Még Tusványosra is gyorsabban juthatnak el ennek köszönhetően a magyarországi VIP-ek! Egy tízkilométeres szakasz kivételével augusztus 15-én, azaz jövő csütörtökön már közlekedni lehet a Déva-Lugos autópálya 3-as és 4-es szakaszain, azaz Budapesttől lényegében egészen a régió egyik legszebb városáig, a dél-erdélyi Nagyszebenig mást sem kell csinálni, mint nyomni a gázt, vagy berakni a tempomatot 130 km/h környékére. A nagy hírt Laurenţiu Nistor képviselő, a Szociáldemokrata Párt (PSD) Hunyad megyei szervezetének elnöke jelentette be, a román politikus külön hozzátette, hogy Răzvan Cuc közlekedési miniszter „komoly ember”, s mint ilyen, betartja adott szavát. Holott dehogyis tartotta: június közepén azt ígérte, július végére átadják a pályát, ehhez képest már augusztus van. A román nemzeti hírügynökség, az Agerpres hozzáteszi: a Déva-Lugos autópálya 3-as és 4-es szakasza összesen 43 kilométert tesz ki, ebből körülbelül 10 kilométert, Hunyad és Temes megye...

Forrás: azonnali.hu
Feltöltő: durbincs
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
@durbincs: Nálatok úgy mondják suttyó, hogy köves utmá van.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.