Átfogó szabadkereskedelmi megállapodást helyezett kilátásba Donald Trump amerikai elnök Boris Johnson brit kormányfővel folytatott pénteki telefonbeszélgetésében – közölte a Downing Street-i miniszterelnöki hivatal.

Trump arról beszélt, hogy Nagy-Britannia európai uniós tagsága jelenleg megakadályozza egy ilyen megállapodás létrejöttét, de a britek kiválását (Brexit) követően a bilaterális kereskedelem jelentősen bővülhet. A két vezető ezenfelül egyetértett abban, hogy amint az Egyesült Királyság uniós tagsága megszűnik, a lehető leghamarább megkezdik a tárgyalásokat.

Megállapodtak, hogy a Brexit páratlan lehetőségeket kínál az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok gazdasági partnerségének erősítésére

– olvasható az állásfoglalásban.

Az amerikai elnök már korábban is felvetette egy szabadkereskedelmi egyezmény lehetőségét, ugyanakkor szakértők azzal érvelnek, hogy az ilyen szerződések megkötése hosszadalmas folyamat, ráadásul Nagy-Britanniának nem olyan erős a tárgyalási pozíciója, mint a teljes Európai Uniónak.

Donald Trump már tárgyalt Boris Johnsonnal

A Downing Street tájékoztatása szerint Trump és Johnson megvitatták Washington és London együttműködésének kilátásait is az Irán által lefoglalt brit tanker ügyében.

A nap folyamán a brit kormányfő Justin Trudeau kanadai miniszterelnökkel is egyeztetett telefonon.

Trudeau ígéretet tett, hogy együtt fog működni Nagy-Britanniával egy brit-kanadai szabadkereskedelmi egyezményre történő zökkenőmentes átmenet érdekében.

A Downing Street közleménye szerint Boris Johnson, Justin Trudeau és Donald Trump a franciaországi Biarritzban augusztusban megrendezendő G7-csúcson fognak találkozni.

Cikk- és címlapkép: AFP

(MTI)

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Gauntlet
Ez nem fogja tudni helyettesíteni az EU-t. Marhák!
kokopelli
@Gauntlet: ..már évek óta szeretné az USA (jobboldal) az EU-t "megtalálni" A Trampli most egy pár degenerált
angolban megtalálta a szövetségeseit! Nem több és nem kevesebb! A vámokkal kezdte,de az úgy látszik,hogy
kétélű fegyver,és ezért jöttek a brittek nála be!!Az orosz az nagy falat,de az angolokat lehet hogy bepalizhatja!
Kookas
és ki hiányzik a képről hát a fűrjünk.
Peller Anikó
Ez várható és logikus lépés, a két nemzet mindigis összetartozott. A háborúban (vh) a németek és az angolok egymást lőtték, míg az amcsik az angoloknak segítettek. A nyelvük közös, teljesen evidens a két náció együttműködése.

Európa ezekkel a nőkkel az élen repedezik, recseg ropog. Kekeckednek a putyinnal is ami szintén nagy hiba. A banya behívta az arabokat ami nem hiba, az tragikus melléfogás. Nem csoda ha a brittonok megunták ami Kálénál történt. Orbánba meg tömik a pénct, aki csak röhög.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.