ki, hogy milyen szövetség vezetője is volt akkoriban pontosan. Azt viszont megtudtuk: Haas egy igen komoly feltételhez kötötte a tetemes anyagi támogatást, melyet Márki-Zayék teljesítettek is. Márki-Zay Péterék négyéves amerikai tartózkodás után – meglepetésszerűen – költöztek haza Magyarországra. A döntést akkor azzal indokolták, hogy azt szerették volna, ha gyermekeik magyar iskolába járnak. A Márki-Zay csemeték azonban minden bizonnyal jobban örültek volna, ha nem hurcibálják oda-vissza őket: 2005 és 2009 között először Magyarországról...

Forrás: pestisracok.hu
Feltöltő: durbincs
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

68 hozzászólásarrow_drop_down_circle

F_Viktor
Újabb per, melyet az adófizetők fizetnek ki a G prostik helyett, csak azért, hogy szellemi táplálékkal szolgáljanak a húgyagyú fityeszes állatseregnek!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
F_Viktor
Újabb per, melyet az adófizetők fizetnek ki a G prostik helyett, csak azért, hogy szellemi táplálékkal szolgáljanak a húgyagyú fityeszes állatseregnek!
F_Viktor
Érdekes, amíg nekem hónapok óta nem enged hírt beküldeni a propi, addig ez a félig szétrohadt haltetem folyamatosan nyomhatja a fake news-ait!
colibri
Pokoli ez a non-stop tartó választási kampány, majd csak ősszel lesz az önkormányzati voksolás és nem átallják folyamatosan feketíteni, sározni Márky-Zayt az ellenfelet. Kit érdekel - a halfarkon kívűl - hogy miért "kellett" hazatérnie a családnak, foglalkozzanak inkább Lázár kastélyával, Mészáros + Tiborcz meggazdagodásával, vagy a Kósalala bizarr ügyeivel, de tudnék még témát sorolni napestig Röhögném és bízom benne, hogy Lázárt símán kiveri a választáson!
silber13
@F_Viktor: Csodálod? Nagy a valószínűsége. hogy a szerkesztőség maga írja a Durbincs szövegeket! Ez a durbincs annál hülyébb,, semhogy ilyeneket kaparjon!
!
F_Viktor
@silber13: Na, erre nem is gondoltam...
silber13
@F_Viktor: Mindenhol akadnak megvásárolható enmberek. Miért ne lennének itt a Propin? Nem furcsa, hogy a Propi pánikszerű sebességgel eltüntette a régebben jól működő moderátort,vagy moderátor csapatot? És nem furcsa, hogy szabad utat adott az alpári, mocskos szövegelésnek?Mindez a tulajdonváltás óta!!
F_Viktor
@silber13: Moderátor egy ideje nincs, de ami történik pár hónapja, az felháborító.
Pl. nem tudok cikket betenni, Magyarországról, az ott használt eszközeimről nem tudok csatlakozni az oldalra, stb...
cikicakk55
@F_Viktor: Én meg azt vettem észre,hogy sokszor lehetetlen lájkolni egy-egy hozzászólást. Van,hogy 7-8x kell rákattintanom,mire lájkolhatok.
bence
Micsoda szemét banda ez ! Addig nem nyugszanak míg ki nem csinálják az ellenfelüket ! Remélem beletörik a foguk Márky-Zay - ba ?!
csak úgy....
@durbincs: a kedves ( genetikai) papád,még mindíg az izraelita temcsiben szunyókál,de te alibiböl, csak a kedves mama volt férjét a zabi gyerökböl pápistást csinyálót látogatod ? csoda ha remeg az Angéla ?
CsipkeRózsa
A pestisrácok.hu általában hazudik, kár volt ezt is végigolvasni.
1magyar
Fényevő???!!! Micsoda? Ezt választották meg a hódmezővásárhelyiek??
Ezt valami ügynöknek küldték ide?
Szegény,szegény gyerekeik!
F_Viktor
@cikicakk55: Írod:
"...sokszor lehetetlen lájkolni egy-egy hozzászólást."

Szintén tapasztalok ilyet.
F_Viktor
@CsipkeRózsa: Írod:
"A pestisrácok.hu általában hazudik, kár volt ezt is végigolvasni."

Soha nem olvasom végig, én nem fogok nekik olvasottságot generálni.
tudode
A cikk címe magától beszél!
.
Pukkadozik őféleSEGGE, mert még mindig nem talált fogást a tisztességes Márky Zay Péteren.
.
Ezek a karaktergyilkosok bárkire bármit kitalálnak, aztán mint Hunvaldon évekig csócsálnak, piti 45 milliót mantrázva, nem is beszélve Tocsik Mártáról, akit addig buzeráltak, míg 61 éves korában már amiatt nem tudják buzerálni, mert feladta!
kakaósbögre
prostisrácok,mi?arra is érdemtelenek hogy rájuk kattintsak.
bence
@durbincs: Hányan tudják utána csinálni ?! Például az egész orbán pereputty ! Arról már nem is beszélve , hogy ezek egy percet sem dolgoztak mióta a világra jöttek ! Csupa élősködő az egész család a nép nyakán !
csak úgy....
@bence: Jobb volna,ha nem terhelnéd le agyilag @durbincs:- ot ,ennyi bötüvel és kérdéssel ! ;)
csak úgy....
@1magyar: fényevö ? azt kb. hozzád tudnám hasonlítani, ök azok, akik mindent gondolkodás nélkül a szájukba vesznek és a végén le is nyelik...
lampa laz
@F_Viktor: @cikicakk55: megnyugodtam, mert ezekkel a dolgokkal amit írtatok én is szembesültem már többször, de azt hittem a készülékemben van a hiba.
F_Viktor
@lampa laz: Úgy látszik itt csak a bértollnokoknak habos az élet.
Aki tud normális független oldalt ahol a cikkeket lehet kommentelni, én szívesen mennék oda, itt csak a nyüglődés van, technikailag mélyrepülésben a fórum.
lampa laz
@F_Viktor: Igen egy ideje vagyis mióta a propi is fidesz mancshoz került azóta ellepték az ilyen idióta szarkeverő fideszes trollok mint a farvitorla, sikari, pegero stb. meg szinte naponta beesik még egy-két húgyagyú közéjük. Pedig bőven elég volt a csizmás meg verőce is ezek nélkül.
F_Viktor
@lampa laz: Három fityeszes bértollnok írogat különféle nickkel.
kakaósbögre
@durbincs: Nem látom át hogy te,ezzel az alacsony szocializációs és kulturális szinttel miért igyekszel emberekkel kommunikálni.Nem fog menni,hidd el.Azok a primitív poénok amiket a kecskéid az erdélyi havasokban értékelnek emberek között csak önmagad minősítéséhez elégséges,
nevemnick
@F_Viktor: ,,Érdekes, amíg nekem hónapok óta nem enged hírt beküldeni a propi, addig ez a félig szétrohadt haltetem folyamatosan nyomhatja a fake news-ait!"

Egy eset lehetséges: a döglött hal eszetlen hozzászólásait egy bennfentes moderátor írogatja.
Ha nem így lenne, akkor már rég kib.szta volna a propiról.
F_Viktor
@nevemnick: Eddig nem gondoltam erre, mármint, hogy a döglött szopófantom farok Propeller belsőse, moderátora lehet, míg tegnap nem írta @silber13: is.
lampa laz
@F_Viktor: Erre már én is gondoltam, mert a stílusuk egybevág. A 18-as választások előtt ette a rosseb ide őket és azóta is itt tanyáznak. Viszont ami még feltűnt nekem, h nagyon sok régi kommentelő eltűnt innen, lehet, h a mocskot kezük ebben is bent van.
nevemnick
@lampa laz: többen, köztük én is megpróbálkoztam a modikkal felvenni a kapcsolatot. Szerinted?
lampa laz
@nevemnick: tudom, halott ügy. Az idióta durbincs miatt én is próbálkoztam náluk, de nem jött össze nekem sem.
Cincinntatus
Hogyan is került kapcsolatba a keresztény értékeket hirdető família a fényevést propagáló férfival, akiről az sem derült ki, hogy milyen szövetség vezetője is volt akkoriban pontosan.
Azt viszont megtudtuk: Haas egy igen komoly feltételhez kötötte a tetemes anyagi támogatást, melyet Márki-Zayék teljesítettek is.
Cincinntatus
Márki-Zayné, ahogy azt maga a férje mondja el Kálmán Olga könyvében, éveken át a korszerű orvosi kezelést elutasító amishok szülésznőjeként tevékenykedett abból a pénzből, amihez a fényevést hirdető Haas György juttatta.
Commenter
@nevemnick: veszett fejsze nyele. durbincs valószínűleg maga is moderátor,annyi nickje van, mint égen a csillag, és az is a dolga, hogy ilyen hangnemben IS írjon.
cikicakk55
@F_Viktor: tegnap 22:01
Az igaz,hogy eléggé megzuhant a propi,de szerencsére a fórumtársak maradtak olyanok mint voltak. Elég sok oldalt szoktam olvasgatni,de számomra még mindig a propi fórumozói a legszimpatikusabbak. Persze itt is vannak olyanok akik" fizetett ügynökök" vagy csak szórakozásból már csak azért is ellentmond, de nekem hiányozna ez az oldal.
cikicakk55
@lampa laz: Tudod nekem ki hiányzik a régi gárdából? "Karma1" és" magyarbakkancs" Mind a ketten nagyon jó emberek és jó fórumtársak voltak. Remélem és bízom benne,hogy csak a propiból lett elegük és nem történt velük semmi baj. Az azért megnyugtató,hogy az általam ismert régi gárda 75-80 %-ban azért még itt van. Csonka sügér és a többi kekeckedését könnyen elviselem,mert egyszerűen áttekerek rajtuk,el sem olvasom amit írnak. Szerencsére ritkán szólnak hozzám,de ha igen úgy csinálok,mint ha nem láttam volna. Még mindig a propi gárdája a legjobb az interneten( mondjuk ehhez a Propellernek semmi köze,mert nem az Ő cikkeinek köszönhető,hogy jó itt lenni,hanem valamiért pont itt gyűltek össze a számomra nagyon kedves fórumtársak.
cikicakk55
@lampa laz: ma 8:43
Remélem nincs benne a mocskos mancsuk abban,hogy sok régi barát eltűnt innen.Bízom benne,hogy egyszer még vissza jönnek. Én nem vettem észre,hogy tulajdonos váltás volt az oldalon. Igaz,hogy legtöbbször a cikkeket el sem olvasom,csak a hsz-t Abból sokkal többet megtudok,mint ha elolvasnám a cikkeket. Az itt fórumozók legnagyobb része tudja az igazságot és ezt meg is írják. Milyen nagyszerű lenne egyszer összefutni valahol veletek. El tudom képzelni milyen meglepetések lennének,hisz gondolom mindenki kialakít a nick névből magának egy karaktert és lehet,hogy ha személyesen látná megdöbbenne. Most nem a kinézetre gondolok,hanem például én férfinek gondolok sok fórumozót és kiderülne,hogy nő( vagy fordítva) esetleg azt hinném,hogy a szövege alapján kb 30 éves és kiderülne,hogy a 80 közelebb van.
lampa laz
@cikicakk55: @cikicakk55: szerintem karmát letiltatta valamelyik barom, mert különben itt lenne. Szerettem a véleményeit olvasni mert mindig naprakész volt, h mi történik itthon. Pont ezért nem gondolom, h megunta volna a fórumot, valaki belenyúlt ebbe is.
Én is kialakítok egy képet mindenkiről, bár ezzel úgy vagyok mint Te, h meglepetés lenne a valóság (fiú vagy lány), de egy kuncogáson túl mégis a nézeteiken keresztül lesznek szímpatikusak, (vagy pont fordítva) azok a személyek akikkel itt nap mint nap véleményt ütköztet/cserél az ember. Színes a paletta, de ez nem baj. Az elvakult fanatikusokat viszont nagyon nem szeretem.
kakaósbögre
@durbincs: Mindig is csodáltam hogyan képesek a magadfajta a "mentálisan alacsonyrendű" kategóriát is csupán alulról súroló lények,a napi túléléshez szükséges tevékenységek végrehajtására.Ilyesmikre gondolok mint átmenni az úton,lenyomni egy kilincset,kinyitni egy csapot.Már abban az esetben ha a lokális környezetedben van egyáltalán út,kilincs,csap.
kakaósbögre
@durbincs: Ugyan,fideszpatkány.Ennyire tellik?Semmi új,esetleg kreatívan megfogalmazott faszságod sincs?Lúzer.
dr. prédikátor
Ja hogy ezt a cikket a PROSTI srácok irták??? Akkor nincs min csodálkozni!!! Hazudnak ezek egyfolytában.Egyébként Én is észre vettem hogy néha igen körülményes egy egy like ot létre hozni.ötször hatszor rá kell nyomni hogy sikerüljön.A másik pedig amióta ez a két idegbeteg fityma nyaló idejött azóta megkeveredett minden. De gyanítom hogy ezek mind belsősök!!!
1magyar
Normális ember ilyen nyilatkozat és életfelfogás publikálása után már lemondott volna, ezt csak Mo-on teheti meg, hogy még mindig hivatalban van.
Commenter
Annyi igazság van a cikkben, hogy sajnos tényleg vannak ilyen szekták is. A fényevő szekta Ausztráliából indult el, ahogy az idióta szelfizés is.(A napfénnyel maximum D vitamin jut a szervezetbe). Meghalt már korábban is két kis gyerek Mo-on fényevés miatt, az egyik esetben a szülőket 13 évre ítélték. Korábban is volt egy eset Budapesten ott egy kislány volt az áldozat..Lassan tényleg csak a fényevés marad, ha olyan mértékű lesz az elszegényedés mint most. De vajon jut-e majd mindenkinek elég fény az ELIOS lámpák alatt?
kakaósbögre
@durbincs: Hiába,no,ti egyszerű fideszféregből avanzsált fidesztrollok egyre gyengébbek vagytok. Hol vannak már azok a régi,szép idők amikor még szorult valami pislákoló értelem a magadfajta patkányokba.Mindegy.változnak az idők,mostmár csak a primitív senkik vállalják ezt.
kakaósbögre
@durbincs: Nos,látszik az alulszocializáltságod,le sem tagadhatnád.Csak hogy te is értsd azt hogy mit jelent igerszegény környezetben felnőni:sokat éltél vidéken és nem fejlődött ki az agyad.
kakaósbögre
@durbincs: Ennyi telik?Ennyire futja?220 millió év törzsfejlődés után?Ezt megcsinálná egy majom is,nagyjából két banánért.Te mennyit kértél?Hármat?
kakaósbögre
@durbincs: Ennyi.Vagy bot vagy vagy ennyire ostoba.Az utóbbira tippelek.
cikicakk55
@lampa laz: Tényleg nagyon igazad van,hisz én is olyan képet alakítottam ki magamban a számomra szimpatikus emberekről,hogy csak is kedvesnek,mosolygósnak,jó humorúnak képzellek el benneteket. Azt a pár embert,akik túlzásba viszik az ellenségeskedést,azokat én sem tolerálom. Sajnálom ha karmát tényleg kitiltották.Nagyon szerettem a hozzászólásait,pedig elég sokan bántották azzal,hogy Ő nem is itt él már az országban,nem is tudja mi van itt.Szerintem Ő sokkal jobban látja mint mi,akik benne élünk,mert bennünket igyekeznek megzavarni és annyit hazudtak már nekünk,hogy nem is tudjuk kinek és minek higgyünk.Az soha nem baj,ha másnak más a véleménye valamiről,hisz emberek vagyunk,így természetünknél fogva más lehet az izlésünk, a véleményünk bizonyos dolgokról,emberekről,vagy magatartás formákról. Ez addig nem baj csak,még ember módjára tudja valaki kifejezni,ha más a véleménye. Az anyázás,meg a trágárkodás nem való,bár megértem azokat is akik berágnak,hisz eleinte nálam is kiverték páran a biztosítékot. Pont Karmának köszönhetem,hogy megtanultam kezelni az ilyen ellenséges hozzáállásokat. Ha valakit kitiltanak,akkor Ő már olvasni sem tudja a propit? Nem láthatja a hozzászólásokat?
lampa laz
@cikicakk55: Olvasni tudja az oldalt csak hozzászólni nem tud mert az IP-címe alapján letiltja a belépését. Én is nagyon sajnálom őt.
Commenter
@cikicakk55: @lampa laz: az utolsó hozzászólása amit olvastam az volt, hogy már nincs kedve idejönni, és ideje sem. Horizontnak írta ezt.Hiányzik a bölcsessége, a türelme, az empátiája, és az, hogy nem itt élőként is tökéletesen jól és naprakészen nem csak látta, hanem át is látta a dolgokat. Sokunknak hiányzik, az biztos.
cikicakk55
@lampa laz: @Commenter: Én is nagyon sajnálom Karma 1-et. Én is szerettem az írásait,mert jóindulatú és okos dolgokat írt. Remélem azért jól van!
cikicakk55
Karma1: Amennyiben olvasod még a propellert,úgy kérlek tudd,hogy sokan szeretettel gondolunk rád és nagyon sajnáljuk ha kitiltottak,de azt is,ha neked lett eleged az oldalból. Itt nagyon sokan jó szívvel gondolunk rád és hiányzol nekünk.Szia! cikicakk! ( alias te ismersz is)
Commenter
@durbincs: miért ganézik? Örüljön von der Leydennek inkább.
tulipan
Ej Te @durbincs: Te idióta, bunkó, BŰZÖS, ROMÁN, narancsos szarnyaldosó, vizelet szipókázó kolomár, Te legócskább rongy, narancsos-orbán seggnyaldosó, Félfarok, ott a ploesti denevérszaros , húgytól bűzlő, éjsötét bányakecód mélyén? Hiaszen mindenki előtt köztudott, hogy haverjaiddal, Shikarival, Verőce21-el, na meg persze a Csizmás Konddal ott voltatok az Úz -völgyébe volt székelykaput betörni-kopjafákat kihúzogatni -levizelni az ottnyugvokat ?... meg még sok más velejéig gonosz, hozzátok hasonlóan narancsos haverjaitokkal együtt? Persze, hiszen Ti vagytok a Temetőeldözerolok ? +a Bánya-lárvák, és persze a szájjas-májas veloszipéd-bánya-rém-hősök ? Mond mán Te szarkupac, ugyan mért is hápogsz mindig akárhányszor csak lehuznak ? + ugye, mert nektek mán még, a csatorna is bedes ? Hülyécske, bunkó jó nektek ugyi, gyermekekre támadni és őket bántalmazni, pimasz pedofillok!Ócsán már a kocsmába dárcozzák a kifüggesztett pofázmányodat ?(Tudod, román, szaros pofájú: magyarul a múlt időt 2 TT-vel jelőljük!))Hát, te hát aztán jó sokat nézted az Echo-tV-t az este ? a narancsos havejaid is annyira megvetnek, hogy folyton levizelnek ? hiába is állsz kicsit arrébb ? mert akkor meg a zsebeidbe mennek a vizeletsugarak?Menjél már, gyagyás dugjál meg egy villanyoszlopot,ha már a kecske menekül előled, ha egszer megint előbukkantál, te szerencsétlen román segg, a nyári avar alól, Te lóganyéarcu ?
tulipan
@cikicakk55: Teljesen igaza van! Én is sajnálom, hogy karma1 megunta az itteni idióta, agyatlan, román, Durbincs és tsai- bandát! Én is szerettem, az írásait!!! Ámde, Új ZÉLANDRÓL, feltehetően kellemes környezetből, én sem szidalmaztatnám ilyenekkel magam!!!
verőce21
@tulipan: (09:07) Ne írogassál hülyeségeket, te narancsos liberálfasiszta!
Igaztalanul sértegetsz másokat?
tulipan
@verőce21: MI A HÉZAG, TE NARANCSOS SEGGNYALDOSÓ, náci?? Csak nektek szabad TÁN másokat sértegetni??
verőce21
Ez a Márki-Zay egy veszélyes ember. Szektatagság, rosszul sikerült otthonszülés-levezetések, dörgölődzés az amerikai demokratákhoz, továbbképzés ismeretlen céllal az USA-ban...
cikicakk55
@tulipan: ma :09:13

Igen és azért is volt jó Karma1 írásait olvasni,mert Ő már mint kinn élő Magyar látta az országunkat. Mi is tudjuk,hogy nem jó így,de mihozzánk nem jutnak el olyan hírek,mint Új_ Zélandba,vagy Angliába Magyarországról. nagyon megválogatják a cikkeket amit olvashatunk,láthatunk hallhatunk. Sok mindent az internetről tudunk,de nem tudhatjuk mennyire biztos vagy igaz az a hír.Új_ Zélandnak nem érdeke Magyarországról sem jót sem rosszat írni. Ők leírják azt amit látnak,vagy a többi ország vezetőitől tudnak. Karma 1 sok olyan dolgot megírt,amit neki elhihettünk,mert Ő egy hiteles forrás volt. Nem volt érdeke bennünket hazugaságnak vagy valamelyik párt érdekének kitenni. Gondolom ezért is bántották annyira,mert Ő olyat is tudott és büntetlenül megírhatott,amit mi nem tudtunk volna meg soha. Én is nagyon sajnálom,hogy már nincs köztünk,de remélem jól van. Ha megtehetném én is itt hagynám ezt az országot.
tulipan
@cikicakk55: LÁTOD, ITT EGY JÓ PÉLDA A NARANCSOS beetető hazugságra! Maguk sem hiszik, mert lehetetlen, de folyamatosan,kétségbe esve üvöltik, már napok óta!!!
www.napi.hu/magyar_gazdasag/csaladpolitika-gyerekvallalas-europai-bizottsag-magyar.687341.html
tulipan
@verőce21: Végtelen baromságokat, éppen Ti írogattok folyamatosan, rohadó. narancsos, NÁCI DÖGÖK!!
tulipan
Ej Te @durbincs: Te idióta, bunkó, BŰZÖS, ROMÁN, narancsos szarnyaldosó, vizelet szipókázó kolomár, Te vagy a legócskább rongy, narancsos-orbán seggnyaldosó, Félfarok, ott a ploesti denevérszaros , húgytól bűzlő, éjsötét bányakecód mélyén? Hiszen mindenki előtt köztudott, hogy haverjaiddal, Shikarival, Verőce21-el, na meg persze a Csizmás Konddal ott voltatok az Úz -völgyébe volt székelykaput betörni-kopjafákat kihúzogatni -levizelni az ottnyugvokat ?... meg még sok más velejéig gonosz, hozzátok hasonlóan narancsos haverjaitokkal együtt? Persze, hiszen Ti vagytok a Temetőeldözerolok ? +a Bánya-lárvák, és persze a szájjas-májas veloszipéd-bánya-rém-hősök ? Mond mán Te szarkupac, ugyan mért is hápogsz mindig akárhányszor csak lehuznak ? + ugye, mert nektek mán még, a csatorna is bedes ? Hülyécske, bunkó jó nektek ugyi, gyermekekre támadni és őket bántalmazni, pimasz pedofillok!Ócsán már a kocsmába dárcozzák a kifüggesztett pofázmányodat ?(Tudod, román, szaros pofájú: magyarul a múlt időt 2 TT-vel jelőljük!))Hát, te hát aztán jó sokat nézted az Echo-tV-t az este ? a narancsos havejaid is annyira megvetnek, hogy folyton levizelnek ? hiába is állsz kicsit arrébb ? mert akkor meg a zsebeidbe mennek a vizeletsugarak?Menjél már, gyagyás dugjál meg egy villanyoszlopot,ha már a kecske menekül előled, ha egyszer megint előkapartak a nyári avar alól ? Te bezzeg TAHÓ kula dög? Jah, bocs nálatok, ott a bányába nincs is avar ? csak Denevérquano, meg lóvizelet? ? Te lóganyéarcu ?
tulipan
Ej Te @durbincs: Te idióta, bunkó, BŰZÖS, ROMÁN, narancsos szarnyaldosó, vizelet szipókázó kolomár, Te vagy a legócskább rongy, narancsos-orbán seggnyaldosó, Félfarok, ott a ploesti denevérszaros , húgytól bűzlő, éjsötét bányakecód mélyén? Hiszen mindenki előtt köztudott, hogy haverjaiddal, Shikarival, Verőce21-el, na meg persze a Csizmás Konddal ott voltatok az Úz -völgyébe volt székelykaput betörni-kopjafákat kihúzogatni -levizelni az ottnyugvokat ?... meg még sok más velejéig gonosz, hozzátok hasonlóan narancsos haverjaitokkal együtt? Persze, hiszen Ti vagytok a Temetőeldözerolok ? +a Bánya-lárvák, és persze a szájjas-májas veloszipéd-bánya-rém-hősök ? Mond mán Te szarkupac, ugyan mért is hápogsz mindig akárhányszor csak lehuznak ? + ugye, mert nektek mán még, a csatorna is bedes ? Hülyécske, bunkó jó nektek ugyi, gyermekekre támadni és őket bántalmazni, pimasz pedofillok!Ócsán már a kocsmába dárcozzák a kifüggesztett pofázmányodat ?(Tudod, román, szaros pofájú: magyarul a múlt időt 2 TT-vel jelőljük!))Hát, te hát aztán jó sokat nézted az Echo-tV-t az este ? a narancsos havejaid is annyira megvetnek, hogy folyton levizelnek ? hiába is állsz kicsit arrébb ? mert akkor meg a zsebeidbe mennek a vizeletsugarak?Menjél már, gyagyás dugjál meg egy villanyoszlopot,ha már a kecske menekül előled, ha egyszer megint előkapartak a nyári avar alól ? Te bezzeg TAHÓ kula dög? Jah, bocs nálatok, ott a bányába nincs is avar ? csak Denevérquano, meg lóvizelet? ? Te lóganyéarcu ?
tulipan
@Shikari: Nektek, ugye? Hülye narancsos seggnyaldosó hantaboyok???
tulipan
@durbincs: @durbincs: Ej Te, sötét senkiházi@durbincs: Te idióta, bunkó, BŰZÖS, ROMÁN, narancsos szarnyaldosó, vizelet szipókázó ? Te vagy itt is, a legócskább rongy, narancsos-orbán seggnyaldosó, Félfarok, ott a ploesti denevérszaros , húgytól bűzlő, éjsötét bányakecód mélyén? Hiszen mindenki előtt köztudott, hogy haverjaiddal, Shikarival, Verőce21-el, na meg persze a Csizmás Konddal ott voltatok az Úz -völgyébe volt székelykaput betörni-kopjafákat kihúzogatni -levizelni az ottnyugvokat ?... meg még sok más velejéig gonosz, hozzátok hasonlóan narancsos haverjaitokkal együtt? Persze, hiszen Ti vagytok a Temetőeldözerolok ? +a Bánya-lárvák, és persze a szájjas-májas veloszipéd-bánya-rém-hősök ? Mond mán Te szarkupac, ugyan mért is hápogsz mindig akárhányszor csak lehuznak ? + ugye, mert nektek mán még, a csatorna is bedes ? Hülyécske, bunkó jó nektek ugyi, gyermekekre támadni és őket bántalmazni, pimasz pedofillok!Ócsán már a kocsmába dárcozzák a kifüggesztett pofázmányodat ?(Tudod, román, szaros pofájú: magyarul a múlt időt 2 TT-vel jelőljük!))Hát, te hát aztán jó sokat nézted az Echo-tV-t az este ? a narancsos havejaid is annyira megvetnek, hogy folyton levizelnek ? hiába is állsz kicsit arrébb ? mert akkor meg a zsebeidbe mennek a vizeletsugarak?Menjél már, gyagyás dugjál meg egy villanyoszlopot,ha már a kecske menekül előled, ha egyszer megint előkapartak a nyári avar alól ? Te bezzeg TAHÓ kula, nehogy véletlenül, tükör elé tévedj !
tulipan
@Durbincs: @durbincs: Ej Te, sötét senkiházi@durbincs: Te idióta, Zsíragyú,, BŰZÖS, ROMÁN, narancsos szarnyaldosó, vizelet szipókázó ? Te vagy itt is, a legócskább rongy, narancsos-orbán seggnyaldosó, Félfarok, ott a ploesti denevérszaros , húgytól bűzlő, éjsötét bányakecód mélyén? Hiszen mindenki előtt köztudott, hogy haverjaiddal, Shikarival, Verőce21-el, na meg persze a Csizmás Konddal ott voltatok az Úz -völgyébe volt székelykaput betörni-kopjafákat kihúzogatni -levizelni az ottnyugvokat ?... meg még sok más velejéig gonosz, hozzátok hasonlóan narancsos haverjaitokkal együtt? Persze, hiszen Ti vagytok a Temetőeldözerolok ? +a Bánya-lárvák, és persze a szájjas-májas veloszipéd-bánya-rém-hősök ? Mond mán Te szarkupac, ugyan mért is hápogsz mindig akárhányszor csak lehuznak ? + ugye, mert nektek mán még, a csatorna is bedes ? Hülyécske, bunkó jó nektek ugyi, gyermekekre támadni és őket bántalmazni, pimasz pedofillok!Ócsán már a kocsmába dárcozzák a kifüggesztett pofázmányodat ?(Tudod, román, szaros pofájú: magyarul a múlt időt 2 TT-vel jelőljük!))Hát, te hát aztán jó sokat nézted az Echo-tV-t az este ? a narancsos havejaid is annyira megvetnek, hogy folyton levizelnek ? hiába is állsz kicsit arrébb ? mert akkor meg a zsebeidbe mennek a vizeletsugarak?Menjél már, gyagyás dugjál meg egy villanyoszlopot,ha már a kecske menekül előled, ha egyszer megint előkapartak a nyári avar alól ? Te bezzeg TAHÓ kula, RONDA ZOMBI, nehogy véletlenül, tükör elé tévedj !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.