Az Európai Unióban többet kell tenni az illegális bevándorlás csökkentése érdekében, küzdeni kell a szervezett bűnözői csoportok által működtetett embercsempészet ellen, védeni kell a menedékjogot, és támogatni kell a menekülteket például humanitárius folyosók kiépítésével – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság (EB) elnöki posztjának várományosa, jelenlegi német védelmi miniszter Strasbourgban kedden.

A beszéd azért volt fontos, mert még mindig nem biztos, hogy megvan-e a szavazattöbbség Von der Leyen megválasztásához

- írja a 24.hu

Von der Leyen az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén elmondott beszédében aláhúzta:

az Európai Uniónak (EU) stabil külső határokra van szüksége, de ehhez a migráció szempontjából frontországnak számító, legnagyobb nyomás alatt álló tagállamoknak megfelelő segítséget kell kapniuk.

Szolidaritásra kell törekedni a tagországok között, tisztességes együttműködésre, és fokozni kell az együttműködést a migráció kiinduló és tranzitországaival – hangoztatta.

Hozzáfűzte:

az Európai Uniónak jogi és erkölcsi kötelessége, hogy életeket mentsen, de az életmentés önmagában nem elégséges.

Az uniónak szerinte "humánus határokra" van szüksége, tiszteletben kell tartania minden ember emberi méltóságát. Kijelentette, meg kell erősíteni az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökséget, és modernizálni kell az európai menekültügyi rendszert. Új, átfogó menekültügyi és migrációs megállapodást kell létrehozni, valamint garantálni kell a schengeni övezet működését úgy, hogy biztosítható legyen a szabad mozgás és az emberek biztonsága egyaránt.

Üzent Von der Leyen: "aki Európát meg akarja fosztani az értékeitől, az ellen nagyon keményen fogok harcolni"

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság (EB) elnöki posztjának várományosa beszédet mond az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén Strasbourgban 2019. július 16-án. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A bizottsági elnökjelölt beszédében hangsúlyozta, hogy az uniós értékek, valamint a legsérülékenyebbek megvédésének legjobb eszköze a jogállamiság erősítése.

Biztosítani fogom, hogy a jogállamiság garantálása érdekében teljes és átfogó eszköztárat használjunk európai szinten. Nem lehet kompromisszumot kötni, ha a jogállamiság tiszteletben tartásáról beszélünk. Ezért az egész EU-ra vonatkozó jogállamisági mechanizmust kell kialakítani az Európai Bizottság vezetésével

- fogalmazott.

Az Európai Bizottság mindig az uniós szerződések független őre lesz. Megvédi a jogállamiságot, bárhol is támadják azt

- tette hozzá.

Ursula von der Leyen kijelentette azt is, hogy biztosítani fogja a nemek közötti teljes egyenlőséget az uniós biztosok testületében.

Ha a tagállamok nem javasolnak elegendő női jelöltet, nem fogok habozni új neveket kérni"

- mondta.

Von der Leyen kiemelte annak fontosságát is, hogy Európa határozottabban fellépjen fel a világban egyebek mellett a gazdaság, és a biztonságpolitika területén. A döntések mögé pedig minden tagállamnak be kell állnia – hangsúlyozta. A közös védelmi politika egyik legfontosabb eleme a NATO-val folytatott együttműködés, ugyanakkor közös európai védelmi unióra van szükség – közölte.

Nagy-Britannia uniós tagságának megszűnésére (Brexit) vonatkozóan az elnökjelölt aláhúzta, hogy rendezett kilépésre kell törekedni a bizonytalanság, a béke, és a stabilitás megőrzése érdekében.

"Bizottsági elnökként kész leszek meghosszabbítania a brit kilépés dátumát, ha arra szükség van a jobb megállapodás érdekében. A Egyesült Királyság szövetségesünk marad, barátunk és szoros partnerünk" – fogalmazott.

Leszögezte,

egyik fő prioritásává teszi, mandátuma első száz napjának kiemelt programja lesz, hogy az Európai Unió 2050-re klímasemlegessé váljon, valamint azt is el kívánja érni, hogy az EU vezető szerepet töltsön be olyan területeken, mint a zöld gazdaság finanszírozása és a kutatás.

Hozzátette, az unió gazdasági versenyképességének javítása elengedhetetlen feladata lesz az új összetételű uniós intézményi vezetésnek.

Mint elmondta, mindent meg szeretne tenni az európai minimálbér bevezetése érdekében, ez ugyanis minden teljes munkaidőben dolgozó ember számára méltóságteljes életet garantálna.

A szakszervezetekkel együttműködve általános keretrendszer kialakításán kell dolgozni – hangoztatta.

Kitért arra is, hogy támogatja az Európai Parlament által a 2014-es választások előtt létrehozott, az Európai Bizottság elnökének kiválasztását biztosító csúcsjelölti rendszert, azonban közösen kell dolgozni annak jobbításán. Érthetőbbé, láthatóbbá kell tenni az emberek számára, és foglalkozni kell az európai jelöltállítási rendszer, az úgynevezett transznacionális listák rendszerének kérdésével is, mint az európai demokrácia kiegészítő eszközével – mondta.

Számomra a legfontosabb, hogy Európa erős és egységes legyen. Aki Európát gyengíteni, megosztani akarja, meg akarja fosztani az értékeitől, az ellen nagyon keményen fogok harcolni

- jelentette ki Ursula von der Leyen.

Az Európai Tanács július elején tartott, háromnapos csúcsértekezletén döntött arról, hogy Ursula von der Leyent javasolja az Európai Bizottság elnöki posztjára. A jelöltet az Európai Parlament tagjai többségének kell megválasztania, erről az EP plénuma kedd délutáni ülésén tart szavazást.

Forrás: MTI

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

babp1982
Na bammeg O1G rá csesztél ez a nő úg néz ki rád mászik , mert ez rolad meg a lengyel tesokról szól érted cserebogár a jogállamiságot a lopást számon kéri rajtad-:)))))))))
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
verőce21
Veszélyes ez a hölgy. Bőszen mantrázta az összes agyatlan, mostanában divatos szólamokat: női kvóta, szolidaritás, Európai Egyesült Államok, vétójog megszüntetése, jogállam , európai értékek, stb.(kiüresített szavak).
A legveszélyesebb az, hogy az eddigi gyakorlatnak megfelelően a nyugati felsőbbrendűség pökhendiségével (három nyelven is) beszélt.
CsipkeRózsa
Nem értem, Orbán nem tudta, kit akarnak maguknak? Rájuk nézve rosszabb, mint a két jelölt, akit nagyon nem szerettek volna elnöknek.
rokker33
Ursula Ursula te olyan vagy mint a dékás emeszpés fúzió!! Ígérgetsz fűt fát hogy hatalmi pozícióba kerülj és majd kb nem fog semmi érdemleges történni európában! Nagy ígérgetések azért pl egységes uniós bér, illegális migráció korlátozása,női vezetők,környezet védelem stb stb!! Szerintem semmit sem fog tudni ebből betartani,de majd kiderül hogy milyen tökös csaj!!
rokker33
Legalábbis Junker bácsi nem sokat tett szeretett Európáért!!
kakambuki
@CsipkeRózsa Orbán nagyon jól tudta mit csinált. A héják, vagyis az országra legveszélyesebb első két jelölt megválasztását sikerrel hárította szövetségeseivel. Ezt követően gyorsan javasolt egy harmadikat, amelyik egyrészt német, másrészt megfelelőbb mint az első kettő vagyis nem tekinthető héjának. Arról pedig hogy jelenleg ilyen a választék a rendelkezésre álló jelöltekből nem ő tehet. Az illető jelöltségével pedig megnyugtatta a németeket köztük Merkelt, illetve elhárította magáról azt a vádat miszerint ő egy zavarkeltő és egyáltalán nem törekszik megegyezésre senkivel.
kokopelli
...: jobb lett volna,ha az itteni okosoknak csak németül beszélt volna,a hölgy,mert akkor
két nyelvvel kevesebbet nem értettek vona meg!...nem ígért semmit,mert az nem az ő asztala!
A nyugati felsőbbrendűség az nem más,mint a keleti kissebbrendűség érzése !...mit is tudna
ígérni a "jó napon"! kívül,amit szintén csak kívánni tud! Neki semmit nem kell betartania,mert az
a reszortosokra tartozik! Igaz M.o.-on az Orbán mindent elintéz maga,mint a "Bukfenc" a cikusz-
ban anno!...".Bukfenc mindent tud! "
csak úgy....
@rokker33: volt már randid ursulával és ezeket onnan tudod?
gondolom ,a juncker bácsi pályafutását is végig követted és tisztában vagy a dolgaival a hiányosságaival ...stb. orbánról is tudsz valami érdekeset ,vagy téged, csak a külföldi politikusok érdekelnek? :)
CsipkeRózsa
@kakambuki: A választékból muszáj valakit kinézni maguknak, a kettő nem kellett a fidesznek, maradt a harmadik. Szerintem Orbán már visszatáncolna valamelyik elutasítottjára. Ők sokkal enyhébbek, mint Ursula von der Leyen.
verőce21
@fideszes gyökér: (13:35) Szerencsére te is megértetted mint mondott Ursula..., - mi, Gyökér?
babp1982
Na bammeg O1G rá csesztél ez a nő úg néz ki rád mászik , mert ez rolad meg a lengyel tesokról szól érted cserebogár a jogállamiságot a lopást számon kéri rajtad-:)))))))))
bence
Na viktor ! Most aztán rakhatod magad alá a pelenkát ! Mert , hogy megfosatnak az tuti !
rokker33
@csak úgy...: Nem vagyok tisztában Junker es Ursula munkásságával, de azt tudom hogy mióta unió tagja vagyunk értünk magyarokért nem sokat tett mondhatnám a kisujját sem mozdította! És most nem arra gondolok, hogy adjon több pénz támogatást stb:Sem a Medgyessy sem a Gyurcsány kormány sem a Fideszt Orbánnal soha senki nem ellenőrzi hogy hová tűnik a rengeteg milliárd támogatás!A korrupció a média birtoklás az uniós pénzek Mészáros Tiborz stb senki nem ellenőrzi a mai napig hogy lettek milliárdosok pár év alatt!A választási csalások Medgyessy is Gyurcsány is lopott bőven és mégis senkit nem érdekel!! Hányok az ilyen ígérgetős emberektől!!
rokker33
@csak úgy...: És most megválasztják mi fog történni!?Semmi!! Ugyan úgy fog a lopás folytatódni, pedig ez nem a nép meg az ellenzéki oldalnak lenne a dolga,hogy a fidesznek a körmére nézzen hanem ott akik ülnek Brüsszelben és mindig csak a migráció a fő téma !!
csak úgy....
@rokker33: Azt honnan tudod,hogy Brüsszelben a migráció a fö téma? orbánéknak biztosan,mert azon kívül, még soha másról, egy értelmes mondatot nem hallottam fideszes szájából.
rokker33
@csak úgy...: Hát fontosabb téma évek óta,mint a magyar politikusok vezetők rokonok barátok ellenőrzése,hogy miért is lett egy gázszerelőből milliárdos üzlet ember ráadásul 2010 után a vagyona rohamosan nőtt több mint 300 milliárd forintig Tiborznak meg "csak" 40 milliárd jutott 2-3 év alatt!!! Nem vagyok fideszes vak bégető birka és azért átlehet látni a magyar és EU rendszer hiányosságait hibáit és azt tudom,hogy Magyarországgal mint uniós országgal a pénzkifizetésen kívül semmivel nem foglalkoznak. Ígérgetéséből elegem van Orbán egy tapló senkiházi hazug erkölcstelen ember meg az egész uniós semmit tevő parlamenti naplopók is!! Figyeld meg SEMMI nem fog változni sajnos ugyan úgy fogják a pénzt lopni mint eddig!Ursula sem fog csinálni semmit nekünk nem lesz jobb elzavarni Orbánt már nem lehet erőszak nélkül!
tulipan
Végre megszólalt von der Leyen már, a témában! Nagyon ideje volt!!!
verőce21
"támogatni kell a menekülteket például humanitárius folyosók kiépítésével" – ez a szöveg csak a megválasztási többség eléréséhez kellett! A bevándorláspártiak pedig becumizták! :)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.