Összecsaptak a rendőrök Hongkongban vasárnap a félautonóm kínai terület kormányzójának menesztését és a rendőrség által elkövetett erőszakos cselekmények kivizsgálását követelő több ezer tüntetővel.

Hongkongban ismét verekedés volt a rendőrök és a tüntetők között

A nap javarészében békés volt az észak-hongkongi Sa Tin járásban tartott tüntetés, de összetűzések törtek ki, amikor alkonyatkor a rendőrség elkezdte megtisztítani az utcákat. Egyes tüntetők egy bevásárlóközpontban sáncolták el magukat, ahol a rendőrök gumibottal ütlegelték őket, a tüntetők pedig a tiltakozás jelképének számító esernyőkkel támadtak a rendőrökre.

A rendőrség feltehetően több embert őrizetbe vett, de az újságírók nem látták, pontosan hány embert állítottak elő. Az erőszak éjfélig tartott, amíg az utolsó tüntetők is el nem vonultak az utcákról.

A tüntetés egyike volt az egykori brit gyarmat vezetői elleni sérelmek megnyilvánulásának. A hongkongi ellenzék arra panaszkodik, hogy egyre jobban visszaszorulnak Hongkongban a szabadságjogok és az autonómia, és a vezetés inkább a pekingi kormány, mintsem a saját népe érdekeit szolgálja.

Kína 50 évre "nagyfokú" autonómiát ígért Hongkongnak, amikor 1997-ben visszakerült kínai fennhatóság alá.

A rendőrség szombaton egy másik tüntetést is szétvert, amelyen a kínai kereskedők túlzott befolyása ellen tiltakoztak.

Vasárnap több hongkongi tüntető demokratikus választásokat követelt, mások pedig függetlenséget.

A szervezők szerint 111 ezren vettek részt a megmozduláson, a rendőrség adatai szerint a tüntetők száma 28 ezer volt – jelentette az RTHK műsorközlő.

A tüntetések júniusban kezdődtek a kiadatási törvény tervezett módosítása miatt, de végül a túlzott kínai befolyás és Carrie Lam kormányának politikája elleni tiltakozásba szélesedtek ki.

A vasárnapi tüntetésen azt követelték, hogy indítsanak vizsgálatot a korábbi demonstrációkon történt erőszakos rendőri fellépések miatti panaszok ügyében.

Lam kormánya júniusban végül elállt a kiadatási törvény tervezett módosításától. Ez utóbbi lehetővé tette volna, hogy hongkongi gyanúsítottakat Kínába szállítsanak, ahol a kommunista párt ellenőrzi az igazságszolgáltatást.

Lam bocsánatot kért a törvénymódosítás kezeléséért, de a bírálói továbbra is a lemondását követelik.

Vasárnap hongkongi újságírók képviselőinek egy csoportja vonult fel Lam hivatalához, hogy tisztázzák azokat a panaszokat, amelyek szerint a korábbi tüntetéseken a rendőrség újságírókat bántalmazott és akadályozott a munkavégzésben.

"Úgy tűnik, hogy szándékosan vettek célba újságírókat" – mondta Chris Jeung, a Hongkongi Újságíró Szövetség elnöke.

A rendőrség közleményben ígérte meg, hogy javítják a rendőrök kiképzését és az újságírókkal való kapcsolattartást.

(MTI)

(Fotó: MTI/EPA/Vivek Prakash)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.