A múlt héten szerdán elrabolt 15 éves Alexandra ügye hatalmas közfelháborodást keltett Romániában.

Bizonyossá vált, hogy nincs életben a múlt héten elrabolt, a gyanú szerint nemi erőszak és gyilkosság áldozatául esett 15 éves Alexandra Macesanu, miután az igazságügyi orvostani intézet által végzett DNS-vizsgálat kimutatta, hogy az ő elszenesedett csontjait találták meg a gyanúsított házában.

Erről tájékoztatta a közvéleményt a nyomozást irányító szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) szombaton kiadott közleményében.

A vádhatóság péntek este kapta meg a genetikai vizsgálat eredményét, amelyről – törvényes kötelezettségének és a szülők kérésének is megfelelően – először az áldozat családját értesítették. A DNS-vizsgálat kimutatta, hogy a gyanúsított házából összegyűjtött emberi maradványok egyetlen személytől származnak, azonosításukat pedig a szülők genetikai profilja alapján végezték el.

A múlt héten szerdán elrabolt 15 éves Alexandra ügye hatalmas közfelháborodást keltett Romániában, miután kiderült, hogy hiába hívta többször is a 112-es segélyhívószámot, a rendőrök nem hittek neki, kioktatták, a hatóságok nem voltak képesek idejében azonosítani a hívás helyét, és közbelépni, hogy megmentsék az életét.

A gyilkosságot vasárnap beismerte az ügyben gyanúsított, előzetes letartóztatásban lévő 66 éves Gheorghe Dinca, de a holttest – amelyről a gyanúsított azt állította, hogy elégette – nem került elő, így addig nem lehetett biztosra venni, hogy a lány nincs életben, amíg be nem fejeződött a házkutatás során talált elszenesedett csontok és fogak antropológiai-, illetve DNS-vizsgálata.

A román kislány maradványait találták meg a gyilkos házában

Az ügy miatt előbb a román rendőrség országos és Olt megyei parancsnokát menesztették tisztségéből, hétfőn lemondott a segélyhívót működtető különleges távközlési szolgálat (STS) vezetője, kedden pedig a belügyminiszter is. Pénteken az oktatási miniszter is belebukott a botrányba, miután egy érzéketlen, az áldozatot hibáztató megjegyzése miatt a kormányfő leváltotta tisztségéből.

Bár Viorica Dancila miniszterelnök egy dörgedelmes sajtónyilatkozatában hadat üzent a bűnözésnek, a román média szerint nem kizárt, hogy a kormány egésze belebukik a botrányba, miként 2015-ben az akkor tisztségben lévő Ponta-kabinet is egy szórakozóhelyen bekövetkezett, több mint 60 emberéletet követelő tűzvész miatt kialakult közfelháborodásra hivatkozva mondott le.

Cikk- és címlapkép: AFP

(MTI)

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Mrfingusz
Kíváncsi lennék hogy itt mikor mondana le egy nagyfejű ? Szidjuk a románokat de lássuk be van vér a pucájukba míg itt sunnyog a nép és tűri hogy a tetves csuti azt csinál amit akar !
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Borsó
Fel kellene ásni ott a ház környékén a földet, de alaposan. Biztos, hogy nem most ölt először az öregember.
Mrfingusz
Kíváncsi lennék hogy itt mikor mondana le egy nagyfejű ? Szidjuk a románokat de lássuk be van vér a pucájukba míg itt sunnyog a nép és tűri hogy a tetves csuti azt csinál amit akar !
csak úgy....
@durbincs: azt,hogy hülye vagy...leszarom,de! vannak dógok,mikkel a hülyéknek is tisztában kell lenni és nem szórakozni vele! remélem értesz,te idióta tapló,bugris paraszt!?
man at work
Qrva nehéz nyugodtnak maradnom - egész nemzetek megérdemelnék a végleges eltörlést (de hála istennek, nem én vagyok Isten! :)
Én sem álltam mindig a jó oldalon, de volt egy határ, amit SOHA SENKI nem lépett át!!!
Néha megfordul a fejembe, hogy eldobom az agyam, és szétbaszok mindent, de...
De azt tanácsolja Isten, hogy "Magatokért bosszút ne álljatok szerelmeseim, hanem adjatok helyet ama haragnak; mert meg van írva: Enyém a bosszúállás, én megfizetek, ezt mondja az Úr."

Néha qrva nehéz jónak lenni... maradni !!!
man at work
Oké, a bosszúállás Istené, de ha mégsem áll bosszút, akkor nekem kell.
Én tudok bosszút állni - csúnyán.
Már csináltam ilyet..
Volt már olyan is, hogy bosszút próbáltak állni rajtam. de hogy is fogalmazzak finoman... Nem sikerült.
man at work
Nyilván élek.
Egy sikeres bosszúállás után nem tudnék kommentelni.
Vannak egyértelmű dolgok, amiket nem kell ragozni.

Ha tényleg idejön az orosz kereskedelmi bank, akkor azért lesz még itt mindenféle...
Kibaszott háromdós nyomtatóval nyomtatom ki a megfelelő eszközt.a pusztításhoz.
man at work
Utálom az oroszokat, akik megrekedtek egy faszopó primitív szinten.
Vannak egész népek, hogy megrekednek, valami butagén szinten örökre.
Az oroszok is megrekedtek a maguk primitív szintjén.

Tök gáz ez az elbaszott, elfuserált nép!
man at work
Nem beszélek szépen, ugye?
Jó.
Nem gondolod, hogy majd szépen beszélek a rosszról!?
man at work
Ha mostantól kezdve megölnék minden románt, az segítene?
A béna jobbik sem utálja jobban a románokat, mint én.
Végre elismerik a geci Jobbikosok, hogy ők voltak agresszívak, és ők toltak a a békés tüntetőket a gumilövedékes zónába - a kibaszott terrorista Balásházy által??

Mocskos geci Fideszesek!
Mindent tudok rólatok.
Meg foglak ölni titeket - mindegyiket mindegy szálig.

Meg fogom ölni Budaházyt- a terroristát.
man at work
Van nagy karizmod, te geci!?

Nagy karizmostól öllek meg, és talán a húgodat is, ha úgy alakul - vágod, geci!!!
Erre varrjál gombot.

Jövők érted, és letépem az arcod - erre készülj, geci, Baudaházy!!!
man at work
Elég volt a faszopásból, te geci terrorista.
Megöllek.
man at work
Nem, Budaházy Eddát én ölöm meg az összes gyerekével együtt.
A bérgyilkosok már csak ilyen gecik, mindenkit megölne - gyerekestül.
Aztán Bikaházit is megütöm.
És ennyi.
man at work
A sok béna pöcs defektes magyar, akik magukért sem képesek tenni semmit - a kurva anyátok!

Buta magyar, be vádolj másokat !!!
Mrfingusz
@durbincs: Sok volt a kannás ,idióta ? :)
1magyar
Az a baj, hogy az ilyen szellemi roggyant gyilkosokat, pedofilokat börtönbe dugjuk nem a földbe az unió jóvoltából.
bence
@1magyar: ! Mi köze ennek az Unióhoz ?! Polt főügyészsége alatt , emberek tucatjai haltak meg véletlenül !
1magyar
@bence: A halálbüntetést ki és mikor töröltette el,hogy beléphessünk?
bence
@1magyar: ! Ahhoz , hogy EU tagok legyünk el kellett törölni , de ez nem ok arra , hogy a regnáló hatalom főügyésze ne indítson bűnvádi eljárást a legnagyobb bűnösök ellen ! Büntetni nem csak akasztással lehet !
1magyar
@bence: Az ilyeneket pedig csak ki kellene irtani, mert akkor jobb lenne a világ. A gazzal is mindig próbálkozunk. Nem kerítjük be és itatjuk.
bence
@1magyar: ! Az első mondattal egyetértek ! A másodiknál az a probléma , hogy hiába irtod újabb nő helyette ! Szinte kiirthatatlan !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.