Üdvözlendő, hogy Ursula von der Leyen megválasztásával sikerült stabilitást teremteni, és a német elnök ambiciózus új kezdetet jelent Európa számára, az EU további demokratizálását ígérte, amiért az Európai Parlament (EP) továbbra is küzdeni fog – jelentette ki a Deutschlandfunk német közszolgálati rádiónak adott interjúban szerdán Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) EP-frakcióvezetője.

Így reagált Weber Ursula von der Leyen megválasztására

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

 A bajor politikus, az EPP korábbi jelöltje az Európai Bizottság élére, ismét sajnálatosnak nevezte, hogy a csúcsjelölti rendszer nem érvényesült. Úgy értékelte, hogy ez visszalépést jelent, de bizakodónak mutatkozott abban, hogy a parlament érvei a jövőben felülkerekednek.

"Keményen kell küzdenünk azért, hogy elérjük a céljainkat" – húzta alá Manfred Weber.

Az Ursula von der Leyent támogató szűk parlamenti többséggel kapcsolatban közölte, hogy az egyáltalán nem gyengíti a megválasztott elnök pozícióját.

"Megválasztották, és egy demokráciában az számít, hogy a képviselők többségét maga mögött tudja" – szögezte le Weber, aki pozitívumként említette, hogy az Európai Tanács ellenszavazat nélkül jelölte von der Leyent a posztra.

Most az a kérdés, hogy ez az összhang a tartalmi kérdésekkel kapcsolatban is fennmarad-e a parlamentben és a tanácsban – hangoztatta Manfred Weber.

Weber szerint központi kérdés, hogy miként lehet Európát emberközelibbé tenni, mert ebből az elmúlt hetekben hiány mutatkozott. Ezen a téren erős jelzésnek nevezte, hogy von der Leyen elmondta: támogatja, hogy az Európai Parlament kezdeményezhessen új jogszabályokat.

Ezzel a joggal csak az Európai Bizottság rendelkezik az uniós intézmények közül, és a javaslatból csak akkor lehet jogszabály, ha az EP és a tagállami kormányok minisztereiből álló tanács is elfogadja.

"Egyre közelebb kerülünk ahhoz, hogy az Európai Parlament egyenjogúvá váljon" – vélekedett a néppárti frakcióvezető.

Forrás: MTI

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

tudode
Új szelek fognak fújni amiatt is, mert a finn elnökség elkövetkező féléves munkájában prioritást élvez a JOGÁLLAMISÁG kérdése!

Ráférne az országra egy kis reménysugár, amellyel, akikkel már nem képes megbírkózni, mert FÉLELEM LENGI át az országot, még azok is, akiknek életeleme a konfrontáció, a békétlenség, stb. stb.
Desischado
Reménykedem, de főleg a finnekben bízom!
Ludas Matyi
@Desischado: Miben remenykedsz? Akkor nem vagy valoszinü tisztaban azzal, hogy 1989-ben nem a nyugat nemetek szabaditottak fel az NDK-t, hanem eppen forditva törtent. A Merkel a Honecker egyik jobb keze volt az FDJ-ban, valamint a Stasi ügynöke volt akik több rendszer ellenes egyeneket es csaladokat küldtek a börtönbe. Az Ursula von der Leyen ugyanugy mint Merkel az FDJ es a Stasi ügynöke volt. Merkelnek sikerült tönkre tennie a nyugat nemet allamot ,most Europa van a soron, mert a harmas Stasi (Kramp-Karrenbauer) fogat addig nem nyugszik, amig minden allamot (magyarorszagot) is nem kenyszeriti a hatalma ala. Ha ugy lesz lefogja Ursula von der Leyen ha kell eröszakkal is le fogja bontatni a Magyar hataron levö keriteseket. Es akkor annyi neked Magyarorszag!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.