Az Európai Parlament elnöksége csütörtöki ülésén döntött az uniós képviselőtestület alelnökeinek következő két és fél évre szóló portfólióiról. A fideszes Járóka Lívia megtartotta eddigi portfólióit, egyebek mellett az EP ellenőrző testületének elnöke marad, Dobrev Klárának, a Demokratikus Koalíció (DK) EP-képviselőjének pedig a Régiók Bizottságával, valamint a Gazdasági és Szociális Bizottsággal való kapcsolattartás lesz egyik fő feladata.

Az EP döntött az alelnökök portfólióiról, köztük a két magyar alelnök feladatairól

Járóka Lívia, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az Európai Parlament ellenőrző testületének elnöke marad, valamint megtartotta a dokumentumokhoz való hozzáférésért felelős alelnöki funkcióját is.

A néppárti képviselő helyettesíti az uniós parlament elnökét a Nyugat-Balkánnal fenntartott kapcsolatokban, továbbá tagja maradt az épületekkel, közlekedéssel és a környezetbarát parlamenttel foglalkozó munkacsoportnak, a nemek közötti egyenlőséggel és a sokféleséggel foglakozó magas szintű munkacsoportnak, illetve az Európai Polgári Díj kuratóriumának.

Dobrev Klára az MTI-nek elmondta, alelnökként az Európai Unió önkormányzatiságért felelős intézményével, a Régiók Bizottságával, valamint a munkaadókkal, munkavállalókkal, szakszervezetekkel foglalkozó Gazdasági és Szociális Bizottsággal való kapcsolattartás lesz az egyik fő feladata.

Hozzá tartozik majd a Nemzetközi Munkaügyi Szervezettel (ILO) való kapcsolattartás, valamint a keleti partnerországok képviselőiből álló Euronest Parlamenti Közgyűlés koordinálása is. Helyet foglal az Európai Polgári Díj nyerteseiről döntő kuratóriumban, valamint felügyeli a Brüsszelben található Európai Történelem Háza munkáját – közölte a képviselő.

Járóka Líviát és Dobrev Klárát július elején választotta alelnökévé az Európai Parlament.

Járóka Líviát, aki már 2017 vége óta alelnök, és akit ismét az Európai Néppárt jelölt a posztra, 349 szavazattal választották újra. Közleményében a Fidesz-KDNP delegációja akkor arról tájékoztatott: Járóka az európai szegénység felszámolása, a roma polgárok integrációja, valamint a nők helyzetének javítása érdekében kifejtett munkásságával vívta ki képviselőtársai elismerését.

A szociáldemokrata frakció által jelölt Dobrev Klárát 402 képviselő szavazta meg alelnöknek. A Demokratikus Koalíció közleménye szerint Dobrev Klára programja nem változott, egyebek mellett azért fog tenni alelnökként is, hogy Magyarország közelebb kerüljön az erős, egységes Európához és ahhoz.

Az Európai Parlament 751 képviselőt számlál, akiket az Európai Unió 28 tagállamában választanak meg. Az EP elnöksége az uniós parlament elnökéből, 14 alelnökéből és öt, a parlament által két és fél évre választott – tisztségében megújítható – quaestorból áll.

Az elnökség az uniós parlament szabályszerű működéséért felelős szerv. Hatáskörébe tartozik az Európai Parlament saját költségvetésének kidolgozása és mindennemű hivatali, személyzeti és szervezeti kérdés rendezése.

(MTI)

Cikk- és címlapkép: pixabay.com

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

verőce21
És a leköszönő EU funkcionáriusok vajon hol kapnak majd állást?
És ha lejár a mandátuma a német kancellárnak? Vajon a mostani kancellár, Angela Merkel bukása után szintén Putyintól kap majd munkát? Bukott kancellárok orosz nagyvállalatoknál – Schröder, Schüssel és most Kern

Úgy tűnik, ha Németországban és Ausztriában megbukik egy kancellár, akkor nem kell aggódnia a jövőjéért. A napokban éppen Christian Kern kapott egy zsíros állást, aki nem is olyan rég, 2016-2017-ben volt osztrák kancellár szociáldemokrata színekben. Wolfgang Schüssel, egy korábbi kancellár mostanság lett a Lukoil alkalmazottja, míg Gerhard Schröder volt német kancellár már több mint egy évtizede a Gazpromtól kap fizetést.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.