Az oroszoknak jobb a véleményük a 70-es évek végének és a 80-as évek elejének – a Brezsnyev korszak derekának – szovjet kormányzatáról, mint a jelenlegiről – derült ki a Jurij Levada Független Elemzőközpont tanulmányából, amelyet hétfőn ismertetett a Vedomosztyi című napilap.

Az oroszok inkább Brezsnyev alatt élnének, mint a Putyin-korszakban

A megkérdezettek az akkori szovjet és mostani orosz kormányzatot egy mintegy húsz tulajdonságot tartalmazó listából jellemezhették. A válaszadók szerint amíg a brezsnyevi időkben a hatalom a néphez közel álló volt (29 százalék vélekedett így), valamint erős és tartós (25 százalék), igazságos (22 százalék), addig a mostani orosz kormányzat bűnöző és korrupt (41 százalék), távol áll a néptől (31 százalék), bürokratikus (24 százalék).

A Levada kutatói megjegyezték, hogy a hozzáállás alapvetően ilyen volt a jelenlegi hatalom számára legkedvezőbb években is. Így 2008-ban, amikor a legtöbben voltak elégedettek a gazdaság állapotával, és a georgiai háború után erős volt a hazafias-militarista büszkeség, valamint 2015-2016-ban, a Krím elcsatolása miatt érzett eufória idején.

Egészében véve a szovjethatalom 54 százalékban, a jelenlegi pedig 42 százalékban kapott pozitív jellemzést a felmérésben, amelyet július 18. és 24. között egy 1605 fős országos reprezentatív mintán végeztek el.

A Levada szerint a Szovjetunió szétesésén sajnálkozó oroszok részaránya tavaly decemberben érte el az eddig mért maximumot, a 61 százalékot. A nosztalgia legfőbb oka az egységes gazdasági rendszer széthullása, valamint annak az érzésnek az elvesztése volt, hogy valaki egy nagyhatalomhoz tartozik.

A jelenlegi kurzus megítélését kedvezőtlenül befolyásolta, hogy tavaly a kormányzat előzetes egyeztetés nélkül bejelentette a nyugdíjkorhatár emelését. Júliusban egyébként az állami finanszírozású FOM felmérése azt mutatta ki, hogy az oroszok 12 százalékának nincs elég pénze élelmiszerre, a megkérdezettek mintegy negyede azt mondta, hogy ennivalóra futja, de ruhára már nem, és csak 11 százalék vallotta azt, hogy a gépkocsivásárlást is megengedheti magának.

Kép és szöveg: MTI

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Nocsak mi van muszkák nem tetszik az ÚJ CÁR ???
relatív
@papa.49: Nem a mostani, és a citált időben vezető személye, hanem a két kor közélete közti különbség döntött a korábbi javára, nem IS véletlenül, bármit IS magyaráznak a tényre a véleményt alkotók !

Bármit IS mond bárki, a korábbi identitás az emberek széles tömegének adott lehetőséget, míg a kapitalista - ott IS lényegében ez alakult ki - környezet csak a mások legyőzésére inspirálja a keveseket, jobb életük lehetőségét rajzolva fel délibábos mese keretében. Az állásfoglalások életük alakulását tükrözik e kritériumok elérésének sikerében, ami napjaikra nem kedvezően alakul a korábbi lehetőségeikhez képest mid anyagi-, mind humanitás vonatkozásában.
Csizmás Kond
Ja persze, mert azután nem született senki...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.