Magyarország tengeri kikötőt és kijáratot létesít az olaszországi Triesztben a magyar vállalkozások számára, az erről szóló megállapodást pénteken írták alá – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter pénteken Triesztben.

Újra lett tengeri kikötőnk – Magyarország egy 300 méteres partszakaszt vett az olaszoktól 31 millió euróért

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az olasz parti őrség hajóján Trieszt kikötőjében 2019. július 5-én. Magyarország egy 300 méter hosszú partszakasszal rendelkező 32 hektáros területet vásárolt meg Trieszt kikötőjében 31 millió euróért, 60 éves koncessziós szerződés keretében. MTI/KKM/Burger Zsolt

Szijjártó Péter Matteo Salvini olasz belügyminiszterrel közösen tartott sajtótájékoztatóján elmondta,

Magyarország egy 300 méter hosszú partszakasszal rendelkező 32 hektáros területet vásárolt meg Trieszt kikötőjében 31 millió euróért, 60 éves koncessziós szerződés keretében.

A vámszabadkikötőben majdnem 100 millió eurós infrastrukturális beruházást is terveznek, hogy a magyar vállalkozások innen bonyolíthassák le exporttevékenységüket, amely várhatóan mintegy kétmillió tonna, avagy 78 ezer konténer lesz évente – ismertette a miniszter.

Kiemelte, hogy

a kikötőről aláírt megállapodás az elmúlt évek egyik legfontosabb szerződése, amely stratégiai fontosságú a magyar vállalatok és Magyarország számára.

A megállapodással új fejezet kezdődik a magyar-olasz kapcsolatokban, a két ország közötti együttműködés pedig még soha nem volt ilyen bíztató – fogalmazott Szijjártó Péter.

Szijjártó Péter kitért arra is, hogy Olaszország az ötödik legnagyobb kereskedelmi partnere Magyarországnak, és egyben az ötödik legfontosabb beruházó Magyarországon, 700 olasz vállalat több mint 15 ezer munkavállalót foglalkoztat.

Újra lett tengeri kikötőnk – Magyarország egy 300 méteres partszakaszt vett az olaszoktól 31 millió euróért

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Zeno D'Agostino, a kikötő vezérigazgatója a trieszti kikötőben 2019. július 5-én. MTI/KKM/Mitko Sztojcsev

Matteo Salvini azt hangsúlyozta, hogy a "fejlődés irányába nyitnak kikötőket", és olyan együttműködési megállapodásról van szó, amely kiemelten hozzájárul az olasz gazdaság növekedéséhez.

A politikus elmondta, hogy Szijjártó Péterrel folytatott tárgyalásán beszéltek az energetikai területről, mezőgazdasági és élelmiszeripari együttműködésről, közös védelmi elgondolásokról. Hozzátette, hogy tárgyaltak nagy infrastruktúrális együttműködésről, amelynek keretében Magyarország együttműködik Olaszországgal. Energetikai útvonalakról is beszéltek, amelyek szintén független összeköttetést biztosítanak a két ország között. Salvini úgy vélekedett, hogy ezek gazdaságilag Trieszt városa számára is nagyon fontos lépések, Magyarország gazdasága pedig kibontakozóban van és "erős fejlődési útvonalon" halad.

Salvini elmondta, hogy péntek délelőtt felhívta Bostjan Poklukar szlovén és Davor Bozinovic horvát belügyminisztert, mert nyitott kikötőket szeretnének, nyitott határokat, amelyek a gazdagságot erősítik.

Salvini elmondta azt is, hogy Friuli-Venezia Giulia tartomány kormányzója, Massimiliano Fedriga szeptemberben ellátogat Magyarországra, ahova ő is igyekszik elkísérni a kormányzót.

Forrás: MTI

78 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Qqberci
És akkor most a Budapest - Belgrád vasutat is arra kanyarítják (Felcsút érintésével)?...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
tudode
Ha esetleg szigetre is fáj a MŰFOGA a kurmánynak:
.
----- Interneten árulnak horvát szigeteket
.
24.hu/kulfold/2019/07/04/elado-sziget-horvatorszag-thaifold/
.
Lesz itt még NAGYMAGYARORSZÁG, itt, ott vásárolnak orrba szájba ezt, azt amat a NEMZET csóróKÁI!.
.
----- Külföldi sajtó: Orbán "nagy Magyarországról" álmodik
.
civilhetes.net/kulfoldi-sajto-orban-nagy-magyarorszagrol-almodik
.
Eddig minden RÉMÁLMA teljesűlt, még az is, amelyet majdan álmodik az, aki vályogházból indult el Pöstre szerencsét próbányi!
Qqberci
És akkor most a Budapest - Belgrád vasutat is arra kanyarítják (Felcsút érintésével)?...
Macskaszem
A bolondnak is megéri, hát még nekünk.
simmering73
Végre. Akkor mehet a hadüzenet Amerikának, ha nem úgy járják a tschardast, ahogy mi akarjuk.
silber13
Téboly, amit ezek a beteg agyukkal elterveznek. Átgondolatlan baromság, nagyzási mánia! Ennyi!!
namihami
Hurrá, végre lesz hol kikötni a Hapci motorost! A Hófehérke átkelőhajó vígan szelheti a világtengereket.
human
Vegyünk már tengert is hozzá akkó.
Commenter
Itt a kikötője Horthy utódának. És az nem Sharif Horthy az unoka.
tudode
És mégis lett ŐFÉLESÉGÉNEK tengeri kikötője, miután meghiusúlt
,
------ Nem lesz szlovén-magyar közös építésű vasútvonal
.
24.hu/kulfold/2019/01/17/szlovenia-koper-vasut/
.
"""A korábbi tervek szerint Budapest 200 millió euróval támogatta volna a projektet. Cserébe a magyar kormány azt kérte, hogy a koperi kikötő és az oda vezető vasútvonal fejlesztésében magyar vállalatok is komoly szerepet játszhassanak,
mivel a koperi a magyar vállalatok által leginkább használt kikötő. Ezt azonban csak Miro Cerar volt miniszterelnök pártja (SMC) támogatja."""
.
Úgy tűnik, hogy a KOPERI KIKÖTŐ zsibi nem jött össze, vagy két kikötője lesz a SZAKBARBÁROK segítségével az országnak, de az még talány, hogy cuccolják oda a szállítmányokat!
.
Félelmetes az, amikor HOZZÁ NEM ÉRTŐK kötnek bármiféle üzletet, politikai céljaik elérése céljából is!
kereső
Lovas tengernagyunk is lesz- aztán meg kormányzó?És még mindig nincs tengerünk- csak egy kikötőnk.Jó pizért.Mire kiépitik az infrastruktúrát , a 30 milliárdból-lesz tizszerese. Hú de jó lesz !
Rózsika Hatházi
A pórnép is mehet akkor a tengerpartra? Mittom én, a gumikacsát tologatni a tenger habjaiban?
Pálinkafőző Rézüst
méjszaroslölöé, alias vikivajdáé lett e kikötő... tapsoljatok szarosnyelvű elvtársak...
papa.49
Egy fenét ott fog állomásozni az a hajó amelyik a ,,MANCSAFTOT,, elszállítja Dél-Amerikába a bukfenc után, fogunk még mink ÓCEÁNJÁRÓT IS VÁSÁROLNI !!!
Commenter
@kereső: már megvan a tengernagy is, a kormányzó is csak más a neve.
tudode
Remélhetőleg az alábbi hír HÁP, HÁP, de ha van valóságtartalma az elképesztő, hogy egy közel 1,5 milliárd népességű ország zsibizik egy alig 10 milliós, akármilyen jogállású ÓSZERES országocsKÁVAL:
.
hvg.hu/kkv/20190705_Kina_remeli_a_BelgradBudapest_vasutvonal_utan_utakat_hidakat_es_energatikai_projekteket_is_megvalosit_Magyarorszaggal
.
"""A 2400 év alatt megtérülő beruházás után a kínaiak további lehetőségeket látnak az együttműködésben.
A Budapest-Belgrád vasútvonal kiépítése a Kína és Közép-Európa közötti együttműködés zászlóshajójaként indult, de több lett ennél, kiderült, hogyan tud Európa együttműködni Kínával, de az is, hogyan tudnak a közép-európai országok egymással együttműködni, mondta Palkovics László innováció és technológiai miniszter Belgrádbn, a vasútvonal fejlesztésével foglalkozó magyar-szerb-kínai munkacsoport ülését követő sajtótájékoztatón.'""(...)
.
Akkor, amikor
.
---- Tíz magyar vasútvonal, ahol egy csiga zavarba hozná a vonatot
.
24.hu/belfold/2018/07/30/mav-lassu-vonatok-menetido/
.
NoMÁLIS, hogy "csak" egy, két SZAKBARBÁR áll a vártán!
silber13
Lesz patraszállási lehetőége az afrikai füldrészról érkezőknek.
papa.49
Csak még a vasutat kanyarítsátok arra igaz közben néhány 100 km alagutat is kéne fúrni a Balkán hegységben de mi az nektek SZARGYÁRTÓ !!!
Lepényleső
Adófizetők pénzén szabad kikötő Olaszországban,az adófizetők pénzét magánosító maffiózók
részére,akiket most aranyosan mint vállalkozók határoznak meg? Azonban az is lehet,hogy
afrikai bevándorlók szabad magyar területre léphetnek majd itt (természetesen busás áron)?
Aztán amikor összeomlik az ország,a patkányok innen hajóznak melegebb vizekre?
kereső
Az a hajó is a "miénk", amelyen toporzék pózol?
Commenter
@papa.49: menekülő utak földön, vízen égen...
papa.49
@Commenter: Ki tudja melyiket érik el, ha menekülni kell )))))))))))))))))
papa.49
@Commenter: Itthon kell őket tartani, és napi 20 órás munkával keressék meg a ,,betevő falatjukat,, !!!
Borsodi
Értelmes be fektetés! Erre nagy szükségünk van az biztos.31 millió euró,hogy osztoznak rajta?
papa.49
@Borsodi: Az már el van osztva ez lett a végeredmény !!!
Commenter
@papa.49: annyi szükségünk van rá, mint kb . a Vasas új focistadionjára.
Jozefina
Röhely!!! Egyszerűen!!! Egy konténer szállító hajó majdnem akkora. Ki sem tud kötni!!!
jesz
örülni kellene...hurrá...

A jóltájékozottak biztosan tudják a kikötő méreteit...a szélességét tudom, engem a merülési mélység érdekelne...mert nagyon nem mindegy mekkora hajó tolathat be a rakodófalhoz...
Nessy
@jesz: Feltételezhetően valamelyik luxus yacht. Egy tisztességes konténerhajó merőlegesen a parttal! De most már semmi akadálya az ellentengernagyi dísz egyenruhának O.V. számára! Csak kardot ne kössenek a derekára, mert hasra esik benne!
Hofipisti
Azt várom, hogy a nyomorgó, iszlám által fenyegetett USA-beli keresztényeknek mikor fogunk már végre tagállamonként egy-egy bazilikát építeni, s a szegény bevándorló terroristák által megszállt Németországnak mikor építjük fel mi, magyar adófizetők a határaikon körbe-körbe a nálunk már jól bevált kerítést - emberbaráti, keresztény alapon!
Gauntlet
Raguzát vagy Spalatot nem foglaljuk vissza? Anzsou zászló alatt olyan fáin lenne! Te... Nagyon!
Mirabilis
Magyarország vette- az én pénzemből, amiről nem csinált orbán nemzeti konzultációt - vagy orbán/mészaros vette magának? -az én pénzemből?
nevemnick
Vitéz Nagyfelcsuti Szotyolaköpködő, majd ott áll a móló végén [email protected] kézzel mogyorózva önmagát, s felkiált:
,,A zenyém!"

:D
Mirabilis
Szeretném látni az adásvételi szerződést.
papa.49
@Mirabilis: Na azt már legalább 80 évre titkosították !!!
human
Akkor megint lesz altengernagyunk is? Vajon ki lesz az?
colibri
@nevemnick: Lám, a felső kép a bizonyíték rá, hogy a kakadu külügyér nagyon jó tanítvány, ő is [email protected] kézzel mogyorózza magát...
Nessy
@human: Úriember biztosra nem fogad! :-))))
Most keresnek egy teherbíró 3XL méretű fehér lovat az illetőnek! :-))
desir62
Egy komolyabb tankker be sem fér mert hosszabb mint 300 méter.
De lölőke hajójának biztos jó lesz.
simmering73
Az elmúlt évek legfontosabb eseményének aposztrófálta a királyi szennytévé. Állatok.
staro2
Vettek egy 320m x 1000 m- es földdarabot.
Egy olyan kikötöben, ahol eddig is bárki ott lehetett.
Olaj- gáz kikötő nem lehet mert annak komoly technikai feltételei vannak, a konténer
Kínáből Pireuszon át jön avagy mi a lószerszámért építünk arra vasutat?
Mire a szükséges térbeton, különféle raktárak, kiszolgáló épületek daruk ,targoncák tehát minden összejönne, kiderül, hogy az egész egy ordas nagy kamu, és szimpla lopás .
papa.49
@staro2: Jól látod ez csak KIFIZETÉS VOLT !!!
nezelodo
Na most már csak a drónok reptetését kell megakadályozni, hogy ne vegzálják a vezért ott, amikor a Lölö hajóján piheni ki Európa megmentésének fáradalmait.
tudode
Hogy mennyire NEMZETKÖZI az a kikötő "is" amelyet a zemberek SEGELMÉVEL megvásároltunk,
.
--- Visszatérnének-e a fiumeiek Magyarországhoz? Megkérdeztük őket
.
www.youtube.com/watch?v=XvEBVyC3I08
.
A KAPRJ kurtácsKÁK visszatértek! Nem csak ide, mindenhova bevásárolják magukat, netán annak reményében, hogy megvalósul a VÁSOTOVA gyermekkori, vagy milyen álma
.
----- Külföldi sajtó: Orbán "nagy Magyarországról" álmodik
.
civilhetes.net/kulfoldi-sajto-orban-nagy-magyarorszagrol-almodik
.
A bugyiárusok tanulhatnának tőle/lük!
Eriksson
Bravó! Magyarország adriai áruforgalma ezzel a kikötővel sokkal olcsóbb lett. A továbbiakban ezen a partszakaszon kikötő más országbéli hajók kikötői díjai a magyarokat illeti. A befektetés viszonylag hamar megtérülhet.
kissé felnőttem
ott akkor az én luxusjachtom is elfér dinnyéseké mellett? uri gesztus köszi
36
A hitelkihelyezések után, egy újabb kreatív és zseniális ötlet. Csak így tovább!
csak úgy....
Brávó! Ha valaki látott már tengeri kereskedelmi hajót az el tudja képzelni, hogy egy 300 méteres partszakaszon ,hány darab tud egyszerre kikötni ! :)
@Eriksson: ez a befektetés sosem térül meg ,max. 1-2 magyar yacht tulajdonosnak ócssóbb lesz a "parkolás" !
csak úgy....
@human: Horthy ellentengernagy volt és ha jól emlékszek,akkor pont a digók lötték ki a segge alól az SMS Szent Istvát ,csónakokból...
Szerintem legyen most a Lörinc, az mindenhez ért...
csak úgy....
@verőce21: már alig vártalak,selymes nyelvü,hazudós tutajos! :) ugye te nyelvész és hajózási szakember? különben kössz,hogy korrigálsz, ezt-azt töled is tanúlhat az embör...
papa.49
@csak úgy...: Csak az volt a baj, hogy a ,,lovas tengerész,, nem volt rajta !!!
verőce21
@csak húgy...: Már régen megígértem neked, hogy mindig korrigálom a helyesírásodat amikor itt vagyok, ne járj ide fölöslegesen, tanulj valamit!
Pálinkafőző Rézüst
@verőce21: kettőspont után csak akkor kezdünk mondatot nagybetűvel, ha tulajdonnevet írunk! Nagyokos... :)))))
verőce21
@Pálinkafőző Rézüst: De mondatot kezdtem Jenőke, te 130 kilós nagyokos...!
csak úgy....
@verőce21: rendes töled,hogy foglalkozol vélem és közben, hagyod váratni (miattam) a sok,nyalásra váró fideszes segget! csak így tovább, jó tett helyébe jót várj,- egyszer meghálálom! :)
verőce21
@csak úgy...: (13:36) Ezentúl én is foglalkozom veled, ne csak te piszkálódj itt sértetlenül...! :)
CsipkeRózsa
A magyar vállalkozások oldják meg úgy, ahogy eddig. Hányan lehetnek, akik ezt kihasználják?
CsipkeRózsa
Tíz milliárd Ft erre a célra, a többi vállalkozás mit kap tőlünk ajándékba?
csak úgy....
@verőce21: figyelj,te jobb sorsra érdemes ,nem túl buta ember! veletek nem tudok mit kezdeni,mert nem értem,nem hiszem el,hogy ennyire korlátoltak vagytok! ...,szóval,nekem csak a "piszkálódás" maradt ,különben vehetnéd akupunktúrának...
kereső
@Mirabilis: Nem vette, Csak 60 évre bérli.
verőce21
Persze, hogy kevés a 300 méteres partszakasz...
De nem lehet egyszerre sokat vásárolni, mert ott is rendeletek, jogszabályok vannak, de inkább odafigyel ilyenekre a közvélemény. Majd fokozatosan lehet bővíteni, amikor már csak kisbetűs kommentárokban közlik a helyi újságok...
kereső
@Mirabilis: mivel a két kormány koncessziós szerződést kötött- koncesszió lényege, a hasznositás jogának átengedése- ezért a jogért fizetett a kormány 31 millió eurót.A hasznositás időtartama 60 év. A koncessziós szerződésben kiköthetik a felek bizonyos beruházások elvégzését is. Amit tudni lehet- a kormány erre 30 milliárdot szán-100 millió eurót. Amit nem lehet tudni, hogy a szerződés lejárta után mi lesz az infrastruktúrával, és nem lehet tudni, hogy mikor-és ki mondhatja fel a szerződést.Tehát Magyarország nem !!!vett kikötőt.
Mirabilis
@kereső: Aha! Vagy igaz, vagy nem, de pénzbe került, ugye? Kinek a pénzébe és kit szolgálja?
kokopelli
@Qqberci: Ez csak az első lépcső!A második az,hogy "El a dinári Alpokkal,szabad kilátásért
az Adriára",aztán szép lassan a többi! Az öreg kínai szerint: "Minden nagy menet is az első lé-
péssel kezdődik!"
kereső
@Mirabilis: Nem tudom, hogy mire mondod, vagy igaz-vagy nem. Tény: toporzék külügyérünk "koncessziós szerződést kötöttünk ..."- a koncesszió az nem vételt jelent- hanem hasznositási jogot.
Mirabilis
@kereső: Na mégegyszer:pénzbe került, ugye? Kinek a pénzébe és kit szolgálja?
kereső
@Mirabilis: Persze,hogy pénzbe került- és az adófizetők pénzébe. Hogy majd ki szedi a hasznait? A jövő kérdése- de azért vannak tippjeim.
Mirabilis
@kereső: "Hogy majd ki szedi a hasznait? A jövő kérdése": Ne röhögtess. Már ma mindenki tudja. Orbán.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.