A brit védelmi minisztérium sürgős felvilágosítást kért pénteken Irántól azokkal a hírekkel kapcsolatban, amelyek szerint az iráni Forradalmi Gárda a Hormuzi-szorosban elfoglalt egy brit tartályhajót.

Irán elfoglalt egy brit tartályhajót, London magyarázatot kér
Fotó: Youtube

A minisztérium szóvivője péntek este közölte, hogy Penny Mordaunt védelmi minisztert tájékoztatták a fejleményről, és a tárca "elemzi a helyzetet".

Hasonló tartalmú közleményt adott ki péntek este a brit külügyminisztérium.

Péntek estére összehívták a brit kormány különleges helyzetekben ülésező tanácskozó testületét (COBRA).

A Stena Impero nevű hajó tulajdonosa, a Stena Bulk és a hajótér kereskedelmi hasznosításáért felelős cég, a Northern Marine Management péntek este Londonban kiadott közös tájékoztatása szerint a 2018-ban épült, 49 683 tonna vízkiszorítású tartályhajót nem azonosított kis naszádok és egy helikopter közelítette meg, miközben a hajó a Hormuzi-szoroson kelt át.

A két vállalat közleménye szerint a Stena Impero nemzetközi vizeken haladt.

A tájékoztatás szerint a két cég jelenleg nem tud kapcsolatba lépni a hajóval, amely északi irányba fordult és Irán felé tart.

A közlemény szerint a fedélzeten 23 fős legénység tartózkodik; személyi sérülésről nem érkezett hír.

A két vállalat közölte, hogy szoros kapcsolatban áll az ügyben a brit kormánnyal.

Iráni naszádok a múlt héten is megpróbáltak feltartóztatni egy brit olajszállító tartályhajót a Perzsa(Arab)-öbölben.

A brit védelmi minisztérium és az amerikai fegyveres erők egybehangzó múlt pénteki közlése szerint a British Heritage nevű tartályhajót az iráni Forradalmi Gárda őrnaszádjai próbálták megállítani a Hormuzi-szorosban.

A brit királyi haditengerészet egyik fregattja, a Montrose azonban a tartályhajó és a naszádok közé állt és távozásra szólította fel az iráni hajókat, amelyek vissza is vonultak.

A brit védelmi minisztérium a minap a legmagasabb, "kritikus" szintre emelte a brit kereskedelmi hajózás fenyegetettségére vonatkozó, az iráni partokhoz közeli térségre érvényes figyelmeztetését.

A hónap elején a brit királyi haditengerészet Gibraltárnál lefoglalta a Grace 1 nevű iráni tartályhajót azzal a gyanúval, hogy a raktérben lévő kétmillió hordó kőolajat a hajó Szíriába akarta szállítani, megsértve az Európai Unió által a szíriai rezsimmel szemben bevezetett szankciókat.

A gibraltári önkormányzat éppen pénteken további harminc nappal, augusztus 20-ig meghosszabbította a Grace 1 kihajózási tilalmát.

Jeremy Hunt brit külügyminiszter a héten arra tett javaslatot Iránnak, hogy a tartályhajót elengedik, ha a teheráni kormány szavatolja, hogy a rakomány nem jut Szíriába.

Irán a Grace 1 lefoglalása után azonban kilátásba helyezte, hogy ellenlépésként lefoglal egy brit kereskedelmi hajót.

Sir Richard Dalton, az Egyesült Királyság volt teheráni nagykövete a BBC televíziónak nyilatkozva péntek este kijelentette: nagyon meglepőnek tartja, hogy ebben a helyzetben a Stena Impero tulajdonosai megkockáztatták a hajó katonai kíséret nélküli átkelését a Hormuzi-szoroson.

(MTI)

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

sokanvagyunk
"a brit királyi haditengerészet Gibraltárnál lefoglalta a Grace 1 nevű iráni tartályhajót azzal a gyanúval, hogy a raktérben lévő kétmillió hordó kőolajat a hajó Szíriába akarta szállítani, megsértve az Európai Unió által a szíriai rezsimmel szemben bevezetett szankciókat." - gondolom, az EU-s szankciókat magára nézve hozta, Irán meg nem tagja az EU-nak... mert ha Irán szankciókat hoz esetleg Szaúd-Arábia ellen, azt betartja-e az EU?
Gauntlet
Remélhetőleg a háború nevű opció elmarad!
sokanvagyunk
"a brit királyi haditengerészet Gibraltárnál lefoglalta a Grace 1 nevű iráni tartályhajót azzal a gyanúval, hogy a raktérben lévő kétmillió hordó kőolajat a hajó Szíriába akarta szállítani, megsértve az Európai Unió által a szíriai rezsimmel szemben bevezetett szankciókat." - gondolom, az EU-s szankciókat magára nézve hozta, Irán meg nem tagja az EU-nak... mert ha Irán szankciókat hoz esetleg Szaúd-Arábia ellen, azt betartja-e az EU?
Jozefina
Irán sok esetben túl messzire merészkedik!!!???
jesz
Anglia csak ülésezik, talán Argentína melletti kőhalmot volt bátor "visszafoglalni" emlékezve a régi szép gyarmatosító időkre. Irán rágósabb falat, pláne, ahogy gyűlölik a brit(amerikai) kifosztókat..
Irán caak izmozik, meglátják mit tesz a sok impotens angol...
Eriksson
A cikk eleje rendben, innentől zavaros nekem:
"A hónap elején a brit királyi haditengerészet Gibraltárnál lefoglalta a Grace 1 nevű iráni tartályhajót azzal a gyanúval, hogy a raktérben lévő kétmillió hordó kőolajat a hajó Szíriába akarta szállítani, megsértve az Európai Unió által a szíriai rezsimmel szemben bevezetett szankciókat."
Ha Irán Szíriába akar kőolajat szállítani, mit keres a hajó a gibraltári szorosnál? Megkerüli Afrikát?
sokanvagyunk
@Jozefina: Lehet hogy az iráni gyorsnaszádok Kalifornia vagy Britannia partjainál cirkálnak? - az tényleg jó messze van... :)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.